A Kanada északi, sarkvidéki régiójában mintegy 13 ezer négyzetkilométeren elterülő King William Island a bolygó 61. legnagyobb szigete, lakosainak száma azonban az 1500-at sem éri el, a helyi populáció egyetlen településen, Gjoa Havenben él. Könyörtelen, kopár, fagyos és szeles vidék ez, sokáig egyedül a szélsőséges tájhoz alkalmazkodott inuitok voltak képesek elboldogulni erre.
A sziget északi területén, a Cape Felixnél viszonylagosan elrendezett kövek jelzik: egykor egy tábor állt itt. Közel 180 évvel ezelőtt egy csapat brit tengerész a túlélésért küzdve vert tábort ezen a helyen, történetük a sarkkutatás legsötétebb, legtragikusabb fejezete.
1845 májusában Sir John Franklin vezetésével két hajó indult útnak az angliai Greenhithe-ból, a cél az Észak-Kanadában húzódó, az Atlanti-óceánt és a Csendes-óceánt összekötő Északnyugati-átjáró feltérképezése volt. A HMH Terror és a HMS Erebus fedélzetén összesen 24 tiszt és 110 fős csapat utazott, Grönlandról öt embert utóbb betegség miatt hazaküldtek – ők a szerencsések közé tartoztak. A 129 megmaradt tengerészből 1850-re
A tragédia híre már a korabelieket is megrázta, a Franklin-expedíció sorsának megismerése pedig azóta is számtalan hivatásos kutatót és amatőrt foglalkoztat. Rengeteg még a kérdőjel, az elmúlt években azonban – nem kis részben a modern technológiának köszönhetően – egyre több részlet tárult fel a történtekből.
Jegyzet egy kőhalomban
A Terror és az Erebus legénységének tagjai a grönlandi Whalefish Islandsről küldték haza utolsó leveleiket, ez volt az utolsó alkalmuk a kommunikációra a nyugati világgal. 1845 júliusának végén két bálnavadászhajó még megközelítette a csapatot a Baffin-öbölben, ahol a felfedezők a jobb időjárási körülményekre vártak, a bálnavadászok voltak az utolsó európaiak, akik látták őket.
Az ezt követő időszak történései homályosak, a közel két évszázadnyi vizsgálódás dacára sem sikerült teljesen rekonstruálni az eseményeket.
Ami biztos: a legénység 1845–1846 telét a Beechey Islanden töltötte, itt három tag vesztette életét, akiket el is temettek. 1846 nyarán továbbindultak, ám nem sokkal később, a King Williams Island közelében elakadtak, innentől a Victory Point-i, illetve Gore Point-i jegyzet ad biztos támpontot – előbbit már 1859-ben felfedezték egy kőhalomban.
A levelek első, közel azonos, nyomtatott része alapján a Terror és az Erebus a környéken vészelte át 1846–1847 telét, 1847 májusának végén pedig még mindig a jégben vesztegeltek továbbra is Franklin parancsnoksága alatt. A legénység úgy döntött, hogy egy – két tisztből és hat matrózból álló – csapatot érdemes a szigetre küldeni, a Graham Gore és Charles Frederick Des Voeux irányította felderítők a dokumentumok tanúsága szerint el is érték a Victory Pointot.
Az itt talált jegyzet egy második, kézzel írt, a margóra felvitt részt is tartalmaz. Ez nagyjából egy évvel későbbre, 1848 áprilisának végére datálható, ekkorra a csapat hátrahagyta a hajókat, amelyek – mint kiderült – 1846 szeptemberében estek csapdába.
