A mentális teher legnagyobb rákfenéje, hogy nem jár érte fizetés vagy elismerés, pedig folyamatosan jelen van. Láthatatlan szervezésből, előregondolkodásból, érzelmi készenlétből és állandó koordinálásból áll. És bár egy család működését alapvetően meghatározza, még ma is jellemzően a nők viselik a nagyobb részét – annak ellenére, hogy a British Social Attitudes kutatásában a megkérdezettek 76 százaléka szerint egy családban a feleknek egyenlő módon kellene a család működtetésében közreműködnie.
Az European Institute of Gender Equality tanulmánya emellett arra is rámutat, hogy a láthatatlan munka terhe a pár életkorától és párkapcsolati minőségétől függetlenül tipikusan a nőt terheli. Ez egészen pontosan átlagosan 4,6 órát jelent naponta, ha a párnak kisgyermeke van és az édesanya nem, vagy részmunkaidőben dolgozik; és 2,3 órát akkor, ha az anya főállásban vállal munkát az otthon falain kívül. Csak miheztartás végett: ugyanez a szám az apáknál mindössze 1,3 óra/nap.
Tovább árnyalja a képet, hogy míg a férfiak elsősorban a nagyobb energiabefektetéssel és látványosabb eredménnyel járó alkalmi feladatok végrehajtásában vállalnak részt – például lenyírják a füvet, behordják a tüzelőt vagy befaragják a fenyőt –, addig a nők az olyan monoton, a mindennapokba repetitív módon visszatérő feladatok jelentős többségéért felelősek, melyeknek elsősorban a hiánya tűnik fel.
A teljesség igénye miatt azt is meg kell említeni azonban, hogy helyzet két társadalmi csoport esetében változásokat mutat. A friss gyermekes családapák ugyanis átmenetileg nagyobb részt vállalnak a ház körüli teendőkből. A nyugdíj körüli párok esetében pedig tipikusan megfigyelhető, hogy a férfiak akarva-akaratlanul is bevonódnak a házimunkába, csökkentve ezzel a házastársukra nehezedő szendvicsgenerációs nyomást.
