Köztársasági elnök úr! Ne várjon a kormány utasítására! Ön egy külön hatalmi ág képviselője. Hozza nyilvánosságra a kegyelmi dosszié önnél lévő példányát! Még ma
– üzente Magyar Péter miniszterelnök Sulyok Tamásnak.
A kormány múlt kedden hozta nyilvánosságra a kegyelmi döntéshez kapcsolódó minisztériumi dokumentumokat: ebből kiderült, hogy az igazságügyi minisztérium nem javasolta az akkori köztársasági elnöknek a kegyelmet a pedofil bűnsegéd K. Endre ügyében, Novák Katalin mégis ennek ellenére írta alá a kérvényt. Emellett a miniszterelnök beszélt arról is, hogy úgy vélik, az akkori igazságügyi minisztert, Magyar volt feleségét, Varga Juditot a folyamat során nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott a kegyelmi javaslat. Magyar szerint fennáll a lehetősége annak is, hogy átverték az igazságügyi minisztert.
Magyar május 31-ig adott határidőt Sulyoknak a lemondásra, de a köztársasági elnök előre jelezte, hogy nem tervez lemondani.
