„Még nagyon nyers, mert éppen csak elkészült” – kezdi Zoób Kati divattervező, amikor belépünk balatonfüredi múzeumába. De hamar kiderül, hogy ez nem is egy múzeum. Ahhoz ugyanis, hogy egy intézményt múzeumnak lehessen nevezni, szigorú feltételekhez kötött engedélyre van szükség, szükséges, például, éjjel-nappali biztonsági őrt alkalmazni, restaurátort, kurátort, de a gyűjteményt is fel kellene leltározni. A kiállítótér-minősítés neki bőven elég. Habár nem múzeum tehát, de Zoób is annak hívja, így mi is ezt tesszük.
Azt mondja, nagyon vigyáz rá, hogy „tiszta tér” legyen. Szoknia kell még olyan kifejezéseket, mint a látogatói útvonal, nincs ebben rutinja, de velünk most gyakorolhatta, minket is ezen vezet végig. Gyűjteménye nagyjából két teherautónyi, gyerekkora óta halmozza fel a ruhákat. „Gyakran kapok ajándékba is, előfordult, hogy a 80 éves tanárnő a saját születésnapjára nekem küldte el babakori főkötőjét, csipkeruháját, az anyukája fehérneműit.”
Vannak nagyon értékes darabok, és akadnak olyanok, amik csak érzelmileg értékesek. 15 évvel ezelőtt megvett Bécsben egy banános dobozokban tárolt hagyatékot. Ekkor fogalmazódott meg benne először a múzeum ötlete. Nagyjából a gyűjtemény fele Ausztriából jött, közép-európai anyag.
Amikor ezt a hagyatékot hazahoztam, magamba roskadtam, hogy milyen terhet teszek majd a saját gyerekemre? Ha ebből nem formálok gyűjteményt, akkor utánam is csak kezelhetetlenül sok, banános dobozokban felhalmozott rongy marad
– mesél az indítékról a divattervező.
1888 körül Blaha Lujza barátja, egy bécsi ügyvéd építette a múzeumnak otthont adó villát Füreden, ahol utoljára már egy kocsma és kupleráj működött. Végül az előző tulajdonos egy kölcsön fejében kapta meg az épületet, de, miután nem nyúltak hozzá, az ingatlan folyamatosan pusztult. „A férjem ingatlanfejlesztő, amikor először kértem, nézzük meg, annyit mondott, ez nem egy jó ingatlan. De amikor beléptünk, már látta rajtam, hogy mi következik” – emlékszik vissza az első élményre Zoób. KÖZÖS, ez az első kiállítás címe, és a fúziós divat az, ami most nagyon foglalkoztatja. „A fúziós divat egy közös nyelv a korábbi kultúrák és a mai divat között. A divat az egyik értékes tanúja a világ folyamatos változásainak, és az csak akkor tud fennmaradni, ha megmarad a mögötte lévő kézműves tudás. Több, mint egy divatirányzat, a kultúrák közös nyelve” – mondja.
Az egész divatmúzeum-projekt arra törekszik, hogy „ihletet, tudást adjon a kortárs divat számára, hogy megmutassa az embereknek, miféle érték egy selyemcérna vagy egy Richelieu-hímzés és mit adnak ezek a kultúrákhoz”. Kortárs kiállításokkal kíván a nemzetközi divatkiállítások sorába csatlakozni, és arra keresi a választ, hogyan maradhat fenn a kézművesség a modern világban.
Kalotaszegi népviselet, bécsi és román kötény a 800-as évek végéről, sokác népviselet, szlovák gyászszoknya, szegedi papucsok, torockói fejdísz, matyó, pompom – megyünk végig a kortárs ruhákkal kiállított antik darabok között. Zoóbnak mindegyikről van egy története. Én a sport felől közelítek a divat felé is, ez olimpiai ruha is lehetne – mutatok rá az egyikre, és kiderül, hogy érzékeny pontra tapintottam.
