A „tankerek Titanicjának” is nevezhetnénk a hírhedt Exxon Valdez olajszállító hajót, amelynek zátonyra futása Alaszka partjainál a történelem egyik legnagyobb, ember okozta környezeti katasztrófáját eredményezte. Már 1992-ben játékfilm készült a történtekből, amelyet Magyarországon először a szenzációhajhász Lángoló tenger címen forgalmaztak, noha éppen az jelentette a problémát, hogy a tengerbe ömlő, a becslésektől függően 41–113 millió liter kőolajat ekkora mennyiségben felgyújtani sem lehetett, a mérgező füst megfojtotta volna a helyi lakosságot. A tragédiát tovább súlyosbította, hogy a nyílt óceán helyett egy öbölben történt.
Ittas kapitány
Valdez egy kis település volt, mielőtt „életet” pumpált volna bele az 1975 és 1977 között megépített transzalaszkai csővezeték, amelynek déli végpontjául a jégmentes Valdez-öbölt jelölték ki. Az 1986-ban szolgálatba állított, 301 méter hosszú Exxon Valdez, az Exxon olajtársaság (egy 1999-es legendás vállalategyesülés óta Exxon Mobil – a Standard Oil jogutódja) hajója is egyike volt azon tankereknek, amelyeket Valdez kikötőjében töltöttek fel az észak-alaszkai Prudhoe-öbölből, Észak-Amerika legnagyobb olajmezőjéből érkező „fekete arannyal”.
A 208 millió liter nyersolajat szállító Exxon Valdez 1989. március 23-án indult el Valdezből a kaliforniai Long Beach-be, és nem sokkal éjfél után, március 24-én, nagypénteken futott zátonyra a kikötőt a nyílt óceántól elválasztó, sziklákkal teli, igen veszélyes Vilmos-herceg tengerszorosban. A kihajózást éppen ezért kezdetben egy révkalauz is segítette, aki azonban este fél 11 körül elhagyta a hajót, mikor úgy tűnt, hogy az már a bevett hajózási útvonalon halad.
Erről azonban nem sokkal éjfél előtt letért a hajó, amikor az errefelé márciusban gyakori, kisebb jéghegyeket észlelt a legénység maga előtt: a később bűnbaknak megtett Joseph J. Hazelwood kapitány kitérő manőverre utasította a kormányosát, meghagyva neki, hogy egy adott ponton térjen vissza a szokott útirányba.
Nem sokkal később a feladattal megbízott Harry Claar kormányos is átadta a helyét egy társának, az Exxon Valdez pedig nem kanyarodott vissza időben a hajózási útvonalra, és fennakadt a Bligh-zátonyon. Mivel az Exxon Valdez csak egyrétegű hajótesttel rendelkezett, a megfeneklését követően a tartályokból azonnal ömleni kezdett a vízbe a nyersolaj: máig vita tárgya, hogy a 208 millió liternyi eredeti rakományából mennyi jutott a tengerbe.
Súlyos környezeti károk 1000 kilométeren
Bár tagadhatatlan az ittas kapitány kötelességszegése, amiért 50 ezer dollár büntetésre és 1000 órányi közmunkára ítélték (a karrierjének pedig befellegzett), a tragédia fő felelősei a transzalaszkai csővezetéket üzemeltető Alyeska Pipeline Service Company és az Exxon olajtársaság, amelyek nem készültek fel egy ekkora balesetre.
Híján voltak nemcsak a mentési eszközöknek, de az átgondolt terveknek is, nem csoda, hogy az óvatlan fejesek a részeg tengerésszel igyekeztek elvitetni a balhét, amelyet legalább annyira okozott a profithajszoló Exxon spórolása.
Az olajfolt terjedését nem sikerült megakadályozni az úszógátakkal, melyeket csak késve (erre a húsvét aligha lehet mentség) és akkor sem eleget szállítottak a helyszínre, így az olajszennyezés 1000 kilométeres partszakaszon okozott súlyos környezeti károkat: 250 ezer madár, 3 ezer vidra, nagyjából 300 fóka, 250 fehérfejű rétisas, 22 karszárnyú delfin, valamint számtalan hal közvetlen pusztulását eredményezte. 1994-ben az Exxont először 287 millió dolláros kártérítés fizetésére ítélték az alaszkai halászközösségnek, de további pereskedés után az összeget végül a tizedére csökkentették.
A becslések szerint fél évszázad is eltelhet, amíg helyreállhat az 1989 előtti helyzet, ennek ellenére idősebb George Bush republikánus elnöksége (1989–1993) igyekezett bagatellizálni a tragédia súlyát – talán nem véletlenül, ismerve a Bush család és a Republikánus Párt remek kapcsolatát a texasi olajvállalatokkal.
A katasztrófa egyik következményeként ugyan a nyugati kikötőkből sorra kezdték kitiltani az egyrétegű tankereket, azonban a megjavított Exxon Valdez visszatért a szolgálatba – más tulajdonosok alatt, újabb és újabb neveken –, munkát adva ezzel a hajót figyelemfelhívó akció keretében visszanevező Greenpeace-aktivistáknak. 2012-ben nyugdíjazták a hírhedt hajót, amelyet aztán ócskavasként szedtek szét az indiai Alang strandján, a világ egyik legnagyobb hajótemetőjében.
A BBC History cikkének szerzője Csunderlik Péter történész.
