1 milliárd 433 millió forint profitot termelt tavaly Rákay Philip producer és fideszes influenszer érdekeltségében álló Rácalmás Greendustry Projekt Zrt. – derül ki a társaság frissen feltöltött pénzügyi beszámolójából.
Ez az a társaság, amelyről két éve írtuk meg, hogy a Fejér megyei Rácalmáson, Dunaújváros határában vásárolt meg egy 42 hektáros ipari területet, aminek nagyobb részét később a szomszédos Hankook gumiabroncsgyártó részére értékesítette.
Utóbbi tanácsadó cégről egyébként a Telex közölte, hogy tavaly nem teljesített túl jól: 2023-ban az értékesítés nettó árbevétele 277 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 625 millióval, egyéb bevételből pedig 165 millió forint érkezett. Mindez a profiton is meglátszik, Rákay 99 milliós adózott eredményt könyvelhetett el az előző év 1,3 milliárdja után.
A NER-közeli vállalkozó rácalmási üzletét nagy találgatások övezték. A terület várható sorsa az ellenzéki pártok egy részének figyelmét is felkeltette. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője például tavaly áprilisban tartott sajtótájékoztatót az érintett terület előtt. Az ellenzéki politikus helyiekre hivatkozva azt állította, hogy a településen kész tényként kezelik, hogy Rákay földjén akkumulátorbontó üzem fog épülni, vagyis az „egész akkumulátoripar egyik legszennyezőbb láncszeme”, ahol „több százezer tonna akkumulátort fognak tárolni”.
Rákay azonban cáfolt, közölte, sem akkumulátorbontó, sem pedig akkumulátorgyár nem épül a területen, és erről soha nem is volt szó. Mint írta,
Az ingatlanügyletről megírtuk azt is, hogy az értékesítéssel még nincs vége az ügynek, Rákay ugyanis RCLMS Greenfield Projekt Zrt. néven új céget alapított tanácsadó cégével, a Norton Consultinggal közösen. Rögtön egy jókora darab rácalmási földterületet is apportáltak az új társaságba. 9,76 hektár a város külterületén fekvő kivett ipari területről van szó, amit a felkért ingatlanszakértő 165,92 millió forintra becsült.
A fideszes üzletembert egyébként nemrég az Átlátszó egyik olvasója fényképezte le, amint egy új korában legalább 95 millió forintba kerülő Mercedes-Maybach S típusú luxusautót mosott egy autómosóban. A nagy értékű autót Rákay a cégén keresztül lízingeli. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Hitelbiztosítéki nyilvántartásában pedig megtalálható a luxusautó azonosítója, vagyis az alvázszáma.
Ezek alapján az üzletember kizárólagos tulajdonában álló Norton Consulting Zrt. január 17-én kezdte el lízingeli a járművet, ami az említett Maybach drágább kiadása, a 680-as változat, ami az Átlátszó cikke szerint a 95 milliós alapáron megvásárolható.