A Hamász és Izrael háborújáról szóló vasárnapi tudósításunkat itt olvashatja el.
Az ENSZ "megfelezte" a gázai konfliktusban meghalt nőkre és gyerekekre vonatkozó becslését
Az ENSZ váratlanul és magyarázat nélkül felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a Gázai övezeti izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyermekek helyi beszámolókon alapuló becsült számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott – erre felfigyelt hétfőn az izraeli média.
A világszervezet legfrissebb jelentésében a Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatal (OCHA) által közölt – az ENSZ-hez eljuttatott beszámolókból származó – számok tanúsága szerint arra a következtetésre jutott, hogy az azonosított halálos áldozatoknak csaknem a fele férfi, harminckét százalékuk gyermek, és húsz százalékuk nő, míg korábban nagyjából több mint kétharmaduk volt nő és gyerek.
Az ENSZ jelezte, hogy forrásként elsősorban a fegyveres konfliktust kiváltó terrortámadás elkövetője, a Hamász palesztin iszlamista szervezet egészségügyi minisztériuma által megadott adatokra támaszkodott, mert “nem álltak rendelkezésére független és ellenőrzött adatok”.
A washingtoni Közel-kelet-politikai Intézet már januárban kiadott egy olyan jelentést, amely szerint számottevő eltérések voltak az áldozatszámokról szóló beszámolók között – emlékeztetett honlapján a The Jerusalem Post című izraeli újság. Abraham J. Wyner amerikai statisztikaprofesszor a zsidó kultúrával foglalkozó, Tablet című folyóiratnak nyilatkozva azt mondta: szerinte irracionálisak a Hamász által rendszeresen közölt halálozási adatok, mert túlságosan szabályosan emelkednek. Miután a háborúk intenzitása mindig változik, ebből következően az áldozatszámnak is szabálytalanul kell változnia – fejtette ki.
(MTI)