Bárándy Péter akkor, amikor az Ügyvédkör államfőnek ajánlotta, elfogadta volna a felkérést, ám ami azt követően történt az államfőjelölésnél, azt nagyon méltatlannak tartja, ezért már erősen meggondolná, hogy igent mondana-e. Az ATV-ben az ügyvéd, egykori igazságügyi miniszter arra is reagált, hogy Magyar Péter miniszterelnök azt mondta: „fel sem merülhet óellenzéki politikusok jelölése olyan pozícióba, amelynél a nemzet egységét kell megteremteni”.
Szerinte a kormányfő óellenzékizése erősen vitatható,
ha a többé-kevésbé sikeres, régi ellenzéki pártokra érti, az sem biztos, hogy helyes, mert kizáró, diszkriminatív.
Szerinte a mostani szituáció alapján ugyanakkor Magyar Péter ezt azokra is kiterjesztően érti, akik 2024 márciusa (akkor már Bárándy Péter volt a jelenlegi kormányfő jogi képviselője – a szerk.) előtt bírálták a szörnyű Fidesz-rendszert. Ebből számára az következik, hogy a Tisza Párt elnöke csak azokat fogadja barátsággal, akik addig a Fidesz mellett álltak vagy a Földön kívül tartózkodtak.
Ez sértő.
A jogász szerint azokra a választókra különösen, akik már jóval Magyar Péter megjelenése előtt a Fidesz ellen szavaztak.
Bárándy Péter ugyanakkor továbbra is úgy látja, hogy április 12-én csaknem forradalom, rendszerváltás történt, ezért akár a személyre szabott jogalkotás is megengedett,
legitim a bábok leváltása.
Ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a Fidesz egykori vezető politikusai (Varga Judit, Kövér László) miként beszéltek a jogállamról, a hatalom megosztásáról. Bárándy Péter egy mosollyal intézte el, hogy Sulyok Tamás szerint a következő államfő nem lesz legitim az ő leváltása miatt. Szerinte helyes az is, hogy a Tisza Párt előre felhívta a figyelmet arra, hogy az új államfő mandátuma időben korlátozott, mert a tisztséget már ennek tudatában lehet elvállalni.
Bárándy Péter a beszélgetés végén azt mondta, nagyon becsüli Polgár Juditot. Azt ugyanis nem tudja elképzelni, hogy Magyar Péter előzetesen ne állapodott volna már meg vele a jelölésről, amit ő a felkérés elutasításával tudott méltósággal megoldani. A kormányfő egyébként elismerte, hogy Polgár Judit államfőjelölésének folyamata „nem mindenben úgy zajlott, ahogyan azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna”, azt ígérete, tanulnak a hibából.
Júniusban Bárándy Péter és Mikecz Dániel politológussal beszéltük át Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság leváltásának kérdését.

