„Megkérem, hogy megjelenésében is alkalmazkodjon az esemény méltóságteljes jellegéhez” – Gyurcsány Ferenc üzente ezt az évértékelőjére szóló meghívóban. De mi úgy voltunk vele, hogy ha Orbánnak jó volt tőlünk a zakó-farmer szett a Millenárison, a Corinthia Grand Hotel Royal bálterméhez sem kölcsönzünk szmokingot.
Az csak a helyszínen derült ki, hogy a mindenki számára nyilvános beszédre talán dorkóban is beeresztettek volna, ám a zártkörű zsíros kenyér partira, ami a közeli MSZP-székházban zajlott (erről is esik még szó) talán csak akkor, ha Vágó Istvánnak öltözünk és felmondjuk a trójai mondakör szereplőit.
Hogy jön Gyurcsány és a sok zsíros kenyér faló Trójához meg Vágóhoz? Megmagyarázzuk. A Royalban Vágó-filippikával indult a műsor: a kvízmester konferálta föl a volt miniszterelnököt, méghozzá Philoktétész történetével. Röviden: a görög hős Lémnosz szigetén tengette életét, ám a Trójában vereségre álló görögökkel egy jóslat tudatta, hogy egyedül az ő nyila fordíthatja javukra az öldöklést. Ekkor bizonyos Neoptolemosz (kit hős Akhilleusz nemzett, csak hogy bonyolítsuk az ügyet) csellel Trójába csalta Philoktétészt. Furfangos Neoptolemosz tudta, ha elárulja Philoktétésznek, hogy csak a nyila miatt van rá szükség, elutasításban lesz része. Ezért aztán jól nem árulta el. A mit sem sejtő Philoktétész hajóra szállt, és mire fölnézett, már meg is nyerte a háborút a harcias helléneknek.
Vágó, Képgaléria – Fotó: Kummer János/fn.hu
Hát ezt mesélte el Vágó, majd hatásszünetet tartott. Épp annyit, hogy a bálterem mind a félezer hallgatója beazonosíthatta Gyurcsányt Neoptolemosszal. (Ugye emlékszünk: csavaros eszű Gyurcsány 2004. augusztusi hatalomra kerülésétől annak ellenére vett föl nyakló nélkül hiteleket, hogy tudta: spórolni kéne, mert a nagyajólétre rámehet a gazdaság. Plusz kozmetikázta kissé a költségvetési hiányt. Cserébe viszont Orbán 2006-ban lenyilazódott, legalábbis átmenetileg.)
Szóval vette az adást a plebs a bálteremben, mi is ízlelgettük, hogy Fletó egyenlő Neoptolemosz. Mire egyszer csak maga Gyurcsány lépett a mikrofonhoz, és emígyen szólt: „Én nem vagyok Philoktétész!”
Erős nyitás.
Melyet a polgári körös idők Orbánját idéző monstre, nyolcvanperces szónoklat követett, eleinte papírból, döcögve, aztán egyre inkább improvizálva, belemelegedve. Csupán becsületből jegyzeteltük a „maradt erőnk, elszántságunk, hitünk”, „igazságosabbá akartam tenni Magyarországot”, „jó ügyet és tisztességes világot képviseltem”, „eszembe sincs föladni, küzdeni fogok egy élhetőbb hazáért” típusú megjegyzéseket. Arra épphogy fölkaptuk a fejünket, hogy „történelmi vereséget” szenvedtünk, és az olyan poénokon is legföljebb elmosolyodtunk, hogy az iskolában rossz jegyet szerző Gyurcsány-gyerek az atyai számonkérésre annyit felelt odahaza: „Te nem tudod, hogy mindenért Gyurcsány a hibás?”
Ne má’
Miközben az igazság persze az, hogy – talán a matek elégtelent kivéve – „rendszerdúló” Orbán okolható a bajokért. Az az Orbán, aki Gyurcsány szerint Tisza István, Gömbös Gyula és Mindszenthy József gyurmázata.
Szép kép. Az pedig még a derekasan fűtött úri bálteremben is borzongató volt, hogy a 2006-os választás előtt áfát csökkentő, majd azt a győzelem után rögvest visszaemelő, az államadósságot dagasztó szónok vádolta Orbánt felelőtlen adópolitikával, „szociális perverzióval”, az ország eladósításával. „Előbb kitöltötte, most pedig nekünk kínálja a keserűség poharát” – szólt Gyurcsány. Ne má’ – így horgadt fel bennünk a proletár.
Némi innovációval bírt, hogy a regnáló miniszterelnök neve és az önkény kifejezés úgy félszázszor összekapcsoltatott a beszédben. Mi több, elhangzott, hogy Orbán nem demokratikus versenyt akar, hanem politikai ellenfeleinek „megsemmisítését”. (Egy 2004. februári mondat jut eszünkbe: „Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül.” Az akkoriban sportminiszteri tisztséget betöltő, frissiben az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökévé választott Gyurcsány fogalmazott így.)
Fletoklész, Képgaléria – Fotó: Kummer János/fn.hu
Évszámfoglalás is zajlott a Royalban. Miután Orbán lestipistopizta magának 1956-ot, Gyurcsány a maradékból 1989-et választotta. Hozzá pedig feladatot, ami nem csekély: a Fidesz bukása után újjáépíteni a köztársaságot. „Mert mi, nyolcvankilencesek, demokraták vagyunk.”
Gyurcsány – Széchenyitől vett hasonlattal – szómagyarok helyett tettmagyarokat remél az országnak. Ismét vizitdíjat akar (vagy bármi hasonlót akármilyen néven), új közmunka programot, havi félmilliós fizetéstől progresszív szja-t, százmilliós tulajdon felett vagyon- és örökösödési adót.
És Puch?
Azt Szeged polgármesterétől, Botka Lászlótól tudja, hogy nagy bajt hoz ránk az egykulcsos adó.
Az állítást Botka hitelesíthette volna, csakhogy ő nem volt jelen a Royalban, pedig bizonyára kapott meghívót. Úgy általában a szoci vezérkarból is kevesen tették tiszteletüket: Vitányi Ivánt, Molnár Csabát és Gyulát, Vojnik Máriát, Vadai Ágnest és Szabó Zoltánt láttuk feltűnni. Sehol egy Mesterházy Attila, egy Lendvai Ildikó, egy Kiss Péter. Se egy Lamperth, se egy Szekeres. Sehol egy Puch László.
Pedig utóbbi felé kilövetett néhány olyan gyurcsányi nyíl, hogy Philoktétész (vagy Neoptolemosz?) is megnyalná utána a tegezét. Hűséges olvasóink nyilván végigpörgették már a minapi, Puch Lászlóval készült interjúnkat, melyben a vitézkedő pártpénztárnok (kit a szemérmetlen gyurcsányisták állítólag mindenlátó egyszemű Puchlopsznak neveznek rútul) az MSZP elhagyására szólította föl a nyughatatlan Fletoklészt.
Bennünket, mi tagadás, bizsergetett a szakmai hiúság, vajon mikor reagál már Puchlopsz (na, ez ráragadt, pedig egészen friss) szavaira népes közönsége előtt a szónok. A hatodik perc környékén elhangzott egy halovány utalás – „bizalmamba fogadtam olyat is, akit nem kellett volna” -, de aztán bő egy órán át semmi, de semmi pucholás. A hatvanötödik perc táján végre előkerült a méregbe mártott vessző, ajzódott a készség. „Ha volt politikus Magyarországon, aki tisztába akarta tenni a pártfinanszírozást, aki küzdött a pártpénztárnokok világával, annak erkölcsével és kultúrájával – szólt Gyurcsány -, aki úgynevezett köztisztasági csomagot terjesztett be, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk a gyalázat rendszerének, akkor ez a politikus, akkor ez az ember én voltam. Az igaz, hogy javaslataim erőtlenek voltak. És az igaz, hogy sokszor még saját párttársaimban sem bíztam, és végül sérülékeny harcossá váltam.”
Értsd: a gaz puchok lékelték meg miniszterelnöki hajót.
Képgaléria – Fotó: Kummer János/fn.hu
Bajban, és most az van, tiszta forrásból kell meríteni, ami nem más, mint – immár tudjuk jól – 1989. „Újra olyanokra van szükségünk, akik megértik, hogy az MSZP-ben rendszerváltásra van szükség.” Olyanokra, akik tisztában vannak vele, hogy nyitott, széles, befogadó párt kell Orbán ellen. Ami nem mellesleg egész más, mint a Mesterházy pártelnök által vizionált szocdem elitcsapat.
Határozott válasz született a pártból való kitessékelésre. „Mondjuk hát ki világosan: nem az MSZP szétszakítására, nem a demokratikus ellenzéket tovább daraboló új párt alapítására, hanem az MSZP meglévő erényeire építő, hibáit, fogyatékosságait maga mögött hagyó pártátalakításra, és a párt átalakításából létrejövő új, balközép demokrata párt létrehozására van szükség. Nem szakítunk, hanem átalakítunk. Nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot. Baloldali pártot, demokratikus pártot, erkölcsös pártot, hazafias, európai pártot.”
Dátum is kitűzetett, elég távoli ahhoz, hogy addig akár le is mészárolhatják egymást a balosok: „Azt javaslom, hogy 2012-ben egy az 1989-eshez hasonló változásokat hozó kongresszuson alakítsuk át az MSZP-t, és így hozzunk létre egy új, balközép, demokratikus pártot. Ezerkilencszáznyolcvankilencért, az új köztársaságért, a hazáért.”
Szóval hirig. Gyanítjuk, Orbán térdét csapkodja, úgy kacag.
Mi is csapkodnánk, de hírét vettük, hogy a Gyurcsány-fanok legfanabbjai nem a Royalban, hanem a párt Jókai téri székházában, kivetítő előtt, a maguk kis Lémnoszán vigadtak duhajul zsíros kenyér mellett.
Zsír
A kapuban ismerősként üdvözölt bennünket egy portásruhába bújt cerberus (ki pár napja Pukhlopszhoz is bebocsátott minket), majd legott egy szervezőruhába bújt szervezőhöz inalt, s a fülébe súgott valamit. A szervezőt mintha Zeusz nyila csapta volna, oly hirtelen fordult felénk, s Héraként mosolyogva szólt: „Ez itt zártkörű parti. Ide újságírók nem jöhetnek be.”
Esküdöztünk, nem nyúlunk a szent zsíros pitákhoz, ajkunkat szoci ásványvíz nem éri, de ez is kevésnek tűnt a boldoguláshoz. A meddő párbeszédet az szakította meg, hogy az odabent tízperceset rétorkodó Fletoklész mondandója végére ért, és kifelé indult. Balos újságírók kíséretében. Distinkció.
Páran megpuszilgatták, meglapogatták, de ő elsietett. Egy aktivista bácsi csak a sokat látott hátnak mondhatta: „Aztán a pártegységre vigyázzon ám, Ferenc!”
