Májusban Magyarországon járt Hszi Csin-ping kínai elnök és delegációja, és sajtóhírek szerint a kínai rendőrök hazánkban történő állomásozása mellett arról is folytak tárgyalások, hogy az anyaországban már használt, fejlett arcfelismerő rendszerrel bíró kamerákat hoznának Magyarországra. A Külgazdasági- és Külügyminisztérium a pletykák felröppenése után azonnal jelezte, hogy a hír nem igaz, és „a kínai elnök magyarországi látogatása során egyetlen fórumon sem volt napirenden még csak hasonló téma sem”.
A kijelentés egyértelmű, mégis sok helyről hallani kételyeket, ami nem meglepő, ugyanis alig két évvel járunk a Pegasus-botrány után. A szoftver használatát szintén sokáig tagadta a magyar kormány.
Bár ez jóllehet, kecsegtetően hangzik, a teljes program a titkosszolgálatok vezetője, Rogán Antal felügyelete alatt zajlik, és nemcsak sokmilliárdos üzlet lehetőségét rejti magában, de komoly adatvédelmi visszaélésékre is alkalmas lehet: az eddig egymástól független rendszereket, például az egészségügyi és banki adatbázisokat is összekapcsolhatja, így például a hitelkérelmünknél az egészségügyi állapotunkról szóló adatok is hozzáférhetőek lehetnek. Az önkéntesnek mondott, ám a törvény szövegezése szerint minden bizonnyal kötelező érvényű program azért is baljós, mert már az előkészítéséhez alaptörvénymódosítás kellett, és az illetékes Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) sem véleményezte írásban a törvényt a Szabad Európa szerint.
Sokakban felmerülhet tehát a kérdés, hogy van-e bármilyen korlátja annak magyarországi és EU-s szinten, hogy egy, a kínaihoz hasonló megfigyelőrendszer épüljön ki, és az is, hogyan is néz ez ki pontosan? A kínai Nagy Testvérrel évek óta ijesztgetnek világszerte, ám viszonylag keveset tudni arról, hogyan működik. Néhány hitelesnek mondható újságcikk, illetve dokumentumfilm alapján azonban tudni, hogy már most tízmilliók mozgását, cselekedeteit és online tevékenységét monitorozza a kínai állam.
A kínai megfigyelési rendszer
Kínában nagy múltra tekint vissza az állampolgárok megfigyelése, ugyanis már a maoista időkben is ily módon próbálták meg kiszűrni az elégedetlen polgárokat, a rendszer ellenségeit. Persze akkoriban a szükséges technológia még nem állt rendelkezésre, így többnyire szájhagyomány útján terjedő információkkal operáltak a besúgóhálózatok. A számítógépes technológia és az internet megjelenésével azonban megnyíltak a kapuk egy, a több száz millió emberből álló lakosság és a közel tízmillió négyzetkilométeres terület monitorozására képes rendszer kiépítéséhez.
Kezdetben még külön merült fel a társadalmi kreditrendszer és az állampolgárok kamerás megfigyelésére vonatkozó szisztéma igénye. Előbbi a 90-es években fogalmazódott meg a pártvezetésben, ám végül csak 2002-ben, a Kínai Kommunista Párt 16. Pártkongresszusán vált hivatalos programmá. Ebben akkor még semmi ördögi nem volt: egy pénzügyi kreditrendszert vázoltak fel, amellyel javították volna a pénzügyi világ átláthatóságát, és az állampolgárok hitelképességének ellenőrzése is leegyszerűsödött volna. Ám bő másfél évtizeddel később, a regnáló Hszi Csin-ping 2012-es beiktatása után kiderült, ennél komolyabbak a tervek.
2014-ben nyilvánossá vált a Társadalmi Kreditrendszer kiépítésének terve, ami a vállalkozások mellett a magánszemélyek adatainak begyűjtéséről, azok pontozásáról, illetve bizonyos magatartások jutalmazásáról, büntetéséről szólt. Ezeket 2015-től egyes vállalatok, majd városok is elkezdték alkalmazni, míg végül 2020-ban bejelentették országos bevezetését. Ennek létezését és működését azonban azóta sem ismerte el hivatalosan a kormány.
