Sport

„Meg tudtam mutatni a magyaroknak, hogy igenis az olimpián a helyem”

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A férfi párbajtőrcsapat nyerte Magyarország második aranyérmét a párizsi olimpián. Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású négyes egész nap kiemelkedően vívott, Kazahsztán kiütése ugyan még nem szólt akkorát, de amikor az elődöntőben a házigazda franciákat sikerült leiskolázni, akkor már látszott, hogy itt bizony valami komoly dolog van készülőben. A címvédő Japán elleni döntő aztán izgalmasabb nem is lehetett volna, bár a rivális csak egyszer, 1-0-nál vezetett, így is aranytus döntött az aranyéremről.

Ezt pedig az ellenfele vállát eltaláló Siklósi vitte be, Magyarország pedig 1972, azaz 52 év szünet után nyerte meg ismét a férfi párbajtőrözők versenyét.

Az éremátadás után az a Koch Máté állt először a magyar újságírók elé, aki 2023-ban egyéni világbajnoki címet nyert, dobogóesélyesként tekintett rá mindenki egyéniben, azonban meglepetésre már az első mérkőzésén vereséget szenvedett, ám a csapatsiker maximálisan kárpótolta őt.

Ment a vívás, laza voltam, nem voltam görcsös, mint az egyéniben. Végre meg tudtam mutatni a magyaroknak, hogy igenis itt a helyem az olimpián, nem véletlenül jutottam ki. És ki tudtam tenni a pástra, ami egyéniben nem sikerült. Egy asszó híján mindegyiket megnyertem, ez azért ritkán fordul elő párbajtőrben. Boldog vagyok, hogy nekünk szólt a himnusz az olimpián, 52 év után

– nyilatkozta Koch, aki kifejtette, hogy nagy öröm számára csapattársakkal dolgozni és együtt készülni, mert nagyon jó barátok, gyerekkoruktól kezdve közösen mentek végig az úton, szinte minden korosztályban egy csapatban voltak.

Ismerjük egymást, és nem nehéz azokért küzdeni, akiket szeretünk

– mondta, és azt is hozzátette, hogy nála az egyéni sikert felülmúlja a csapatsiker, mert sokkal jobb együtt ünnepelni, közösen felállni a dobogóra.

„Nagyon bíztam benne, hogy Gergő adja az utolsó tust. A sors azt akarta, hogy Magyarország nyerje az olimpiát. Elcsuklik a hangom, mert nehéz még megemészteni, feldolgozni, hogy két éven belül Európa- világ- és olimpiai bajnoknak mondhatom magam” – mondta Koch.

Miután átadták az érmeket, és szólt a magyar himnusz, akkor látszott, hogy ő érzékenyült el leginkább a dobogón. Ezt a helyszíni közvetítés rendezője is kiszúrta, mert a kamera is ráközelített. Megkérdezték, mi járt akkor a fejében.

„Végigzongoráztam ezt a három évet, a kvalifikációs időszakot. Hogy amikor Tokió után bekerültünk a csapatba, akkor honnan sikerült felvívni magunkat a világ élmezőnyébe. Volt olyan időszak, amikor egyesben és csapatban is világranglista egyes voltam.

Meg akartam élni ezt a pillanatot.

A vívásban sosem lehet tudni, hogy mikor lesz még ilyen. Mindig bizonyítani kell. A világbajnokság után sem álltam le, mentem tovább, csináltam azt a munkát, amit addig csináltam. Most az olimpia után sem állok le, mert kezdődik a következő ciklus” – magyarázta a 25 éves Koch, aki szerint egyértelmű a cél, négy év múlva megvédeni ezt a címet.

Varga Jennifer / 24.hu

A magyar csapat befejezőembere a 2019-es világbajnok Siklósi Gergely volt, aki Tokióban ezüstérmet nyert az olimpián, így 26 éves korára már elég komoly rutinja van a nagy versenyeket illetően. Higgadtan meg is jegyezte, hogy ő a maga részéről végig nyugodt volt.

„Tudtam, hogy egy tus lesz, és hogy ilyen körülmények között dől majd el, erre készültem már akkor, mikor felálltam a pástra. Hogy végül tényleg egy tussal nyertünk, az a hab tortán, cseresznyével, mindennel. Nem akartuk, hogy ilyen szoros legyen, de ez a japán csapat kivételesen jó. Nem tudtunk ellépni tőlük, hiába vezettünk akár négy tussal is, nem remegtek meg ezekben a szituációkban sem. Bátrak voltak és nagyon jók, akár ők is nyerhettek volna” – ismerte el Siklósi, aki arról is beszélt, hogyan tudták végig kézben tartani a döntőt.

Mondtam a srácoknak, hogy ez a mi napunk, ezek a mi momentumaink. Amikor az egy tust beszúrtuk, az a mi pillanatunk volt közösen.

Andrásfi a negyeddöntőt és az elődöntőt is végigvívta, az aranycsata során azonban elveszítette az első asszóját, ami után lecserélték. Így aztán kívülről figyelte, hogy alakul az összecsapás, és a szeme előtt sok minden lepergett a végén, amikor látszott, hogy aranytus dönt majd.

Fohászkodtam az égiekhez, letérdeltem, mindent csináltam. Szerencsére a vége a mi javunkra dőlt el most. Nem lehetek már csalódott az egyéni miatt sem, mert ez mindenért kárpótol.

Így nyert olimpiai aranyat a magyar csapat:

Andrásfi jutott a magyar párbajtőrözők közül a legtovább egyéniben, negyedikként zárt, de két fájdalmas vereséggel zárta a versenyt. Az egyiket a végül győztes Kano Koki ellen szenvedte el az elődöntőben. Az újságíróknak elárulta, hogy a japánok edzője mondta neki, örül annak, hogy Andrásfi is nyert érmet az olimpián.

A múltkor egy tus döntött oda, most egy tus ide. Négy év múlva meg egy újabb egytusos mérkőzésen eldöntjük, hogy Magyarország vagy Japán a győztes.

Andrásfi helyére az a Nagy Dávid állt be, aki az első két mérkőzésen nem vívott, ugyanakkor nem tűnt rozsdásnak, az első asszóját döntetlenre hozta, a másodikat megnyerte és előnyben adta át a terepet a mérkőzést lezáró Siklósinak.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam

– mondta Nagy, aki sokáig várt arra, hogy pástra léphessen, mert Párizsban van lassan egy hete, szurkolt a többieknek az egyéniben, melegített velük a mérkőzéseik előtt.

„A terem ismerős volt, bejártam már, viszont a pástokra nem jutottam el, és azért egészen más volt abból a völgyből felpillantani a két lelátóra, amik az égig értek lentről nézve. Szóval izgultam, pláne, hogy a srácok jól vívtak egész nap. Szívesen vívtam volna többet is, de ez most nem az a nap volt, mert tényleg nem volt szükség a cserére, megbontani azt az egységet, amivel darálták az ellenfeleket” – értékelt Nagy, aki szerint a döntőben Andrásfi kicsit elfáradt, neki pedig mindenképpen be kellett állnia ahhoz, hogy utána a dobogóra is felállhasson.

Annak örülök, hogy nemcsak formalitás volt, hogy vívtam a páston és utána felállhattam a dobogóra, hanem úgy érzem, azért fontos szerepem volt nekem is a döntőben

– mondta Nagy, aki szerint taktikus mérkőzés volt, amin kevés tus esett, így mindegyik számított és értékes pontokat tudott szerezni a csapatnak.

A párbajtőrcsapat Magyarország ötödik párizsi érmét nyerte. Korábban Kós Hubert volt aranyérmes, Milák Kristóf és a férfi kardválogatott ezüsttel zárt, míg a párbajtőröző Muhari Eszter bronzéremmel gazdagodott. A magyar olimpiai csapat az éremtábla 14. helyén áll.

Kapcsolódó
Kós Hubert útja három és fél éves korától az olimpiai aranyig
A párizsi olimpia 200 méteres hátúszásban diadalmaskodó klasszis útját három edző egyengette Magyarországon. Íme a történetük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik