Belföld

Vadai Ágnes nagyon keményen bírálta Polt Pétert

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A feljelentésként értékeléseket értékelte a DK politikusa. Szerinte a legfőbb ügyész nem tesz eleget törvényi kötelezettségének. Közben az ÁSZ elnöke új szintre emelte a válaszadást.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője a hétfőn megjelent Népszavának azt mondta, nem vezet ugyan pontos nyilvántartást arról, hányszor fordult visszás ügyekkel a legfőbb ügyészhez, de heti rendszerességgel (akár többször is) ezt teszi, így levelezésük már ezres nagyságrendű lehet. Szerinte azzal, hogy Polt Péter általában feljelentésként értékeli kérdéseit, azokat továbbítja a hatóságoknak, valójában

lepöcköli a témát,

miközben ő kifejezetten a szakmai álláspontjára lenne kíváncsi. Úgy véli, a legfőbb ügyész

nem tesz eleget annak a törvényi kötelezettségének, hogy érdemben válaszoljon az írásbeli kérdésekre.

Vadai Ágnes szerint a hatóságok aztán általában érdemi vizsgálat nélkül bizonyítottság, bűncselekmény hiányára hivatkozva, gyorsan lezárják az ügyeket, megírják, hogy

nincs itt semmi látnivaló.

Volt már arra is példa, hogy a rendőrség elutasító határozatát Vadai Ágnes hamarabb megkapta, mint Polt Péter válaszát, hogy feljelentésként értékelte kérdését, de arra is, hogy őt hívták be a rendőrségre, amikor a 24.hu írt egy cikket arról, hogy percenként egymillió forintot fizetett az Antenna Hungária egy műsorért.

A DK politikusa azt is elképesztőnek tartja, amikor a rendőrség nem az országgyűlési címére, hanem személyes ügyfélkapujára küldi az elutasító határozatokat. Vadai Ágnes külön kiemelte, hogy eddig

egyetlen esetben sem fordult elő, hogy az általa felvetett ügyek valamelyike eljutott volna a vádemelésig.

Vadai Ágnes egyébként gyűjti a parlamenti munkájához felhasznált cikkeket, elutasító határozatokat, arra számít, azok egy kormányváltás után hasznosak lesznek, hiszen azt igazolják, hogy nyilvánvaló bűnügyükben sem történt semmi.

Frissítünk!

Nem.

Csak ennyit válaszolt az Állami Számvevőszék elnöke Vadai Ágnesnek, aki írásbeli választ igénylő kérdést tett fel neki

Jó nagy bírságért időben érkezik a jutalom?

Windisch László nem reagált arra, hogy az ellenzéki politikus idézte a Népszava írását, amelynek lényege szerint „az ellenzéket szívesen büntető Állami Számvevőszéknél a nyolc főigazgatóra, igazgatóra és főtitkárra együtt 312 milliót áldoznak, de ehhez még jár költségtérítés és a béren kívüli juttatás is.”
Az ÁSZ honlapján fellelhető adatok szerint tavaly 9,358 milliárdot szántak 525 foglalkoztatottra, míg idén a terveik szerint 10,9 milliárdra emelkedik a személyi juttatások kiadási tétele, a foglalkoztatottak száma 548 főre nő, felsővezetőből is eggyel több lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik