A Narcos: Mexikó után újabb, a kábítószer-kereskedelmet középpontba helyező sorozattal állt elő a Netflix: a Griselda címszereplőjét, a modernkori kábítószer-kereskedelem egyik leghírhedtebb alakjának tartott Griselda Blancót egy, a gyerekeiért – és az üzleti érdekeiért – bármire képes, kegyetlen asszonyként mutatja be. Ám az igazi „kokain keresztanya” jóval kegyetlenebb volt annál, mint ahogy Sofía Vergara – páratlanul erős játékával – megszemélyesítette őt a minisorozatban.
Így hiába nézhetjük hat epizódon keresztül, ahogy Blanco Kolumbiából indulva kiépíti a drogbirodalmát az Egyesült Államokban, több fontos dolgot nem említ róla a sorozat.
Például nem ismerjük meg a keresztanya másik alteregóját, a Fekete özvegyet sem, aki amiatt kapta beszédes nevét, mert mindhárom férje – és több szeretője – halálában aktív szerepe volt.
A sorozat azt sem részletezi, hogy Blanco halálát pont ugyanilyen rajtaütés okozta. Most, hogy a Netflix kétes életű anyatigrisét sokan megismerték, következzék Griselda Blanco életének – és az azt körülölelő mítosznak – az igazán sötét oldala. (Vigyázat, a szöveg hátralevő része spoilereket is tartalmazhat!)
11 éves korában embert ölhetett
Teljes nevén Griselda Blanco Restrepo 1943-ban született a kolumbiai Cartagenában, majd hároméves korában Medellínbe költözött alkoholproblémákkal küzdő anyjával. A világ egyik legveszélyesebb városában már a kamaszkora előtt a bűn útjára lépett. A Collider cikke szerint a kis Griselda tizenegy évesen vett részt először emberrablásban. Az áldozat egy környékükön élő, gazdag családból származó tízéves fiú volt, akiért váltságdíjat kértek. De a fiú családja nem vette komolyan a kiskamaszokból álló bandát, és nem voltak hajlandó fizetni sem – így Griselda fejbe lőtte a gyereket.
Már gyerekként profi zsebtolvajjá vált, és prostitúcióval keresett pénzt – bár utóbbit soha nem ismerte el magáról. Az első gyilkossága után tizenkét évesen megismerkedett első nagy szerelmével, az okirat-hamisítóként és striciként egyaránt tevékenykedő Carlos Trujillóval, akivel egy év után össze is költöztek, később pedig összeházasodtak.
Noha Trujillo igen fontos szerepet töltött be Griselda fiatalkorában, a férfi nevét mégsem említik a Netflix-sorozatban. Egyrészt, ő volt az apja a nő első három gyerekének, Dixonnak, Ubernek és Osvaldónak, másrészt ő vezette be párját a szervezett bűnözés világába.
Szintúgy kevésbé romantikus pontja kettejük kapcsolatának, hogy Trujillo volt Griselda első férje, akitől úgy vett végső búcsút, hogy eltettette láb alól.
Először csak fűvel üzletelt
1964-ben Griselda illegálisan, álnéven és hamis papírokkal jutott az Egyesült Államokba. New Yorkban, Queensben telepedett le három gyerekével, akiket magával vitt. Később itt ismerkedett meg a második férjével – a sorozatban halványan bemutatott –, Alberto Bravóval, aki a Pablo Escobar által vezetett Medellín-kartell kokaincsempésze volt.
Griselda és férje eleinte csak kannabiszt csempésztek az Egyesült Államokba, ám később kokaint is teríteni kezdtek. Idővel az USA kábítószer-ellenes ügynökségének (DEA) is felkeltették a figyelmét. Olyannyira, hogy 1975 áprilisában több mint 30 társával együtt szövetségi kábítószer-összeesküvés miatt emeltek vádat ellenük.
Már Miami előtt is keresztanyának hihette magát
A Netflix sorozata azt állítja, hogy Griselda amiatt ölte meg a második férjét, mert arra kényszerítette a nőt, hogy közösüljön a főnökükkel – ő egyben Bravo testvére is volt –, aki ezért cserébe szemet hunyt az összes adósságuk felett. A sorozatban ez készteti arra Griseldát, hogy az Egyesült Államokba meneküljön, ahol a semmiből építi fel a kokainbirodalmát.
A való életben azonban Griselda és Bravo ekkorra már a kolumbiai kokaincsempész alvilág főszereplői voltak, és Bravónak sem azért kellett meghalnia, mert szexre kényszerítette a feleségét. Sokkal inkább azért, mert a nő azt hitte, a férfi több millió dollárt tüntetett el a közös vagyonukból.
Amikor Griselda egy szórakozóhely parkolójában szembesítette férjét a vádakkal, a hatfős kísérettel rendelkező Bravo előkapta Uzi típusú gépfegyverét. Noha Griselda csak egyetlen pisztollyal volt felfegyverkezve, az anyagi vitából leszámolásig fajuló szituációt csak ő úszta meg épp bőrrel – vagy legalábbis nem halálos sérülésekkel.
Vagyis a Netflix Griselda-ábrázolásával ellentétben az igazi drogbárónő már jóval azelőtt keresztanyaként tekinthetett magára, hogy a harmadik férjével, Dario Sepulvedával 1978-ban Floridába költöztek volna, ahol komoly drogbirodalmat építettek fel. Akkoriban annyi kábítószerrel kereskedő riválisukat tették el láb alól, hogy nem véletlenül emlegetik Miami drogháborújaként azokat az időket. A Dél-Floridában 1979 és 1981 között elkövetett gyilkosságok nagy részéért Griseldát és embereit tartják felelősnek.
Ami a sorozatból kimaradt: Griselda Blanco igazán sötét oldala
A Netflix annyira kesztyűs kézzel bánt Griselda Blanco történetével, hogy az sem derült ki egyértelműen, harmadik férje meggyilkolására ő maga adta ki a parancsot. Közös fiuknak, Michael Corleone Blancónak ráadásul úgy kellett végignéznie az apja halálát, hogy mellette ült a kocsijában, amikor hidegvérrel agyonlőtték.
A sorozatban ezt sem ábrázolták annyira kegyetlennek, mint ahogy valójában történt. Így a drogbárónő egyetlen, máig életben lévő fiának nem okozott traumát a hat epizód végignézése. Michael Corleone Blanco mégis annyira megorrolt a sorozat készítőire, hogy a Netflixet és Sofía Vergarát is beperelte.
Pedig a Griselda tényleg próbálta romantizálni valamelyest a drogbárónő életét. Orgiát például csak egyszer láthatunk, ami korán félbe is szakadt. Miközben az igazi Griselda Blanco előszeretettel szervezett orgiákat, és az sem állt távol tőle, hogy fegyverrel kényszerítse szexre a partin résztvevőket.
De olyan hátborzongató részleteket sem mutat be a sorozat, minthogy Griselda Adolf Hitlerről nevezte el a német juhászát, és egy második világháborús bajonettel is megjutalmazta egyik „katonáját”. Éppúgy rejtve marad, hogy a sorozatban látott Los Pistoleros bérgyilkos csapat tagjai előszeretettel gyűjtötték áldozataik füleit és ujjait. Szintén nem hallunk azokról a kegyetlen történetekről sem, hogy nyolc sztriptíztáncosnőt is megöletett, mert azt gondolta róluk, viszonyuk lehetett harmadik férjével. És egyszer amiatt is megölt egy apát, mert annak lánya nem akart romantikus kapcsolatot Griselda fiával.
A saját módszerével végezték ki
Az addigra már dollármilliárdokat érő kokainbirodalom csúcsán ücsörgő Griselda Blancót 1985-ben érte utol a törvény ökle, amikor egy Bob Palombo nevű DEA-ügynök letartóztatta. Börtönbe került kábítószer-kereskedelem miatt, ám úgy tudni, az üzletet még a rácsok mögül is irányította.
Bár több száz gyilkosságot rendelhetett meg, végül csak három ember halála miatt vonták felelősségre 1998-ban. Egyikük riválisának, Jesus Chucho Castrónak a hároméves Johnny nevű kisfia volt, akit az apja helyett öltek meg véletlenül. A kisfiú megöléséért elítélt Jorge Ayala – aki ekkoriban már a keresztanya elsőszámú bérgyilkosának számított – azt mesélte a gyilkosságról, hogy Griseldát a Netflix sorozatával ellentétben nem hatotta meg a gyerek halála.
Először nagyon dühös volt, mert elhibáztuk az apát, de amikor meghallotta, hogy véletlenül a fiút kaptuk el, azt mondta, hogy örül, mert így kvittek lettek
– emlékezett vissza a gyilkos.
Griselda Blancót 2004-ben engedték szabadon, és kitoloncolták Kolumbiába. Idős korában viszonylag csendes életet élt Medellínben. 2012-ben – ekkor már 69 éves volt – hentesüzletbe látogatott a terhes menyével, ahol egy bérgyilkos kegyetlenül kivégezte: a támadó motoron ült, fegyvert rántott, majd tüzelt – pont úgy, ahogy arra számos alkalommal a drogbárónő is parancsot adott.