A „brüsszeli diktátumokkal” szembeni ellenállás alapja az, hogy az oktatás nemzeti ügy, az Európai Uniónak nincs erre is kiterjedő felhatalmazása – emlékeztet Radó Péter az OktpolCafén. Friss bejegyzésében leszögezi, hogy ez már önmagában is problematikus megközelítés, mert az oktatási szabályozások olyan uniós normákat sérthetnek például, mint az Alapjogi Charta, a Lisszaboni Szerződés és az egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelvek.
Radó ezután összegzi az EU oktatáspolitikájának evolúcióját a nyolcvanas évektől, amelyben talán a legfontosabb állomás az volt, amikor 2000-ben elfogadták a lisszaboni célokat, illetve az, amikor a 2002-ben elfogadott munkaprogram az oktatást beemelte az úgynevezett nyílt koordinációs mechanizmusba és közös oktatási célokat, illetve az azokhoz rendelt referenciacélokat rögzített. Ennek része a monitoringrendszer is, az oktatási biztos tehát teljes joggal tesz fel kérdéseket a magyar kormányzatnak, ha azt látja, hogy az ország által vállalt célok nem teljesülnek.
Radó Péter azt állítja, hogy a magyar kormány gyakorlatilag kilépett ebből a nyílt koordinációs mechanizmusból, oktatáspolitikája alapjaiban kanyarodott el az EU-t meghatározó elvektől és általános céloktól. A társadalmi kohézió erősítése helyett a társadalmi feszültségek növekedését és kiélezését eredményező politikát folytat. A roma és/vagy hátrányos helyzetű tanulók problémáival szemben teljesen érzéketlen, az elitek érdekeit szolgálja, szűkíti a felsőoktatásba való belépést, a foglalkoztathatóságot középpontba állító oktatáspolitika helyett a képzetlenek és képezhetetlenek tömegét fogja kitermelni, az egész életen át tartó tanulás helyett szűkíti a tanulás lehetőségeit – sorolja az oktatáskutató.
További probléma, hogy az a szélsőségesen központosított rendszerszabályozási eszköztár, amelyet az új oktatási törvények 27 év után újra meghonosítanak Magyarországon egyszerűen nem kompatibilisek azzal a nyílt politikaalkotási rendszerrel, amely az unióban működik. A három új oktatási törvénnyel létrehozni szándékozott rendszer egyszerűen képtelen arra – véli Radó -, hogy megvalósítsa az EU „Oktatás és képzés 2020” munkaprogramjában szereplő stratégiai célokhoz rendelt referenciaértékeket. E szerint 2020-ra biztosítani kell a felnőttek átlagosan legalább 15 százalékának az egész életen át tartó tanulásban való részvételét, az olvasás, a matematika és a természettudományok terén gyengén teljesítő 15 évesek arányát 15 százalék alá kell csökkenteni, a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30–34 év közöttiek arányának el kell érnie legalább a 40 százalékot, és az oktatást és a képzést korán elhagyók arányát 10 százalék alá kell csökkenteni. Minden konkrét vállalásunktól távolodni fog az ország.
Az unió abban a pillanatban szűnt meg oktatáspolitikai referenciaként működni, amikor megszűnt Magyarországon a tények tiszteletén alapuló oktatáspolitika-alkotási gyakorlat – szögezi le az OktpolCafé-bejegyzés. Emlékeztet arra, hogy a kormányzati gyakorlat dokumentálatlan szubjektív vélekedéseken, széles körben osztott hamis közpolitikai mítoszokon és ideológiai nünükéken alapszik. Ehhez képest a nyílt koordinációs mechanizmus keretei között zajló, sokak ízlésének kicsit túl „technokrata” diskurzus mintha egy más bolygón folyna. A magyar és az uniós oktatáspolitikai reflexió között elképesztően nagy, jelenlegi oktatásirányítóink számára áthidalhatatlan kulturális szakadék van. (Olyan nagy, hogy valószínűleg nem is érzékelnék, hogy szereplésük mennyire kínos lehet.) A dolog az ellenkező irányba sem működhet. Oktatásirányítóink meg sem próbálják aktívan befolyásolni a közösségi politikákat, mert egy üres keresztény-nemzeti retorikai buborékba zárták magukat, melyből nem látnak ki.
A magyar kormányzat de facto kilépése a nyílt koordinációs mechanizmusból nagyon rossz időpontban történik. A strukturális alapokról, azon belül az oktatás fejlesztése számára elérhető Európai Szociális Alapról nehéz megmondani, hogy azok az unión belüli kiegyenlítést szolgálják, vagy a közösségi politikák megvalósulását segítő implementációs eszközök. 2014-től mindenképpen az utóbbi felé mozdul el ezeknek az alapoknak a felhasználása, mert várhatóan alapvetően közösségi célokhoz illeszkedő kormányzati közpolitikák nyílt versenyében dől majd el, hogy melyik ország mennyi pénzhez jut hozzá. Ilyesmivel mi nem nagyon rendelkezünk majd – jósolja végül Radó Péter.
