Tech

Hullámzó tengerek találhatók ezen a holdon

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Egy új tanulmányban a NASA egykori, a Szaturnusz és holdjait vizsgáló Cassini űrszondájának 2014-es és 2016-os radaradatait elemzik – írja a Reuters. Az információk új részleteket tárnak fel a Titan nevű hold folyékony szénhidrogénekből álló tengereiről.

Mai tudásunk alapján a Földön kívül a Titan az egyetlen égitest a Naprendszerben, amelynek felszínén nagy mennyiségű folyadék van. Az objektum a második legnagyobb hold rendszerünkben, még a Merkúr bolygónál is méretesebb, és a kutatók úgy vélik, hogy akár az élet is kifejlődhetett rajta. Egyes feltételezések szerint mélyén egy hatalmas vízóceán is rejtőzhet.

A Titan folyói, tavai és tengerei nitrogénből, metánból és etánból állnak. A szakértők most három, az északi pólus közelében lévő tengerre, a Kraken Maréra, a Ligeia Maréra és a Punga Maréra fókuszáltak, ezek sorra a Kaszpi-tengerhez, az észak-amerikai Felső-tóhoz és az afrikai Viktória-tóhoz hasonló területűek.

Az eredmények alapján a tengerek kémiai összetétele földrajzi szélességtől függően változik.

A kutatóknak sikerült felmérniük a hullámaikat, valamint aktív árapály-áramlataikat is.

Valerio Poggiali, a Cornell Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a Titan sok szempontból a Földre emlékeztet, hasonló a felszíni morfológiai sokszínűsége. „Folyékony szénhidrogénekből álló tengerek és tavak tarkítják a felszínt a sarkvidékeken, különösen az északin. A csapadék által táplált csatornák ezekbe a tengerekbe ömlenek, torkolatokat, egyes esetekben deltákat hozva létre” – mondta a kutató.

A Cassini adatai alapján a folyók tiszta metánt szállítanak, folyadékuk aztán elkeveredik az etánban gazdagabb tengerekkel, hasonlóan, ahogy a földi édesvizű folyók a sós óceánokba áramlanak. A holdon a Szaturnusz gravitációja árapály jelenséget is kialakít, ennek tartománya 30 centiméter lehet. A helyi árapályi periódus nagyjából 16 földi napnak felel meg.

Poggiali szerint a most vizsgált információk valószínűleg a Cassini utolsó érintetlen adathalmazát alkották. Ahhoz, hogy jobban megismerjék a Titan környezetét, további adatgyűjtésekre lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik