Több író felháborodását fejezte ki, miután kiderült, hogy Orbán János Dénestől több mint 400 millió forintért vásárolt szövegeket az általa vezetett szervezet. Tompa Andrea, Schilling Árpád, Simon Márton, Vida Kamilla és Székely Csaba is felszólalt az ügyben.
„A művészet történetében néha előfordul, hogy valaki aránytalanul sok pénzt keres. De ha az illető korszakos alkotó, az utókor legalább megérti, miből is fakadt az a túlárazás. Itt azonban olyan ember kereste szénné magát drámákból, aki NEM ÉRT HOZZÁ! Van, amihez ért, de a drámaírás sajnos nem tartozik ezek közé” – írja Facebook-bejegyzésében Székely Csaba drámaíró. „A darabjai nemhogy a magyar színház fontosabb művei között nincsenek, hanem egyszerűen nem tartják őket számon. Szakmai értelemben nem léteznek.”
Fásy Zsülikének több esélye van Grammy-díjat kapni, mint Orbán János Dénesnek komolyabb színházszakmai elismerésekben részesülni. Tehát úgy kapott közel félmilliárdot drámákra, hogy nem tud drámát írni.
Ezt mondja Orbán János Dénes
A Fidelio megszólaltatta az író-költőt, aki írásban válaszolt a lapnak. A kérdésre, hogy milyen szerepet töltött be a döntésekben, amelyek a műveinek felhasználási jogaira vonatkozó szerződések megkötéséhez vezettek, azt feleli: ő csak szellemi vezetője a KMTG-nek.
Az ügyvezető hatásköre is limitált: Társaságunknak – az alapító okirat értelmében – nem áll jogában ilyen nagyságrendű szerződések felett dönteni. Ez a fenntartó minisztérium hatásköre, több osztály és főosztály jogi és bürokrata szakértői gárdája, valamint vezetője vizsgálja át és hagyja jóvá a szerződéstervezeteket, ezt követően a helyettes államtitkár, végül az államtitkár ellenjegyzése szükséges, és minderről alapítói határozatot bocsátanak ki. Tehát egy egész apparátus vizsgálja át a jogszerűséget, Társaságunk csupán végrehajtója a minisztériumi döntésnek. Azaz a döntési hatáskör a kulturális kormányzaté, nem pedig Társaságunké.
Hogy összefér-e a KMTG szakmai vezetői tisztsége azzal, hogy az intézmény jelentős értékű szerződéseket kötött az ő műveinek felhasználási jogaira, azt írta,
Semmilyen összeférhetetlenség nem merül fel munkaviszonyom és alkotói mivoltom között.
A 422 millió forintnyi közpénz elköltését azzal magyarázza:
A Budapesti Operettszínház fennállásának századik évfordulója tiszteletére színpadra állított nagyoperett – Az Orfeum mágusa – sikerének és innovatív mivoltának köszönhetően az előző kulturális kormányzat egy operettforradalom-projektet indítványozott, új produkciók megalkotását, tekintettel a világon egyedülálló kezdeményezésre és a benne rejlő lehetőségekre. Azt, hogy engem kértek fel a librettók megírására, az indokolja, hogy jelenleg én vagyok az egyetlen operettlibrettó-szerző Magyarországon, sőt a nemzetközi piacon sem tudunk szerzőkről, ugyanis már évtizedek óta abbamaradt az operettírás. Mindezen kritériumoknak nagyon kevesen felelnek meg, és rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel.
Hozzátette:
A librettó az origója mindennek, a filmszakmában is előbb a forgatókönyv fejlesztése történik meg, arra épülnek a következő fázisok. Ahhoz viszont, hogy a megzenésítés folyamata elkezdődjék, a Társaságnak és a befektető Fenntartónak tulajdonolnia kell a felhasználási jogokat, ellenkező esetben egyszerűen nincs jogi alapja a megzenésítésnek és az azzal párhuzamosan zajló díszlet-, látvány- és jelmeztervezésnek, jogi alap nélkül pedig hogyan fektetne be bármibe is egy kulturális kormányzat? Mert például mi történik, ha elindul a befektetés, de a szerző eláll a szerződés megkötésétől, vagy, ne adj’ isten, elhalálozik?
Témába vágó írásunk itt olvasható:
