Foci foci vb 2026

„Rendkívül sajnálom, hogy így ért véget Luka utolsó vb-je” – a horvát kapitány nehezen találta a szavakat a portugálok elleni kiesés után

Sanjin Strukic/Pixsell/MB Media/Getty Images
Sanjin Strukic/Pixsell/MB Media/Getty Images

Drámai meccsen esett ki Horvátország a labdarúgó-világbajnokságról: Luka Modricék bár vezettek, végül 2-1-re kikaptak Portugáliától egy olyan mérkőzésen, amelyen négy meg nem adott gól volt, ezek közül az egyik a 103. percben, pedig a horvát játékosok azt hitték, azzal sikerült hosszabbításra menteni a meccset.

Nehéz bármit is mondani egy ilyen vereség után. Az első félidőben túlságosan mély blokkban játszottunk, a másodikban viszont feljavultunk, helyzeteink voltak, nem érdemeltünk kiesés.

A korábbi vébéken sok szerencsénk volt, most pechesek voltunk. A VAR döntött, ahogy döntött, a játékvezetés ettől függetlenül gyenge volt, minden ítélet ellenünk volt. De nem akarok ezzel sokat foglalkozni, lépjünk tovább. Erős portugál csapattal találkoztunk, de bátrak voltunk. Drámai volt a vége, de ilyen az élet” – mondta a horvátok szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic, akinél rákérdeztek arra, mit hoz számára a jövő, mire úgy felelt, hogy csak négy év és újra itt a vb, ki tudja, mi történik addig. A sorsáról majd Horvátországban döntenek.

Egy korszak azonban biztosan lezárul, Luka Modric számára ugyanis ez volt az utolsó vb-meccs. Dalic dicsérte a csapatkapitányt, aki ismét igazi vezére volt a válogatottnak.

Rendkívül sajnálom, hogy így ért véget az utolsó vébéje

– mondta Modricról, aki világbajnoki ezüst- és bronzérmesként, a 2018-as vb legjobbjaként, aranylabdásként zárja le válogatott pályafutását. Cristiano Ronaldo is váltott pár szót egykori klubtársával a lefújás után:

Zlatko Dalic szerint nem kell aggódni, a horvát labdarúgásnak fényes a jövője, számos fiatal tehetség van, akik még sikerre vezetik majd a csapatot.

Kapcsolódó
Mikel Oyarzabal duplázott Ausztria ellen.
Olyat tett a csatár, amire még senki sem volt képes a spanyol válogatottban
Mikel Oyarzabal egy negatív rekorddal kezdte a világbajnokságot, de ki emlékszik már arra?
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik