Belföld

Felfüggesztik annak a kúriai folyóiratnak a kiadását, amiből kiderült, hogy K. Endre elnöki kegyelmet kapott

Amíg ki nem derül, hogy miképp kerülhetett bele a kegyelmi botrányt kirobbantó ítélet, felfüggesztik a Kúriai Döntések című folyóirat kiadását – tudta meg a 444, amivel a Kúria kommunikációs osztálya közölte a döntést.

Ahogy a lap emlékeztet, az egész kegyelmi ügy annak köszönhetően kerülhetett nyilvánosságra, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója, valamint az ő helyettese és bűntársa, a kényszerítés miatt szintén elítélt K. Endre az ügyükben hozott másodfokú, jogerős ítélet után felülvizsgálatért a Kúriához fordultak. Közben viszont K. Endre rérészről köztársasági elnöki kegyelemért is folyamodott valaki, amit az igazgatóhelyettes meg is kapott Novák Katalintól 2023. április 27-én, négy hónappal azelőtt, hogy a Kúria lezárta volna a felülvizsgálati eljárást. Amikor erre végül sor került, a kegyelem ténye bekerült az ítélet indoklásába. Az ítélet így hónapok óta fellelhető volt a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ahol szeptember óta elvben bárki rábukkanhatott volna.

Nem ez történt ugyanakkor, hanem az, hogy az ügy bekerült a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat januári számába. A folyóiratot 15 kúriai bíró szerkeszti, nem tudni, hogy pontosan milyen elvek mentén. A januári szám (72. évfolyam 1. szám) 2024. január 16-án jelent meg, 3. sorszámú eseti döntésként szerepel benne K. Endréék ügye, itt akadt rá az a személy, aki aztán megkereste az üggyel a 444-et.

A portál kereste a bírósági folyóirat szerkesztőbizottságának elnökét és a főszerkesztőjét is, ám mindketten a Kúria kommunikációs osztályához irányítottak. Innen közölték a lappal, hogy a Kúria elnöke vizsgálatot rendelt el az eset kapcsán, és annak lezártáig felfüggesztik a lap megjelenését.

Kapcsolódó
„Elnöki kegyelem? Egy ilyen ocsmány, undorító ügyben?” - Facebook-oldalt indított a kegyelmi döntést leleplező ügyvéd
Első posztjában hosszan ír arról, hogyan bukkant rá a Kúria határozatára, és mit érzett, amikor meglátta, hogy Novák Katalin kegyelmet adott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik