Hirtelen váltak láthatóvá az LMP belső zűrjeinek újabb hullámai. December 23-án még ők voltak a nap bajnokai, még akkor is, ha a címlapokat Gyurcsány Ferenc fényképe dominálta. Úgy tűnt, hogy az utcai akciózós énjük ismételt felfedezésével, az un. új ellenállás meghirdetésével új szakasz kezdődött a párt életében, és véget ér a parlamenti léttel beköszöntött punnyadt helykeresés. Nem sokkal rá azután jött Kaufer Virág parlamenti távozásának híre, tegnap Scheiring Gábor hátralépése, ma pedig nem más, mint maga a frakcióvezető, Schiffer András jelentette be lemondását a képviselőcsoport éléről.
Nem kell találgatni, vagy pletykák után menni ahhoz, hogy kiderüljön: nagyon nagy a feszültség a párt szervezetén belül. Első kézből tájékoztatnak erről Kaufer Virág vagy Scheiring Gábor távozó nyilatkozatai. Utóbbi tegnap a többi között a következőket írta: „nem tudok mit kezdeni az állandó paranoiás hangulattal, nem tudok mit kezdeni a bázisdemokráciának hazudott informális alkuk politikájával, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy két év alatt az ármánykodás elég magas fokát honosítottuk meg;”
Schiffer mai hátralépésének okairól még semmi nem jelent meg hivatalosan, de kiszivárgások, név nélküli nyilatkozatok alapos eligazítást adnak a kialakult helyzetről. Ami biztos, hogy a párt január végén kongresszusra készül, ahol a hivatalos honlap tanúsága szerint napirenden lesz párt szerkezeti átalakítása, amellyel kapcsolatban két forgatókönyv közül döntenének a küldöttek: „Az első a jelenlegi, bázisdemokratikus rendszerre épülne, és azon hajtana végre finomításokat. A másik viszont “egy professzionálisabb párt” létrehozását javasolja, és azt irányozza elő, hogy a német, illetve osztrák zöldek mintájára két társelnököt válasszanak az LMP élére”
Kicsit a sorok közé benézve, Schering bázisdemokráciával kapcsolatos szavait is felidézve már ebből is kiolvasható, hogy az LMP is eljutott oda, ahová rendesen minden lelkes, naiv szerveződésnek el kell érnie a túléléshez: eljutottak a felismeréshez, hogy profi szervezet és megfelelő vezetés nélkül nem megy.
Ettől még persze nem kellett volna már most ilyen végletesen összeveszniük a párt élén állóknak. A konfliktus valódi oka nincs kiírva a faliújságra, de a szivárgók tájékoztatása szerint napirendre került a valódi aktualitás, a valódi téttel rendelkező kérdés: mi legyen a baloldali együttműködéssel, hogyan álljon hozzá a kölcsönös közeledéshez az LMP?
Sok oka van, amiért ennyire forró ez a téma. Már a megnevezés is félrevezető, hiszen a baloldali együttműködés azt a képzetet sugallja, hogy egymáshoz értékvilágban, célokban, programban közeli pártok néhány felületi egyenetlenségén kell még egy kicsit csiszolni, és máris összeállítható az erős ellenzéki tömb. A valóság ettől rendkívül távol van, főleg az LMP és többiek vonatkozásában. Alapkérdésekben, az állam és a piac szerepéről vallott nézetekben, és természetesen a profilt adó ökológiai kérdésekben is rendkívül nagy a távolság az LMP és régi baloldali blokk között.
Úgy tűnik, a párt egyik részében felülkerekedett az egészséges politikai haszonkalkuláció és pragmatizmus. Ők keresik most az utat a szocialistákhoz, és bizonyáró ők borították ennyire ki Schiffert is. Semmi rendkívüli nincs ebben azon kívül, hogy az amúgy is nehezen tartható, a párt nevében megfogalmazott ígéretet hosszabb időre pihenőre küldenék ezzel. Ha a politika kitartóan és makacsul más próbál lenni, az nem szolgál azonnali hasznokkal. Tartva az eredeti irányvonalat a „baloldali együttműködés kerékkötői”, „Orbán szekértolói” bélyegeket is el kéne viselnie a pártnak. El tudom képzelni, hogy ez komoly lelki terhet jelenthet a togok egy részének, nehéz ilyen nyomás alatt kitartani és csak az eredeti célokra koncentrálni.
Nem hiszem, hogy túl messze lennék a valóságtól, ha azt állítanám: az LMP létezése legnehezebb óráin van túl, és hasonlóan példátlanul nehéz napok, hetek állnak előtte. Ez biztos nem fogja őket vigasztalni, de attól még igaz: a politika ilyenkor szép, amikor nincsenek egyértelmű irányok, amikor nem látszik tisztán, hogy az A vagy a B verzió vezet az üdvözüléshez. Az ilyen helyzetek a jó tesztjei a valódi politikai tehetségnek. Persze egy közösségen belül nem lehet mindenki egyenletesen tehetséges politikus. Ezekben a pillanatokban tud nagyon kapóra jönni egy tehetséges vezető.
