Először tavaly októberben írtunk Annie Knightról, amikor kirúgták a munkahelyéről, miután megtudták, hogy kiegészítő jövedelmét az OnlyFansnek köszönheti, valamint megosztotta magáról, hogy egy év alatt 300 emberrel létesített szexuális kapcsolatot. Az ausztrál amatőr pornószínésznő ezután emelte a tétet, és kitűzte célul, hogy átlagosan napi egy férfivel fekszik majd le, ezzel megugorva a 365 aktus per év mennyiséget. Ezt a New York Post cikke szerint szeptember elejére érte el, miután az év első nyolc hónapjában 400 különböző emberrel találkozott e célból, de máris látja maga előtt a következő lépcsőfokot: 2024 végéig Annie Knight az általa kihívásként megélt vállalásának teljesítéséhez társkereső alkalmazásokat használ, személyesen is próbál ismeretségeket kötni, valamint szívesen fogadja a közösségi médiában követői jelentkezését. A kritérium mindössze annyi, hogy a jelentkezőknek le kell magukat tesztelniük, hogy nincs-e valamilyen szexuális úton terjedő betegségük, illetve nem szabad elzárkózniuk a filmezés lehetőségétől, de ha szeretnék, az arcukat ki lehet takarni a felvételről. Emellett az OnlyFans-modell Ahhoz, hogy elérje a célját, napi 1,6 emberrel kellene lefeküdnie, de vannak napok, amikor ez a szám nulla – mert fáradtnak érzi magát és nincs kedve szexelni –, viszont olyan alkalomra is sor került már, mikor egy nap alatt 16 férfivel feküdt le. Karrierjének egyetlen hátrányát az emberek negatív visszajelzéseiben tapasztalja, amiket van, hogy az utcán is utánakiáltanak. Leggyakrabban azt szokták felhozni, hogy
- a szülei biztosan büszkék lehetnek rá (mire a válasza, hogy igen, azok),
- keresnie kellene magának egy normális munkát (ezt a bevételek szintjén értelmezi, márpedig az övé jócskán meghaladja az átlagot),
- illetve van egy testrésze, ami miatt sok támadás éri őt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon