Szórakozás

Híd alatt aludt az X-Faktor felfedezettje

Baricz Gergő és barátja nehéz utat tett meg az RTL Klub stúdiójáig: csupán kétezer forinttal a zsebükben vágtak neki a kalandnak, így szállásra már nem maradt pénzük.

Bagossy Norbert és Baricz Gergő együtt érkeztek az X-Faktor válogatójára szombaton, legjobb barátok, így a versenyt is együtt szeretnék végigcsinálni. Először Norbi lépett a mentorok elé a Vad Fruttik „Nekem senkim sincsen” című dalával. „Meggyőző voltál és expresszív” – mondta Geszti Péter, Keresztes Ildikó viszont erősen vívódott, hogy tetszett-e neki a produkció, így először fordult elő, hogy Malek Miklós igenért könyörgött a mentortársának. Norbi végül megkapta az újabb lehetőséget.

Baricz Gergely Chris Isaak „Wicked Game”-jét hozta magával a válogatóra, és a gitárját. Produkciója tele volt érzelemmel, mély, bársonyos hangja mellett a személyisége is magával ragadta a mentorokat, a közönség állva tapsolt az előadás végén. Geszti szerint a fiatal énekes produkciójában érzékenység, törékenység, szépség és őserő rejlett. A mentor ekkor még nem tudta hogy a fiatal fiú megrázó előadása és hihetetlen beleélése nem véletlen, nehéz napokat tud maga mögött, hosszú utat tett meg azért, hogy bekerüljön a legjobb 150 énekes közé.



Az erdélyi falucskából, Borzontból származó Norbi és Gergő teljes titokban érkeztek Magyarországra. „Kolozsvárról stoppal indultunk el. Aztán a város határában, az autópálya mellett kiraktak. Végül csak elértünk az RTL Klub székházához is. Az is előfordult, hogy az egyik meghallgatás előtt egy híd alatt töltöttük az éjszakát, egy bokor szomszédságában” – mesélte a Bors című napilapnak Gergő, aki attól félt, ha nem jut tovább az első fordulón, csalódást okoz majd a szüleinek, ezért senkinek nem beszélt tervéről barátján kívül.

A 21 éves tehetség egyébként a Kolozsvári Egyetem informatikus-mérnöki szakán tanul, szerettei eleinte furcsállták, hogy zenéléssel szeretne foglalkozni, ők orvosi vagy ügyvédi pályára szánták a fiút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik