Szórakozás

Lelki okok betegítették meg Csézyt

Bár soha nem jut túl László elveszítésén Csézy, az énekesnő most már távolabbi perspekívából látja a tragédiát.

Csézy egykori párja öngyilkossága után sokáig elvonult a nyilvánosság elől, most azonban klipet forgatott, színpadra állt és a két legnagyobb kereskedelmi csatorna meghívását is elfogadta, a TV2 Mokkájában Joshi Bharat beszélgett vele.

Elmondta, egyre jobban van, ám hozzátette, sosem lesz újra ugyanaz a nő, aki egykori párja öngyilkossága előtt volt, tragédia megváltoztatta az életét. Az énekesnő azt vallja, az idő sokat segít, és családjából, barátaiból is rengeteg erőt merít. Azt is bevallotta, korábban nagyon gyenge nőnek tartotta magát, ám ha visszagondol azokra a dolgokra, amiken átment, sokszor nem is érti, hogyan tudta végigcsinálni.


Bár anyagi gondjairól nem szívesen vallott, Joshi kérdésére Csézy arról is mesélt, hogy lelki eredetűnek tulajdonítja, hogy két éve ciszták alakultak ki a mellében. Úgy véli, akkor már évek óta bajok voltak közte és Lajos László között, és a pszichés fájdalom betegítette meg. Az énekesnő hozzátette, szerencsére meggyógyult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik