Tudomány az élet nagy kérdései

Mi történne, ha megpróbálnánk leszállni a Napra?

fénykép a Napról
Westend61 / Getty Images
fénykép a Napról
Westend61 / Getty Images

A világ nagyhatalmai éppen a Hold meghódításáért versenyeznek, ám később a Naprendszer más bolygói is sorra kerülhetnek, például a Mars. De mi a helyzet a Nappal, a távoli jövőben eléggé fejlett technológiával lehetséges lenne eljutni rá?

Ha el szeretnénk jutni a Naphoz, akkor először is a Föld és a Nap közötti távolságot kell áthidalnunk. Habár jó ötletnek tűnhet a rakétánkat egyenesen az égitestre célozni, nem ott lyukadnánk ki vele, ahol szeretnénk — olvasható az IFLScience oldalán. A leghatékonyabb megoldást a bolygók gravitációs mezőinek gyorsulásra való felhasználása jelentené.

Ezt gravitációs hintamanővernek nevezik, amely segítségével az űrszondák képesek messzebbre jutni, kevesebb üzemanyaggal. Ez a módszer jelenthet megoldást következő problémánkra is, amely a Föld forgási sebességéből és az égitesthez képest majdnem állandó oldalirányú mozgásból származna.

A Naphoz közeledve szükségünk lenne egy extrém magas hőmérsékletnek ellenálló űrruhára és hajóra, hiszen a koronája hőmérséklete az 5500 Celsius-fokot is elérheti. Ha valahogy sikerül túlélnünk ezt a forróságot, viszonylag közel kellene repülnünk hozzá, hiszen szilárd felszín híján nem tudnánk leszállni a rá.

Ehelyett a koronán keresztül, a külső atmoszférán és a konvekciós zónán át elmerülnénk a sugárzási zónában, ahol olyan érzetünk lenne, mintha vízben úsznánk. A magot viszont nem tudnánk megközelíteni, mert sűrűsége az aranyénál is nagyobb. Merülésünk tehát nagyjából a sugárzási zóna felénél érne véget, ettől a ponttól kezdve a sűrűség folyamatosan növekedne, ellehetetlenítve a tovább jutást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik