Fradistaként indoklást igényel a címben szereplő állítás, pláne, hogy hazai derbiken lassan ötven éve hallgatom, ahogy a vendégszektorba zárt lilák, ahelyett, hogy örülnének, mint majom a farkának, hogy bebocsátást nyertek a Szentélybe, teli szájjal skandálják a fradistacigányokat és csatolt részeit.
Hogy mégis minimum sorstársaimnak, gyöngébb pillanataimban tesóknak tartom őket, annak oka, hogy őket is ugyanaz a vírus fertőzte meg, mint engem: futballdrukkerek.
S bármennyire fáj is (persze csöppet se fáj): ha a szüleim a boldog hetvenes évek közepén nem Dél-Pesten lelnek lakótelepi otthont sok év albérletezés után, hanem Újpesten, akkor lila lennék, ha Angyalföldön, akkor vasasos, ha a néhai állami lakótelepen, akkor pedig honvédos, és sorolhatnám.
Szponzorált tartalom
A „Kimaradt ziccerek” megjelenését a Mercedes-Benz Citan támogatja
Sőt: ha Kocsor Jancsi barátom szintén néhai édesapja (érte nagyobb kár), aki tízéves korunkban azzal fogott kézen bennünket, hogy gyertek, megyünk a meccsre, ma avatják a Fradi-pálya világítótornyait, na, ha ő dózsás, vasasos, netán honvédos lett volna, akkor belőlem is dózsást, vasasost, netán honvédost farag adott lelátó. De még a Kocsor Jancsiból is.
Csakhogy történetesen idősb Kocsor derék, kemény, gyári melós, fradista volt. (Amúgy Ferencváros-Pécsi MFC 4:1, gólszerző Takács, Nyilasi, Pogány, Dárdai, Pogány; a Népsport három csillagra értékelte a mérkőzést.)
