Élő Nagyvilág

Az amerikai katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu

AFP
AFP

Közel a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai kormány szerint

Közel a megállapodás a tűzszünetről és a Gázai övezetben fogva tartott túszok egy részének szabadon bocsátásáról, a tárgyalások befejező szakaszukban vannak – közölte szerdán az amerikai kormány névtelenül nyilatkozó illetékese a Reuters hírügynökséggel. Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön tekintik át a még tisztázandó pontokat – tette hozzá.

A forrás, aki még az amerikai és izraeli fél közötti megbeszélés előtt tájékoztatta az újságírókat, azt mondta, a fennmaradó akadályok áthidalhatóak, jövő héten pedig további találkozókat tartanak annak érdekében, hogy Izrael és a Hamász megállapodásra jusson. A tervezett megállapodás értelmében hathetes tűzszünetre kerülne sor, cserébe a túszok közül a nőket, idős férfiakat és sebesülteket negyvenkét napon belül szabadon kell bocsátani.

 Ez most teljesen másmilyen tárgyalás, mint az alig egy hónappal ezelőtti, amikor több, alapjaiban áthidalhatatlan kérdés merült fel

– értékelte a helyzetet az amerikai forrás.

Kínzásról számoltak be szabadon bocsátott palesztin fogvatartottak

Legalább hét palesztin foglyot engedett szabadon csütörtökön a Gázai övezet középső részén az izraeli hadsereg. Az Al Jazeera azt írja, a foglyok – közöttük két nő – reggel érkezett meg az Al-Aksza kórházba, miután a kiengedték őket az ciszjordániában található Ofer börtönből.

Az Al Jazeera tudósítója szerint a foglyok közül az egyik férfi azt mondta, a Kerem Shalom átkelőnél tartóztatták le, állítása szerint egy humanitárius segélyt szállító teherautó sofőrjeként dolgozott. Az egyik női fogvatartott azt mondta, akkor vették őrizetbe, amikor a gyermekét Ciszjordániába vitte kezelésre.

Mindannyian azt mondták, hogy megkínozták őket, mindannyian azt mondták, hogy megfenyegették őket. Mindannyian azt mondták, hogy megfosztották őket gyógyszerektől és ruháktól. A Gázai övezetben lévő Hamász-tagokról és izraeli foglyokról faggatták őket

– számolt be az Al Jazeera tudósítója a helyszínről.

Öt túsz holttestére bukkant az izraeli hadsereg a Gázai övezetben

Az izraeli erők szerdán rátaláltak a Hamász október 7-i támadásában megölt és azóta Gázában fogva tartott öt túsz holttestére – közölte az izraeli hadsereg.

Maya Goren 56 éves óvónő az izraeli hadsereg szerint a Nir Oz nevű kibucban elkövetett támadás során halt meg. A másik négy túsz két tartalékos és két sorkatona volt, akiket az október 7-i támadás során harcban öltek meg – közölte a hadsereg.

Holttestüket a Gázai övezet déli részén fekvő Khan Júnisz térségéből hozták ki, ahol az izraeli erők a héten újabb rajtaütéseket indítottak – jelentette a Reuters.

Hamász: Benjámin Netanjahu nem akar tűzszüneti megállapodást

Az izraeli miniszterelnök szerdai beszéde, amelyet az amerikai kongresszusban mondott, mutatja, hogy nem akar tűzszüneti megállapodást a Gázai övezetben – közölte Számi Abu Zuhri, a Hamász iszlamista terrorszervezet egyik magas rangú tisztségviselője.

Netanjahu beszéde tele volt hazugságokkal, és nem fog sikerülnie neki elkendőznie a kudarcot és a vereséget az ellenállással szemben, ahogy a hadserege által a gázai lakosok ellen elkövetett népirtás háborús bűncselekményét sem

– mondta Zuhri a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Benjámin Netanjahu Amerika és Izrael összetartását, valamint a katonai segítség felgyorsítását sürgette  az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében. Egyben felvázolta a Közel-Keletre vonatkozó elképzelését is, amelyet Irán elleni szövetségként képzel el, és amelyhez a régió minden államát várja. Az együttműködés neveként Ábrahám Szövetséget javasolta, kiindulva az arab-izraeli megbékélést hivatott Ábrahám Egyezményekből.

Az amerikai katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu

Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán. A kormányfő megállapítása szerint a mai időkben nem a civilizációk harca, hanem a barbarizmus és a civilizáció összecsapása zajlik, és fontosnak nevezte az együttműködést az Irán vezette terror tengelyével szemben.

A kormányfő a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetőinek felkérésének tartott beszédet a washingtoni Capitolium épületében. A beszéd idején nem jelent meg a teremben – részben tiltakozásul – mintegy 30 demokrata törvényhozó, és a szenátus elnöke, Kamala Harris alelnök sem ült a pódiumon; őt a rangidős demokrata párti szenátor, Ben Cardin helyettesítette. Kamala Harris kampányeseményen vett részt Indiana államban a beszéd idején, és azt közölte, hogy magántalálkozót tervez az izraeli kormányfővel.

Nem nyugszom, amíg minden túsz haza nem térhet családjához

– ígérte és azt is hangsúlyozta, hogy a foglyok kiszabadításáról szóló tárgyalások jelenleg is zajlanak.

Köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek a túszok kiszabadítása érdekében tett erőfeszítéseiért, valamint az Egyesült Államok és polgárainak kiállásáért. Az izraeli kormányfő köszönetet mondott Joe Bidennek az Izraelnek nyújtott támogatásért, a katonai segítségért, illetve Izrael meglátogatásáért is, valamint felidézte Biden 50 éves politikai pályafutása során az Izrael felé kinyilvánított barátságát.

Hangsúlyozta: Izrael célja, hogy megadásra kényszerítse a Hamászt, illetve ha ez nem történik meg addig harcoljon, amíg a palesztin szervezet létezik. Hozzátette, hogy a Hamász legyőzését követően létrejöhet egy új, fegyvermentes Gázai övezet, amelyet olyan palesztin civilek vezetnek, akik nem törekszenek Izrael megsemmisítésére. Benjámin Netanjahu felvázolta a Közel-Keletre vonatkozó elképzelését is, amit egy Irán elleni szövetségként képzel el, és amihez a régió minden államát várja. Az együttműködés neveként Ábrahám Szövetséget javasolta, kiindulva az arab-izraeli megbékélést hivatott Ábrahám Egyezményekből. Köszönetet mondott Donald Trumpnak is, aki elnökként támogatást nyújtott az Ábrahám Egyezmények megkötésében. Megköszönte a volt elnöknek, hogy hivatali időszaka alatt az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és egyben örömét fejezte ki, hogy Donald Trump túlélte az ellene július 13-án megkísérelt merényletet.

Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy azok, akik Izrael ellen tüntetnek a Hamász és a gonosz oldalára álltak, amiért szégyellniük kell magukat. Bírálta az elit amerikai egyetemek azon vezetőit, akik nem ítélték el egyértelműen az intézményeikben az elmúlt hónapokban történt antiszemita megnyilvánulásokat. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn érkezett Washingtonba, a tervek szerint csütörtökön a Fehér Házba látogat, ahol Joe Biden elnökkel találkozik.

A kormányfő pénteken Floridába látogat, ahol a kedden bejelentett tervek szerint Donald Trump volt elnökkel és republikánus elnökjelölttel találkozik.

Olvasói sztorik