Nagyvilág

Eldőlt, Mark Rutte lesz a NATO új főtitkára

Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök lesz a NATO következő főtitkára, miután az észak-atlanti védelmi szövetségnek mind a harminckét tagállama őt támogatja – írta meg a Politico. Magyarország és Szlovákia kedden hagyta jóvá a jelölt személyét, Klaus Iohannis román elnök pedig csütörtökön vonta vissza főtitkár pályázatát. Így most már biztosnak mondható, hogy Mark Rutte lesz a következő NATO-főtitkár, aki Jens Stoltenberget október 2-án váltja a poszton.

Az erdélyi szász származású román államfő, Klaus Iohannis a román Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács ülésén beszélt arról, hogy értesítette a NATO-szövetségeseket pályázata visszavonásáról. A Reuters szerint a védelmi tanács arról is döntött, hogy Románia a két működőképes Patriot légvédelmi rendszere közül az egyiket Ukrajnának adományozza, de csak azzal a feltétellel, hogy további tárgyalásokat folytathat a NATO-szövetségesekkel a légvédelmi rendszer pótlásáról.

Mark Rutte kritikus időszakban veszi át a NATO vezetését. Munkáját alig több mint egy hónappal az amerikai választások előtt kezdi meg, aminek meghatározó szerepe lehet a katonai szövetség jövőjét illetően.

Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus párt elnökjelöltje ugyan ígéretet tett arra, hogy a NATO-ban marad, de azzal fenyegetett, hogy újbóli megválasztása esetén csökkenti az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott katonai segélyeit.

Mark Rutte a tizennégy éves miniszterelnöki mandátuma ideje alatt végig képtelen volt arra, hogy a holland védelmi kiadások elérjék az előírás szerinti mértéket, a GDP-arányos két százalékot: a NATO legfrissebb adatai szerint erre csak idén került sor, jóllehet Hollandia az Európai Unió ötödik legerősebb gazdaságának előnyeit élvezheti.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügymiszter még május végén is arról beszélt, hogy a magyar kormány továbbra sem támogatja Mark Rutte jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, mivel az észak-atlanti szövetségben alapvető fontosságú a százszázalékos bizalom, márpedig a holland miniszterelnök korábban „Magyarország térdre kényszerítéséről” beszélt.

Rutte 2021-ben valóban mondott ilyet, egy európai uniós csúcstalálkozóra érkezve, miután a Magyarországon akkor orosz mintára frissen elfogadott homofób és transzfób, úgynevezett „gyermekvédelmi törvényről” kérdezték. Orbán Viktor miniszterelnök erre akkor úgy reagált, hogy

A magyar ember a Jóisten előtt térdel le, a hazája előtt térdel le, és ha megkéri a szerelmének a kezét.

A magyar kormányfő hétfőn több jobboldali szövetségese mellett Brüsszelben az Európai Tanács formális találkozója előtt találkozott Mark Rutte főtitkár-jelölttel is, majd kedden bejelentették, hogy hazánk támogatja a jelöltet a NATO-főtitkár jelöltjeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik