Tudomány az élet nagy kérdései

Miért lesznek alacsonyabbak az idős emberek?

David Jakle / Getty Images
David Jakle / Getty Images

A testünk, a serdülőkort követően, időskorban mehet át a legtöbb változáson. Van, akinek a tartása változik meg és kezd el görnyedni a háta, sokaknak viszont a bőrén figyelhető meg leginkább a változás. Az azonban szinte mindenkinél közös vonás, hogy veszítenek magasságukból. A LiveScience annak járt utána, mi ennek az oka.

A National Institute of Aging tanulmánya 2084 férfit és nőt követett nyomon 35 éven keresztül, és megállapították, hogy már 30 éves koruk körül elkezdtek veszíteni magasságukból, a zsugorodás pedig, idővel, felgyorsult.

A férfiak, átlagosan, 3 centiméterrel, míg a nők 5 centiméterrel lettek kisebbek 30 és 70 éves koruk között, 80 éves korukra pedig a férfiak már 5 centimétert, a nők pedig 8 centimétert vesztettek.

Ennek egyik legfőbb oka a kialakuló gerincgörbület, ami sokszor az izomrostok csökkenésével magyarázható. Ilyenkor a gerincet körülvevő izmok elgyengülnek, ami miatt nem tudnak az idős emberek teljesen kiegyenesedni.

Emellett ott van, potenciális magyarázatként, a csontsűrűség csökkenése is, amit az ösztrogén és a tesztoszteron csökkenésével magyaráznak. A D-vitamin hiánya és a vese kalciumfelszívódásának csökkenése is ott lehet az okok között, ez ugyanis csontritkuláshoz vezethet. A csontok károsodása hosszú távon szintén csontritkulást okozhat, ami a csontokat törékenyebbé és gyengébbé teszi.

Ezzel együtt csigolyák is sérülhetnek saját súlyunk nyomására. A kompressziós törésnek nevezett sérülések legtöbbször fájdalommentesek, ezért hajlamosak vagyunk nem figyelni rájuk. Azonban ahogy egyre több lesz ezekből, a csigolyákkal együtt a porckorongok is összemehetnek, ami pedig már meg fog látszani a testmagasságunkon.

Kapcsolódó
Miért öregszünk meg?
Az öregedést gyakran az emberiség egyik nagy tragédiájának, egy megoldásra váró problémának tekintjük, pedig valójában lehet, hogy éppen fajunk előnyére válik. Utánajártunk mik okozzák az öregedést, és miért lehet szükséges, hogy megöregedjünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik