Kultúra

A tévében: köpönyegforgatók és hitelesek

Pár autonóm, önazonos alkotó mellett látható lesz ma pár kevésbé állhatatos alkotó műve is.

20:00, Duna TV, Álmodozások kora
Szabó István első filmje igazi bemutatkozás, egy generáció vallotta magáénak azt a (felnőtt) életkezdést, ahogy Jancsi (Bálint András) kilép az iskolából, és lassan véget ér a gyerekkora. Tessék felébredni! – szól a film végi telefonébresztés megszámlálhatatlanul. Magának Szabónak már a főiskolán eljött ez a pillanat, amikor az egyik nap a BM Erzsébet téri épületében beszervezték ügynöknek. A felnőttség második pillanata 2006-ban jött volna el (illetve 1990 és 2006 között bármikor), amikor fény derült erre a múltra. De Szabó ekkor nem gondolta úgy, eljött volna a “Tessék felébredni!” pillanata. De a filmje ettől még igaz.

21:00, Filmmúzeum, A Magnum ereje
Piszkos, illetve Dirty Harry jött, látott, és győzött – a 70-es évek tipikus genya, féllegális módszereket használó zsaruja 1971-ben megteremtette Clint Eastwood egyik arcát. De jöttek a kritikák, melyek rasszizmussal vádolták meg a filmet. Erre válaszul jött A Magnum ereje 1973-ban, tisztázva a dolgokat – persze kérdés, hogy ez mennyire egyezik a karakterrel, és a 7-es évek Amerikájának erős rasszizmusával. 

21:20, TV2, Horrorra akadva
A tinihorrorok virágzásával eljött a a műfaj paródiáinak a virágzása is, méghozzá tiszta forrásból, a David Zucker-féle agyvelőből, amelyben megfogant a 8-as évek két legjobb paródiája, a Top Secret, és az Airplane, és a Csupasz pisztoly 1-2. A főszerpben Charlie Sheen és Pamela Anderson, no meg persze Leslie Nielsen.

22:45, Duna TV, MüpArt classic – Kocsis Zoltán jótékonysági hangversenye a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára
Egy nappal Kocsis Zoltán hatvanadik születádnapja után azért nézzük meg ezt a koncertet, melyen közreműködő volt, hogy lássuk, mennyire csak a zenét szem előtt tartva élte le ezt a, mondjuk 55 évet – igazán megalkuvásmentesen, s ezzel sok ember, zenész haragját is kiváltva. 

23:25, m1, Néma kiáltás – Requiem a meg nem született gyermekekért
Egy választásait tekintve kádáristán mismásoló rockopera (István, a király – akár Koppány, akár István mellett döntünk, jól választunk) rendezése után nagy állami ünnepségek megálmodója lehetett – a rendszerváltás után pedig hirtelen átállt a másik oldalra, nem egyedüliként – ahogy 1990-ben Esterházy Péter mondta, nagy volt a forgalom a damaszkuszi úton. Azóta pedig egyre -másra szállítja a kurzusműveket – 1986-ban még a dicsőséges Tanácskoztársaságról, sötét Horthy-rendszerről, ünnepelt felszabadítókról csinált szabadtéri show-t, 30 évvel később már egy más Horthyról, más Trianonról csinál propagandafilmeket. Ennek tükrében nézzük a népességfogyásról készült dokumentumfilmjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik