Tudomány

10 szó, amit a Facebooknak köszönhetünk

A közösségi oldal nemcsak az internetet, hanem az anyanyelvünket is megváltoztatta.

Kedden ünnepelte indulásának tízedik évfordulóját, ráadásul mind az 1,19 milliárd felhasználóját ajándékkal lepte meg. Szó volt ugyan számokról, de a nagy ünneplésben meg sem emlékeztünk a legelemibb, a nemzet egészére gyakorolt hatásról: a Facebook sikeresen becsempészte magát a nyelvünkbe.

Kaptunk néhány új szót, néhánynak pedig megváltozott a jelentése.

Lájkolni, tetszikelni
Nyilvánvaló, hogy a közösségi oldal első és legfontosabb, egyúttal legnagyobb impaktfaktorú nyelvészeti hozzájárulása. A magyar szavakhoz ragaszkodók számára rendelkezésre áll a “tetszikelés”, mint alternatíva.
Használjunk mondatban: “Lájkoltam az új képed. Mármint nem tetszikeltem, de tetszett. Na jó, megyek és belájkolom.

Diszlájk
Az előbbi kifejezés kevésbé használt antonímája, nemtetszésünk kifejezésére ideális.
Használjuk mondatban: “Ha lenne a Hír24-en diszlájk, most nyomkodnám.

Fész, fácse, effbé és társai
Hiszen ha valamit ennyire kedvelünk, azt nemcsak nevén kell nevezni, de illik becézni is.
Használjuk mondatban: “Honnan tudtam, hogy szülinapja van? Figyelmeztetett a Fácse.

Posztolni
Valamit a közösségi oldalra kitenni, megosztani az ismerősi körünkkel vagy a nagy nyilvánossággal.
Használjuk mondatban: “Láttad azt a képet, amit tegnap posztoltam?

Facebook-hivatalos
Az esküvő huszonegyedik századi megfelelője: két ember között a kapcsolat akkor számít létezőnek, ha annak a közösségi oldalon is nyoma van. Tágabb értelemben a “hiszem, ha látom” modern változata.
Használjuk mondatban: “Összejöttek? Majd elhiszem, ha Facebook-hivatalos lesz.

Facebook-pozitív
Mikor egy esemény (vagy annak fénykép/videó formájában történő megörökítése) valamely tulajdonságánál fogva kiérdemelte, sőt, követeli a közösségi oldalon történő megosztását.
Használjuk mondatban: “Ez a triplaszaltó teljesen Facebook-potizív. Csináld meg még egyszer.

Tagelni
Valakit bejelölni fényképen vagy videón.
Használjuk mondatban: “Borzasztóan néztem ki a bulin, légyszi ne tagelj be!

Megosztás
Egy már a Facebookon megtalálható tartalom további terjesztése.
Használjuk mondatban: “Nagyon jó ez a cikk – osztom!

Pókolni, böködni
A Facebook legfeleslegesebb funkciója, amit valószínűleg évek óta nem használt már senki.
Használjuk mondatban: “Béreslegény, jól megrakd a szekered, sarjútüske pókolja a tenyered.

Fal
Ahol megjelennek a bekeretezett képek bejegyzések.
Használjuk mondatban: “A Fésszel teljesen új értelmet nyert, hogy a fal adja a másikat – meg a falra hányt borsó is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik