A hír így hangzik: Elítélő határozatot akarnak az Európai Parlament baloldali képviselőcsoportjai elfogadni az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén a szocialista, liberális, zöldpárti és egyesült baloldali kezdeményezésére. Adjunk egy csipetnyi spint a történethez, és a leginkább nemzeti kommunista pártok küldötteiből álló Egyesült Baloldalt hívjuk, úgy, ahogy ők is inkább hívják magukat: kommunistáknak. A headline elkészült: az európai szocialisták, liberálisok, kommunisták és zöldek egymással egyetértve és összefogva elítélték Magyarországot.
Amikor Magyarországon egyre inkább napirendre kerül valamiféle összehangolt nemzetközi támadás az ország ellen – akár beszélt erről Orbán Viktor a zárt frakcióülésen, akár nem – kevés nagyobb ajándékot kaphatna a jobboldal az EP-től. Igaz, az uniós intézmény eddig is bőven kínált a magyar kormányoldalnak lehetőséget arra, hogy az ellenszenves túlerővel küzdő népmesei legkisebb fiú örök hálás szerepében tűnhessenek fel a kormány képviselői.
Úgy tűnik, most újabb adalékkal gyarapszik a sor. A határozat tartalmával és következményeivel kapcsolatban a magyar kormány ráadásul teljes joggal legyinthet: semmiféle jogi kötőerővel nem bíró dokumentumot tartalmától függetlenül meglehetősen komolytalan színben tüntetheti fel, ha valóban már a jövő héten elfogadják, jóval azelőtt a határidő előtt, hogy a megkezdődött kötelességszegési eljárás keretében az első magyar válaszok megszülettek volna.
Nehéz megérteni, hogy a határozat elfogadását kezdeményező baloldali képviselőknek mi is a valódi terve. Fokozni a nyomást Magyarországon? Egy olyan papírral, ami semmire nem kötelezi a kormányát, viszont remek politikai illusztrációja lehet a nemzetközi baloldali magyarellenes összefogásnak? Ugyan már. Épp az ellenkezőjét érik el vele. Fokozni a nyomást az Európai Bizottságon és az IMF-en? Ez sem tűnik racionálisnak, mivel az agresszív baloldali politikai lépés a hírek szerint azt az európai jobboldalt is válaszlépésre kényszeríti, kénytelenek ők is bekeményíteni. Az egységes európai kritikai – amelynek voltak jelei az elmúlt hetekben – így egy csapásra az önmagával, önön politikai sikertelenségével viaskodó baloldal belső problémájává válik.
Szokás lett az utóbbi időben általában kritizálni az EP tagjait mindenféle másodosztályú és kiszuperált politikusoknak beállítva őket. Nekem minden ilyen általánosítás gyanús, és tényleg sok olyan tekintélyes szereplő is tagja az intézménynek, amiért nem is tekintem igazságosnak ezeket a gyors ítéleteket. Inkább arról lehet szó, hogy az európai politikai millió hatása alatt Strasbourgban olyan távol kerülnek a valódi, hús-vér politikai versenytől, hogy gyakran elfelejtik annak alapvető szabályait. Az EU magasan lebegő, absztrakt világában jó ötletnek tűnhet valamiféle elvi alapon elmarasztalni egy országot. A valódi politika szintjén azonban semmiféle haszna nem látszik egy ilyen akciónak azon kívül, hogy frusztrált politikusok egy expresszionista performansz keretében kifejezhették a belső világukat feszítő gondolataikat.
