Tech

Videón, ahogy agyával irányítja a sakkbábukat egy lebénult férfi

Dilara Irem Sancar/Anadolu via Getty Images
Dilara Irem Sancar/Anadolu via Getty Images

Gondolataival irányította a számítógépes kurzort, így sakkozott Elon Musk agyimplantátumokkal foglalkozó cégének, a Neuralinknek első páciense, számolt be róla a milliárdos az X-en.

A 29 éves Noland Arbaugh egy búvárbaleset következtében bénult le, és januárban elsőként kapta meg az implantátumot. A videóban a férfi elmondta, hogy a műtét rendkívül egyszerű volt, és nem tapasztalt kognitív zavarokat. Arbaugh-t a műtét utáni napon ki is engedték a kórházból. A férfi elmondása szerint kedvenc játékával, a Civilization VI-tal is játszott már az implantátum segítségével, méghozzá nyolc órán keresztül.

A Guardian szerint Kip Ludwig, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének korábbi idegmérnöki igazgatója azt mondta, hogy amit a Neuralink letett az asztalra, az egyelőre nem nevezhető áttörésnek, ugyanis rengeteg adatot kell még begyűjteniük a cég és az alany oldaláról is.

A dél-afrikai származású milliárdos január 29-én jelentette be, hogy a Neuralink beültette az első mikrochipjét egy páciens agyába. Nem ez volt az első ilyen implantátum, amit emberbe ültettek, de ez az első olyan, amely teljesen vezeték nélküli, versenytársaihoz képest pedig jóval fejlettebbnek mondható.

A cég korábban hosszú ideig próbálkozott, mire megkapta az élelmiszer és egészségügyi termékek forgalomba helyezéséről döntő FDA engedélyét, és több vizsgálat is indult már a Neuralink ellen, állatkínzás gyanúja miatt.

Kapcsolódó
Több ezer önkéntes ültetné be az agyába Elon Musk chipjét
Az évtized végére éves szinten több tízezer hasonló műtétet akar végrehajtani a Neuralink.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik