Az ötvennegyedik hadtest (1989)
Mire a szélesebb magyar közönség először hallott Denzel Washingtonról, már Oscar-díjas volt. A New York alvóvárosának számító Mount Vernonban született és már gyerekkorában színésztehetségnek kikiáltott Washington végigjátszotta a nyolcvanas éveket, főleg a televízióban. Akkoriban a legnépszerűbb afroamerikai színész a Beverly Hills-i zsaruval sikert sikerre halmozó Eddie Murphy volt, éppen ezért számított komoly fegyverténynek, hogy Washington inkább drámai szerepekkel vétette észre magát. Nyolc évadon át alakította a St. Elsewhere című kórházas tévésorozat főszerepét, és közben Hollywoodba is bedolgozta magát – az áttörést pedig egy háborús film hozta meg a számára.
A klasszikus stílusú, érzelmes, de nem különösebben eredeti rendezéseiről ismert Edward Zwick – később az ő nevéhez fűződik a Szenvedélyek viharában és Az utolsó szamuráj is – az amerikai polgárháború első, teljes egészében fekete bőrű katonák alkotta hadtestéről forgatott jóravaló hőstörténetet. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján több olyan hollywoodi közönségfilm is készült, ami szakított a kisebbségek leegyszerűsítő ábrázolásának gyakorlatával, de mind a Farkasokkal táncoló, mind Az ötvennegyedik hadtest megtartotta a fehér főhős szemszögét. Washington viszont mellékszereplőként is uralta a filmet, háttérbe szorítva a jobb sorsra érdemes, ebben a filmben teljesen idegenül mozgó Matthew Brodericket. Washington rögtön besöpörte első Oscar-díját, előrevetítve a kilencvenes évekbeli sztárkarriert.
Malcolm X (1992)
A kilencvenes évek elején Washington népszerűsége Eddie Murphyével vetekedett, a korszak más afroamerikai színészei ekkor még nem kaptak főszerepet olyan fősodorbeli hollywoodi filmekben, amelyek nem kifejezetten fekete közösségekre koncentráltak. De Washington hiába tűnt fel könnyfakasztó melodrámában (Philadelphia) és feszült paranoiathrillerben (A Pelikán-ügyirat) egyaránt, gondot fordított rá, hogy az afroamerikai kisebbség legfontosabb, saját történeteit is a hátára vegye.
Spike Lee-vel nem először dolgozott együtt – a Mo’ Better Bluesban megszállott, nőcsábász zenészt játszott –, a Malcolm X-szel viszont darázsfészekbe nyúltak. A hatvanas években meggyilkolt aktivista-politikus sokkal inkább megosztónak számított Lee életrajzi filmjének készítése idején, mint napjainkban. Az Egyesült Államokban még bőven hallatták a hangjukat olyanok, és nem csak a republikánus párti fehér szavazók köreiben, akik Malcolm X-et gyűlöletet szító bajkeverőnek könyvelték el. Lee, politikus rendező lévén, kiállt Malcolm X mint a feketék igazságáért küzdő forradalmár ábrázolása mellett, de nem hallgatta el a férfi emberi gyarlóságait sem. Három és félórás, merész filmjében a főhős nehéz természetére éppen úgy hangsúlyt helyez, mint az őt ért, évekig tartó üldöztetés bemutatására.
