Belföld

Gyurcsány még az MSZP-ben karácsonyozik

Jövő februárban születhet meg a döntés a platformok, köztük a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció országos minősítéséről - mondta Simon Gábor választmányi elnök.

A szocialista párt országos választmányának ülésén a testület elfogadja a tagozatok és platformok minősítő bizottságának azon szempontrendszerét, amely alapján a következő időszakban minden párton belüli szerveződést megvizsgálnak, és egyeztetnek velük a tevékenységükről, illetve a működésükről” – számolt be Simon. Hozzátette azt is, hogy a bizottság ezek alapján dönt a megerősítésükről vagy megszüntetésükről.

Ezután elmondta: a Demokratikus Koalíció esetében azt vizsgálja majd a bizottság, hogy a szerveződés megfelel-e az országos platformra vonatkozó szabályoknak, például annak, hogy csatlakozott-e hozzá háromszáz párttag; aki nem MSZP-tag, az nem a platform tagja, hanem pártoló tag lehet.

A választmány elnöke a testület ülésén leszögezte: „Az MSZP nem fogja hagyni, hogy a kormányzat elvegye a sztrájkjogot és csorbítsa a szakszervezetek jogosítványait. Minden eszközzel fel foguk lépni ez ellen”.

Mint mondta, a kétharmad képes elfojtani az ellenvéleményeket, amit a „szájkosártörvény” is bizonyít. Kiemelte ugyanakkor, az MSZP minden erővel azon lesz, hogy megvédje a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságát.

Simon Gábor kitért arra is, hogy 1848 12 pontja ma is aktuális, ezért a választmány megalkotta a saját Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatát. A testület elnöke kiakasztott a falra egy olyan dokumentumot, amelyen a nyilatkozat eredeti szövege fölé azt írták: „Kívánjuk a sajtó szabadságát és a censura eltörlését”. Emellett arra buzdította a választmány tagjait, akik egyébkénbt Népszavát és bejglit kaptak karácsonyra, hogy írják alá az MSZP által indított „Időben szólunk” elnevezésű petíciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik