Tudomány

“Hazaárulásból tengetem életem”

Kádár János (Kádár János)
Kádár János (Kádár János)

"Ezer magyar ember legyilkolásával máris tanúbizonyságot tettünk arra, hogy a magyar népet szolgáljuk" - a Kádárt gúnyoló röplap vége börtön lett 1957-ben.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után nem szűnt meg egy csapásra az ellenállás. Egyes forradalmi sejtek az ország egész területén illegalitásban dolgoztak a harc újraindításán. Többnyire tüntetéseket szerveztek, röplapokat, illegális kiadványokat szerkesztettek és terjesztettek.

Önzetlenül kész a hazaárulásra

Egy házkutatás során, 1957. évi február 18-án került elő Ráckevén az a röpirat, amelyből egy, “a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel” bűntettében indult per – olvasható a forrásokat feldolgozó Archívnet.hu-n Gaálné Barcs Eszter és Pálfi László cikkében. Az eredeti szöveg itt, alább önkényesen emelünk ki belőle néhány részletet. A szöveget a Kádár-kormány “nevében” írták.


Forrás: Wikipedia

“Országunkban közel 10 millió függetlenségre és szabad gondolkodásra elszánt forradalmár bujkál. … A banditák garázdálkodása miatt 5-6 munkás maradt csak okvetlen az országban, akik a minap kormányt alakítottak és örömmel jelentjük, hogy a kormány egyre bátrabban zárkózik fel önmaga mögé. … Magyar Szocialista Munkás Pártba jelentkezni lehet nálam, Kádár Jánosnál. Több jelentkező esetén nagy gyűlésünket Vérmezőn tartjuk s felveszünk mindenkit, aki híven követi Szovjetunió irányvonalát, és önzetlenül kész minden megalkuvásra és hazaárulásra. Cím szovjet tankok utcája. Lásd Kádár taxik…”

“Dolgozzatok, dolgozzatok, mert végem van, családos ember vagyok és hazaárulásból tengetem életem. … Ha nem dolgoztok, az oroszok még majd kimennek, s akkor mi lesz velem. Számítok rátok, támogassatok. Vegyétek fel a munkát és dolgozzatok. Rákosi emlékének elűzésére elrendeltük, hogy ne legyen többé kopasz honvéd, elemi iskolák osztályzatának megváltoztatásával és ezer magyar ember legyilkolásával máris tanúbizonyságot tettünk arra, hogy a magyar népet szolgáljuk”.

Az ágyban rejtegette

Ráckevére ’56 október 26-ára érkeztek el a forradalmi események. Tüntetések indultak, a rendőrség és az ÁVH tagjai elmenekültek, a tömeg nagy része éjszakára hazatért. A következő napokban összegyűjtötték a hátrahagyott fegyvereket, és szétosztották a Nemzetőrség helyi tagjai között. Fenti “izgató tartalmú kijelentéseket tartalmazó” röpiratot az I. rendű vádlott ágyában találták, kockás papírra, ceruzával vetett sorok voltak. A feltételezett bűnös korábban a Kisgazdapárt helyi titkára volt, így jobboldalinak, azaz rovott múltúnak minősült.


Forrás: Fortepan

Vallomása alapján Budapestről diákok érkeztek, hogy élelmiszert és pálinkát vásároljanak. Egyikük elkezdte írni a röpcédulát, amit a vádlott folytatott: az írást tehát fele részben vallotta magáénak. A röpiratot a vádlott felesége dobta az ágyra, és az véletlenül csúszott be a takaró alá. A vádlott nem érezte magát bűnösnek.

Másfél év

A bíróság 1957. december 31-én hozott ítéletet: egy év és hat hónap börtönre büntette az I. rendű vádlottat. Elítélésének alapjául az tény szolgált, hogy 1956. november 28-án ráckevei községi tanács VB elnökévé választották, és funkcióját el is látta. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság büntetlen előéletét, illetve a rend és a nyugalom helyreállítása, a személy és vagyoni biztonság megteremtése terén elért pozitív eredményeit. Az ítélet kiszabásánál már nem vetődött fel a nyomtatvány bizonyítási szerepe.


1958
Forrás: Wikipedia 

A röpirat tartalma önmagáért beszél. Szatirikus jellegű, több helyen utal a létrejött hatalom idegenszívűségére és a munkások körében is nagyfokú elutasítottságára. A Kádár-rendszer az általa vezetni kívánt „társadalmi osztályok” tagjait Kádár-kolbásszal lakatta jól – írják a szerzők. Gaálné Barcs Eszter és Pálfi László teljes tanulmányát itt olvashatja az Archívnet.hu-n, és a forrásanyag is ugyanitt található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik