Szórakozás

180 gyereke van a spermadonornak, aki úgy is szívesen lefekszik a nőkkel, ha közben ott van a férjük

A brit férfi elismeri, hogy ez egy kissé különös, de szerinte az még furcsább, amikor csak elküldi a spermáját.

Egy brit férfi arról mesélt a Fabulous Magazine YouTube-csatornán, hogy, spermadonorként, 180 gyermeke született, akik közül hatvannal találkozott is, valamint, néhányuk után, még gyerektartást is fizet.

A Sunban Joe Donorként említett férfi körülbelül 13-14 éve kezdett el donorként működni, így legidősebb gyermeke is csak kamaszkorú. Néhányukkal heti rendszerességgel találkozik, valamint több, genetikailag hozzá is kötődő, Dél-Amerikában élő család számára gyerektartást fizet, de azt mondja, mind a 180 gyermeke után ezt nem tudná vállalni, viszont az fontos számára, hogy a gyermekei tudják, a speciális megfoganásuk ellenére, van, aki gondol rájuk életük kezdetén. Az 53 éves férfi számára ez a „hobbi” egész napos elfoglaltságot jelent, mint mondja, folyamatosan ügyeletben van, hogy kommunikáljon azokkal a családokkal, amelyekkel eddig érintkezésbe került, valamint jövőbeli gyermekei szüleivel is, akik általában Instagramon veszik fel vele a kapcsolatot.

Az eljárást Joe Donor háromféleképpen folytatja le:

  • elküld futárral a családoknak egy mesterséges megtermékenyítő készletet,
  • leadja nekik a spermáját
  • vagy közösül azokkal a nőkkel, akik anyává szeretnének válni, de, különböző okokból, erre a partnerükkel együtt nem képesek.

A spermadonornak ez utóbbi megoldás a kedvence, miután, vérmérséklete miatt, „fura lenne, ha nem élvezné a szexet” és ezt tartja a foganás legtermészetesebb útjának, de, állítólag, megszületett gyermekeinek kevesebb mint a fele fogant ilyen módon.

Kerültem már olyan helyzetbe, mikor egy nővel szexeltem, miközben a férje a szomszéd szobában volt. Ez kínos lehet, de a mesterséges megtermékenyítés talán ennél is rosszabb

– meséli a 180 gyermekes apa.

Bár sok kritika éri a közösségi médiában, magát egyáltalán nem tartja érzéketlennek, és úgy gondolja, ezekben a kapcsolataiban sok az intimitás. Ennek ellenére már egy korábbi cikkünkben is foglalkoztunk vele, hogy a férfi párkapcsolati problémákkal küzd, most pedig elmesélte, hogy szakította már meg párkapcsolatát amiatt, mert az akkori barátnője azt kérte tőle, ne adjon több spermát.

Olyan ez, mintha mindig ügyeleten lennél, és ez, természetesen, hatással lehet az életed más területeire is – ebbe az olyan embereknek nem szabad belemenniük, akiknek 9-től 5-ig tartó munkájuk van

– mondja Joe Donor.

Azonban nem ő az egyetlen férfi, aki felett ilyen módon uralkodott el az evolúciós ösztön:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik