Szórakozás

Hazaküldték Fatimát a Voice-ból

berkes olivér voice (berkes olivér voice)
berkes olivér voice (berkes olivér voice)

Tegnap este Magyarország legnagyobb - 2000 négyzetméteres - tévéstúdiójából jelentkezett a Voice első élő adása, amelyben mInden mester három versenyzője állt színpadra. Négy énekesnek, Dózsa Eriknek, Schweitzer Dórának, Mohamed Fatimának és Gyöngyösi Tamásnak véget ért a tehetségkutató.

Szabó-Kimmel Tamás műsorvezető produkciójával kezdődött el a Voice első élő show-ja tegnap este, majd először Caramel három versenyzője – Nguyen Anh Quan, Berkes Olivér és Mohamed Fatima – mutatta meg ismét, mit tud.

Quant produkciója után Mező Misi egzotikus csodának nevezte, és mestere, Caramel is csak dicsérni tudta a fiatal énekes szorgalmát, tehetségét és különlegességét.

Berkes Olivérért a párbajban kiesett édesanyja, Berkes Gabi is a nézők soraiban izgult. A fiú zeneisége, mint ahogy korábban, most is mind a négy mestert lenyűgözte, Malek Andi megjegyezte, szerencsésebb lett volna, ha Olivér a vagányabb énjét is megmutatja, Caramel szerint azonban erre még bőven van ideje a fiúnak.

Hangszálödémával állt színpadra Mohamed Fatima, aki már a felkészülés alatt is a betegségével küzdött. A Fekete Vonat egykori énekesnőjéért nagyon sokan izgultak, ám leginkább Caramel aggódott versenyzőjéért, hogy egyáltalán el tudja-e énekelni dalát.  Fatima ezúttal nem a legjobb formáját hozta, a mestereket és a Facebookon kommentelő nézőket is megosztotta a produkciója.


Caramel csapatát Malek Andrea énekesei –  Schwartz Dávid, Nádor Dávid és Schweitzer Dóra – követték. Ők hárman mesterük bécsi otthonában készültek a megmérettetésre.

Schwartz Dávid produkciója elnyerte a mesterek tetszését, a Voice Facebook oldalának tanúsága szerint pedig a tegnapi adásnak ő volt az első igazán hibátlan előadója.

Nádor Dávid, az Argentínában felnőtt versenyző családjától távol tölti az ünnepeket. Édesanyja hegedűművész, így volt kitől örökölnie a zene szeretetét és muzikalitást. Caramelt, Somló Tamást és Mező Misit meggyőzte Dávid előadása, Malek Andrea pedig – mint ahogyan már a válogatókon – a fiú iránti rajongását fejezte ki, és nem csak produkcióját, de vonzó külsejét is megdicsérte.

Andi harmadik versenyzője, Schweitzer Dóra elmondta, a párbajadás után elbizonytalanodott tehetségében, ellenfele kishitűsége, hamissága rá is átragadt. Mező Misi most kicsit vérszegénynek tartotta az előadást, Caramel pedig kijelentette, hogy nem kötötte le a figyelmét Dóra produkciója. “Egy lasszó hiányzott a kezedből, hogy elkapd a szívünket és fülünket” – tette hozzá Somló Tamás. A lány mestere, Andi is úgy látta, Dóra előadásának voltak hiányosságai, de alapvetően tetszett neki a produkció.

Somló Tamás csapatából Czerovszky Heni, Szécsi Saci és Dózsa Erik mérettette meg magát a Voice első élő adásában. A három tehetség közül a komoly szakmai múlttal rendelkező Heni állt először színpadra Katona Klári lírai dalával, az Ünneppel. A lány – mint már megírtuk – a Pleszkán Écskával való párbaja után nem lopta be magát a nézők szívébe, és úgy tűnik, azóta sem kedvelték meg. Még véget sem ért a produkciója, máris számtalan hozzászólásban kritizálták. Caramel elsőként véleményezte Henit, kijelentette, végre a szívéig hatolt a lány előadása és Malek Andinak is tetszett, amit hallott. Mező Misi azonban nem kímélte Henit, elmondta, nem érezte a különbséget a profi Heni és a nem szakmabeli versenyzők között. “Nem éreztem azt a pluszt” – szögezte le, mestere Somló Tamás azonban védelmébe vette a lányt.  Heni a dala után – Szabó-Kimmel Tamás kérdésére – elárulta, tisztában van vele, hogy sok kritika érte a párbaj előtti kisfilmje miatt, de ez őt nem törte le. “Nem kell, hogy mindenki szeressen” – jelentette ki.

A szőke énekesnőt Dózsa Erik követte, akinek a meghallgatáson csak Somló Tamás fordult meg és a párbajon sem sikerült lenyűgöznie a mestereket. A fiú Mester Tamás dalával állt színpadra, ám sem a nézőket sem a mestereket nem győzte meg. Somló Tamás szerint a fiút “megzavarta a közönség”.


Somló Tamás csapatának utolsó versenyzője, a 16 éves Szécsi Saci  komoly műtéten esett át – lábából egy daganatot távolítottak el -, így még az is kérdéses volt, hogy vajon színpadra tud-e állni. A lánynak Caramel azt javasolta, hogy próbálja meg több arcát is megmutatni, Malek Andrea pedig elárulta, félti Sacit a versenytől, ugyanakkor rajongója. Mező Misi egyenesen kijelentette, olyan gyerekeket szeretne, mint a Szécsi ikrek, Somló Tamás pedig a Beatles-dal újrafeldolgozásáért gratulált Sacinak.

Utolsóként Mező Misi énekesei – Szécsi Böbe, Gyöngyösi Tamás és Veres Mónika – adták elő dalukat a Voice első élő adásában.

Ikertestvérét, Sacit közvetlenül Böbe követte, produkcióját szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a közönség. “Örülök, hogy embernek születtem, és ezt átélhettem” – áradozott Caramel, Somló szerint Saci és Böbe két fél-fél drágakő, és ketten alkotnak egy egészet. Böbe mestere, Mező Misi megkönnyezte a lány előadását, és csupán superlatívuszokban beszélt kis védencéről.

Már a meghallgatáson és a párbajon is nagy port kavart Gyöngyösi Tamás. Az ösztönös és fegyelmezetlen énekesben azonban Mező Misi meglátta az értéket és fáradhatatlanul foglalkozott a fiúval. Malek Andrea, aki a meghallgatáson megijedt a fiútól, most megdicsérte az  előadását, ám Caramel ezúttal túl kiszámíthatónak találta a produkciót. Mező Misi büszke volt a srácra, kijelentette, Tominak megtanult énekelni.


A Voice egyik nagyágyújának számító, Czerovszky Henihez hasonlóan komoly zenei múlttal és színpadi rutinnal rendelkező egykori Megasztár-háttérénekes és tinisztár Veres Mónika lépett a versenyzők közül utoljára a tehetségkutató színpadára tegnap este. Caramel elárulta, nem érintette meg a dal. “A fülemet lenyűgözi, de csak hallom és nem érzem” – jelentette ki, Mező Misi azonban ezt viccesen szakmai féltékenységnek nevezte. Malek Andrának jobban tetszett most a lány, mint a párbajon, Somló szerint pedig Nika a zenére született. “Olyan volt, mint az örömóda” – zárta le az értékelést a lány mestere, Misi.

A Voice első élő adásában a legendás énekes, Horváth Charlie Király Lindával extraprodukció keretein belül lépett színpadra. A különleges páros nem először énekel duettet, a mai estére azonban egy igazán emlékezetes produkcióval készülnek, és Cserháti Zsuzsa dalát, a Különös szilvesztert adták elő.

A nézők az adás kezdetétől szavazhattak az énekesekre, így az első körben mind a négy mester csapatából egy előadó biztosan továbbjutott, a másik két énekes közül közül pedig a mesterüknek kellett kiválasztania, kit visz tovább a versenyben. Somló Tamás csapatából Szécsi Saci kapta a legtöbb nézői  voksot, az ősz zenészlegenda pedig Czerovszky Heninek szavazott bizalmat, így Dózsa Eriknek távoznia kellett.

Malek Andrea csapatából Nádor Dávid jutott csont nélkül tovább, a női mester pedig hosszú hezitálás után úgy döntött, hogy Schweitzer Dóra ellenében Schwartz Dávidot viszi tovább a tehetségkutató következő fordulójába.

Caramel énekesei közül a nézők tetszését leginkább Berkes Olivér produkciója nyerte el. A mesternek Nguyen Anh Quan és Mohamed Fatima közül szinte lehetetlennek tűnt választania. “Mindenképp igazságtalan leszek valakivel” – jelentette ki. “Az igazságérzetem nem engedi, hogy ne Quant vigyem tovább” – tette hozzá, így nagy meglepetésre Fatima búcsúzott, akit korábban már a Voice egyik nagy győzelemesélyeseként emlegettek.

Végül Mező Misi énekeseinek a sorsa dőlt el. A nézők – úgy tűnik – Sacihoz hasonlóan Szécsi Böbét is a szívükbe zárták, és juttatták tovább. A Magna Cum Laude énekese Gyöngyösi Tamás és Veres Mónika közül a lányt juttatta tovább.

A Voice első élő adásának továbbjutói a következők: Nguyen Anh Quan, Berkes Olivér, Schwartz Dávid, Nádor Dávid, Czerovszky Heni, Szécsi Saci, Szécsi Böbe és Veres Mónika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik