A Ferencváros háza táján – legalábbis, ami a pályán mutatott dolgokat illeti – egyelőre nagy az öröm: a magyar rekordbajnok 2019 óta zsinórban nyolcadszor szerepelhet valamelyik európai kupa főtábláján. Idén is a második számú sorozatba, az Európa Ligába sikerült kvalifikálni, ám az előző évekhez képest ezúttal két okból is különleges ez a siker.
- Egyrészt az idén a Fradi mind a négy selejtezős párharcát megnyerte (sorrendben a Vojvodina, a Twente, a Górnik Zabrze, végül a Trabzonspor ellen), vagyis abban a sorozatban jutott főtáblára, ahol eredetileg is indult. 2019 és 2025 között az „örökös” magyar bajnoknak ez csak egyszer, 2020-ban sikerült, amikor Szerhij Rebrov idejében összejött a Bajnokok Ligája-szereplés.
- Másrészt magyar vezetőedzővel sikerült elérni a nemzetközi főtáblát. Ha nem számítjuk Máté Csaba 2023. augusztusi, átmeneti megbízatását, amikor a csoportkörben már nem ő ült a kispadon, akkor legutóbb a Herczeg András vezette Debrecennek sikerült hasonló bravúrt bemutatnia 2010-ben.
Borbély Balázs az idén nyáron, cseppet sem konfliktusmentes körülmények között vette át a Fradi kispadját: a győri bravúr után meg sem próbálta végigvinni az ETO-t a BL-selejtezőben, hanem azonnal elfogadta Robbie Keane hirtelen megüresedett pozícióját. Ezzel rögvest ki is vívta a győri szurkolók utálatát, akik a bajnoki cím idején még szinte istenként tisztelték. Az EL-menetelés és a legutóbbi két (halasztásoktól mentes, alapcsapattal lejátszott, tehát komolyan vehető) bajnoki is mutatja:
Pedig a szokásos nagybevásárlásra az idén – érthető okokból – nem nagyon futotta: a tavalyi csapatból többek között Kanichowsky, Cissé, Abu Fani és Gruber is távozott, míg a másik oldalon nagyobb névként csak Nagy Ádámot sikerült tíz év után hazahozni. Ugyanakkor a második csapatból több fiatalt is sikerült a csapatba integrálni, közülük eddig a jobbhátvéd Nagy Olivér teljesítménye a legkiemelkedőbb.
Borbély alapjaiban változtatta meg a játékot az ír elődjéhez képest: nagyon hasonló játékkal próbálkozik, mint amit már Győrben is sikerre vitt. A háromvédős rendszerekhez való értelmetlen ragaszkodás már a múlté: a Fradi mindig négy védővel és szélsőkkel áll fel, 4-2-3-1-ben vagy 4-1-4-1-ben. A keret adottságaihoz ez sokkal jobban illik: a baloldalon például a tavaly alulteljesítő O’Dowda mögött balhátvédként ott van Cadu, így az írnek sebességből támadásban és védekezésben is kisebb területet kell bejátszania, ami értelemszerűen javítja a teljesítményét.
Hasonló a helyzet a jobb oldalon, Osváth és Yusuf párosával is, de az FTC klasszikus szélsők helyett támadó középpályásokkal is tud játszani a két szélen, hisz Zachariassen és Arzani is kitűnően integrálódott az új rendszerbe. A három belső középpályással operáló szisztéma két legnagyobb nyertese pedig az elmozgó hatost magyar szinten még mindig kitűnően hozó Nagy Ádám, aki a támadás első fázisaiban, illetve Marius Corbu, aki az ellenfél kapuja előtt dinamizálja a csapat játékát.
A sikeres EL-kvalifikáció legfontosabb tényezője mégis a labda elleni játék:
A zöld-fehérek csak időszakosan támadnak le az ellenfél térfelén, ha pedig az ellenfél átjátssza őket, főleg a nemzetközi meccseken, azonnal és biztonságosan rendeződnek vissza a saját térfelükre 4-4-2-es alakzatban. A legújabb nemzetközi trendnek megfelelően a saját kapujuk előtt ügyesen váltogatnak az emberfogás és a területvédekezés között – ha például O’Dowda van a pályán, szükség esetén akár ötödik védőként követi vissza az ellenfél jobb oldali játékosát. A csapat kompakt és fegyelmezett, a játékosok pontosan érzik, melyik az a pillanat, amikor már nem szabad az ellenfél játékosára kirohanni. Emiatt a Fradi eddig a hazai és nemzetközi meccseken is viszonylag kevés gólt kap hátul.
A Ferencváros védekezése a saját kapu előtt: egyszerre érvényesül a területi kompaktság és az agresszív emberfogás, O’Dowda balszélsőként többnyire visszafelé követi az ellenfél jobbhátvédjét. Természetesen – főleg a magyar bajnokikon – időnként azért megcsodálhatjuk azt a letámadást, amiből kontrázva már a Győr is a leghatékonyabb volt Borbély Balázs idejében. A fő alapelv most is a pályát hosszában elfelezve, az ellenfelet oldalra szorítani, ahonnét közvetlen emberfogással, a labdát magasan megszerezve azonnal támadásba lehet átkapcsolni. Ezt 4-2-3-1-ben vagy 4-4-2-ben is jól adja elő a csapat, ha kell, a két szélső védő is magasan felléphet az ellenfél szélsőire. Ebből több veszélyes szituációt, sőt gólokat is sikerült kierőszakolni.
Az új rendszer természeténél fogva a Fradi játéka támadásban is sokat változott az előző szezonhoz képest. A Keane-korszakhoz hasonlóan most sem feltétlenül a felállt fal elleni játékon, hanem a gyors kombinációkon van a hangsúly, ám ezt gyakran dupla széljátékkal, a kontrák biztosítására jobban ügyelve valósítja meg a Fradi. Borbély győri korszakához hasonlóan most is főleg a pálya közepén rögzítik az ellenfelet, ahonnan egy szimmetrikus alakzatban is szükség esetén direktben lehet indulni. A labdakihozatal elején a magyar bajnokikon szinte mindig hátulról építkezik a csapat, míg a nemzetközi meccseken, főleg kiélezett helyzetben, a felívelt labdák összeszedése az elsődleges.
A Győr elleni idegenbeli magyar bajnokin magas beadásból, de letámadásból is veszélyes volt a Fradi:
A Ferencváros a két belső középpályással nyomás alatt is képes építkezni, de erősebb ellenfelek ellen azzal sincs probléma, ha a hosszú indításban bíznak, hisz, ahogy Győrben, úgy most sem a felállt fal elleni játékot akarja mindenképpen erőltetni Borbély Balázs.
Az egyik fő attrakció a bátran, területbe lőtt indítás a szélsők felé, aminek főleg a jobb oldalon Yusuf a nyertese, a labdákat pedig főleg Nagy Ádám osztogatja úgy, mint Győrben Vitális. Bizony, így is lehet: Yusuf ezekben a szituációkban a vonal mellett marad, míg Nagy Olivér jobbhátvédként többnyire befelé mozog. A szituáció mégsem lesz statikus, hisz a szélső nem a lábára kapja a labdát, ahogy a topfociban gyakran látjuk, hanem lendületből indul.
A klasszikus magas beíveléseket, amiket gyakran anakronizmusnak gondolunk, szintén ügyesen játssza meg a Fradi: mivel a baloldalon jobb, a jobbon többnyire ballábas játékos játszik, nem az alapvonal felé, hanem befelé csavarva, a védővel szembe érkezik a labda a második hullámban, amit az érkező középcsatárnak így van helye és ideje kapura fejelni. Ehhez persze az is kell, hogy a csapat nem akarja a kontrollmánia jegyében teljesen visszatolni a kapu elé az ellenfelet, így a „korai beadás” a még hátrafelé mozgó, rendezetlen védelmet veszélyezteti.
Felállt fal ellen, ha az ellenfél nagyon védekezik, Borbély mostani csapata is hajlamos statikussá válni, ám bizonyos szituációkban azért megmutatkozik, hogy a rendelkezésre álló profilokkal jó kombinációkat is létre lehet hozni. Nagy Ádám passzai, Corbu cselei és lövései ilyenkor is aranyat érnek, de az ellenfél védői közé bátran bepasszolt labdák is. Pontatlanság esetén pedig ezekre azonnal vissza lehet támadni. Merthogy itt van a Borbély-féle Fradi másik fejlődési pontja:
A Trabzonspor elleni hazai BL-selejtezőn a Fradi kettős emberelőnyben játszott, de a felállt fal elleni bontásokat így legalább jól megfigyelhettük:
Az FTC játéka sokkal stabilabbnak tűnik, mint az előző szezonban, de ne feledjük el: a tavalyi EL-csoportkört még az ír edző is majdnem veretlenül abszolválta. Természetesen a játék képe sem mindegy, de a magasabb szintű eredményhez 2023 és 2025 után most sikerrel kellene venni legalább a nyolcaddöntőt.
A klubfutball egészében lévő problémákat ráadásul a Fradi sikerei már nem fogják elfedni, hisz évek óta ugyanott tartunk:
A Bognár György-féle, old-school focit játszó Paks csak augusztusig bírta, a tavaly ígéretesen focizgató Debrecent új edzővel megalázta a Köbenhavn, a bajnoki cím után teljesen átalakuló Győr pedig kiábrándító, defenzív játékkal esett ki amúgy verhető ellenfelekkel szemben. Lábjegyzetként tegyük hozzá, hogy a magyar foci egyik tündérmeséje gyakorlatilag véget ért Nuno Campos távozásával: az új szezont borzalmasan kezdte a ZTE.
Egy, csak egy Fradi van tehát talpon a vidéken, szinte egyedüliként szállítva a koefficiens-pontokat. Borbély Balázs példájából persze az egész élvonal tanulhat: egy magyar edző, aki szolgai másolás helyett okosan adaptálja a nemzetközi fősodort, egy-két bátor, kifejezetten unortodox megoldással fűszerezve azt.
Az elmúlt éveket elnézve félő, hogy az iparág ebből sem fog sokat profitálni.
