Gazdaság

Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok

24.hu
24.hu
Több súlyos, sőt halálos baleset történt dél-koreai SK On iváncsai akkumulátorgyárának építése során az elmúlt másfél évben. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal közérdekű adatigénylésünkre adott válaszában négy balesetről számolt be, ezekből három volt halálos, a negyedikben pedig 14 ember került veszélybe. A munkavédelmi hatóság határozataiból súlyos hiányosságok körvonalazódnak. Szerettük volna megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám az akkugyár eltolta magától ezt a kérdést.

2021 januárjában jelent meg az első hír arról, hogy a világ egyik vezető akkumulátorgyártója, a koreai SK Innovation újabb projektbe kezd Magyarországon. A vállalat 681 milliárd forintos (2,29 milliárd dolláros) zöldmezős beruházással a legnagyobb európai egységét építi fel Iváncsán. Két komáromi gyáruk mellett a harmadikként induló termelőbázis 2500 új munkahelyet teremt, és éves kapacitása 30 gigawattóra lesz, ami évi 430 ezer darab elektromos autó gyártását teszi lehetővé. Az építkezés kezdetét 2021 végére tették. Az SK On Hungary Kft. a Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilvántartása szerint 2021 decemberében egyedi kormánydöntés alapján 76,4 milliárd forint támogatást kapott. Ehhez jönnek még az infrastruktúra kiépítésére adott kormányzati támogatások, amelyek tavaly novemberben már közelítették a 90 milliárd forintot.

Az idén novemberben olyan hírek jelentek meg, melyek szerint megindult a termelés (zajvédelem és iparvágány nélkül), ám ezt az SK On cáfolta. Arról nemrégiben írtunk, hogy nem fizették ki az összes magyar beszállítójukat. Mivel ellentmondásos hírek érkeztek arról, hogy milyen áldozatokkal járt az építkezés, hány baleset történt, hányan haltak és sérültek meg, illetve milyen munkavédelmi hiányosságok mellett készülhetett el a gigaberuházás, közérdekű adatigényléssel éltünk.

Halálos baleset 2022 májusában

A hírekben a rendőrségre hivatkozva az jelent meg, hogy meghalt egy 52 éves férfi, miután rádőlt az általa vezetett hidraulikus emelőgép.

A haláleset kapcsán a Younchang Hungary Kft. építés-kivitelezési területén tartott Iváncsán helyszíni ellenőrzést a hatóság a baleset napján, meghallgatták a darukezelőt, valamint a munkavédelmi koordinátort és tanácsadót is. Mint kiderült, kiküldetés keretében végeztek munkát a kft. dolgozói, és az anyacég, illetve a hazai leányvállalat közötti megállapodás alapján a munkavédelmi hatóságként eljáró kormányhivatal nem rendelkezett joghatósággal a baleset vizsgálatára.

A helyszíni ellenőrzés során számos munkavédelmi hiányosságot tártak fel, például

  • a munkáltató nem biztosított foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást,
  • nem készítette el a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatoknak,
  • illetve az egyéni védőeszköz-juttatásoknak a rendjét,
  • a légtechnikai szerelés kockázatértékelésébe pedig nem vont be foglalkozás-egészségügyi szakembert.

A jegyzőkönyv szerint mintegy 130 főt foglalkoztatott akkoriban a cég. A hatóság a hiányosságok pótlására utasította a vállalatot, és figyelmeztetésben részesítette.

Büntetést nem kaptak.

Két halálos baleset 2023 januárjában

A hírekben azt olvashattuk, hogy 2023. január 8-án egy 39 éves szlovák férfi az általa vezetett targoncával elütött egy 38 éves, ugyancsak szlovák férfit, aki meghalt. A 2023. január 13-i balesetről pedig azt írták, meghalt egy dél-koreai munkás kábelezés közben.

A munkavédelmi hatóság válasza alapján az idén januárban két halálos baleset történt az építkezésen, 8-án, illetve 13-án. Határozatot csak az utóbbi esetről küldtek, amiben az olvasható, hogy a baleset a Coslink Kft. akkumulátorgyár-építési munkaterületén történt, az E21 elektródaépület „B” zónájában, az anódszobában. A munkavédelmi hatóság egy héten belül háromszor volt kint ellenőrizni a baleset után, illetve vizsgálta az érintett munkavállaló foglalkoztatásának körülményeit, és a határozatban nem részletezett munkaügyi hiányosságokat is feltárt. Végül azt állapították meg, hogy a munkáltató mulasztása miatt nem teljesültek az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételei, és ezzel a foglalkoztató súlyosan és közvetlenül veszélyeztette a balesetben meghalt dolgozó egészségét, testi épségét. Ugyanakkor azt is leírták, hogy a munkavállaló szabályszegő magatartása is közrejátszott a balesetben.

A határozat szerint a dolgozó egyéni védőeszköz (ötpontos heveder, kikötési pont és nyomvonal) nélkül végzett munkát az álmennyezeten. Az előírás szerint a védőeszközöket biztosítania kell a munkáltatónak, és ellenőriznie is kell, hogy azokat rendeltetésszerűen használják-e a dolgozók. Kötelezték a munkáltatót, hogy követelje meg az egyéni védőeszközök használatát, és fizessen be

442 ezer forint munkavédelmi bírságot

a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kijelölt számlaszámára.

A munkavédelmi bírság mértéke 50 ezer és 10 millió forint között mozoghat.

Mérgezés, 14 sérült 2023 júniusában

A negyedik baleset miatt az SK On Hungary Kft.-nél vizsgálódott a munkavédelmi hatóság, mivel 14 dolgozó egészségét, testi épségét súlyosan és közvetlenül veszélyeztették. A baleset szintén az E21 jelű elektródaépületben történt, ahol a tűzjelző telepítését végezték az alvállalkozók dolgozói. A kivitelezésért felelős SK ecoengineering Co. Ltd. alvállalkozói a Vilati Szerelő Zrt., az Electrical Power Kft., Bodenlosz György egyéni vállalkozó, a Boredo System Kft., valamint a Honeywell Kft. voltak. A határozat szerint a munkavállalók közül 12-en rosszul lettek, feltételezhetően a nagy mennyiségű NCM-portól, ami rákkeltő anyag. Többen orvoshoz fordultak.

A munkavédelmi hatóság szakügyintézői nem is tudtak belépni a területre, csak egy ablakon kukucskáltak be, mivel az NCM-por igen toxikus.

A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai speciális védőfelszerelésben készítettek videófelvételt és fényképeket. Amikor a hatóság ellenőrzött, éppen nem folyt munka a területen, és a balesetről sem volt semmilyen dokumentum. A munkavállalók azt mondták, 14-en dolgoznak porbetöltő operátorként négy műszakban, és a komáromi SK-ban tanultak be. Utólag rendkívüli munkavédelmi oktatást tartottak nekik. A dolgozók a meghallgatásuk során vegyesen nyilatkoztak: akadtak, akik azt mondták, a mérgezéses tünetek észlelése előtt nem kaptak tájékoztatást az NCM jelenlétéről, mások meg azt, hogy kaptak.

Nyilatkozatot tett az SK On Hungary Kft. ügyvezetője, Moon Hang Ki is, aki elmondta, a kivitelező SK ecoengineering Co. Ltd. magyarországi fióktelepének projektmenedzsereit szóban tájékoztatta arról, hogy az elektródaépületben a gépek beüzemeléséhez NCM-por betárolására lesz szükség. Írásbeli tájékoztatót azonban nem készítettek az alvállalkozók számára, figyelmeztető jelzéseket nem tettek ki, nem végeztek légtérmérést, és illetéktelen személyek bejutását sem akadályozták meg – pedig kellett volna.

Annyi derült még ki a határozatból, hogy

a hatóság a rákkeltő anyaggal végzett tevékenységet felfüggesztette a veszélyhelyzet megszüntetéséig,

és kilenc pontban kötelezte a munkáltatót, hogy szabályszerűen járjon el a rákkeltő anyagokkal végzett tevékenysége során. Többek között előírták, hogy készítsen kockázatértékelést, tájékoztatókat, mentési tervet, létesítsen fekete-fehér öltözőt, mosdót, zuhanyzót, biztosítson elegendő, minőségi tisztálkodó és dekontamináló (kármentesítő) szert, gondoskodjon a monitorozásról, határozza meg a veszélyes anyag koncentrációját, és persze jelentse be a munkavédelmi hatóságnak, hogy rákkeltő anyagokkal dolgoznak.

Ezeknek részben eleget tett a cég júliusra, néhány esetben nem hiteles, illetve hiányos válaszokat adva.

Az SK On Hungary Kft.-re 3,78 millió forintos bírságot szabott ki a munkavédelmi hatóság a 14 dolgozó veszélyeztetéséért.

A Szabad Európa az eset kapcsán azt írta, többtucatnyian lettek rosszul az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték. Információik szerint az anyagot belélegzők hánytak és hasmenésük volt, többeknek kiütésük lett. Egy forrás szerint az érintettek védőruha nélkül dolgoztak többek között olyan nehézfémekkel, mint a kobalt és a nikkel (ezek is megtalálhatók az NCM-ben), és ezt követően lettek rosszul.

Az iváncsai akkugyár az idén nyár végén is kapott egy 14 millió forintos bírságot, többek között azért, mert elmulasztották bejelenteni, hogy veszélyes, illetve rákkeltő anyagokkal dolgoztak.

Nem tudják, hányan dolgoztak az építkezésen

Az SK On az építkezéssel kapcsolatban nem sok információval szolgált megkeresésünkre, például arra sem tudtak válaszolni, hányan dolgoztak az építkezésen, és milyen volt a munkások nemzetiségek szerinti megoszlása. Mint írták, nem saját munkavállalóik, hanem megbízott külsős cégek által alkalmazott vállalkozók dolgoztak, ezért nem tudnak választ adni.

A balesetekről sem szolgáltak részletekkel, mondván azok az SK ecoengineering (valamint annak alvállalkozói) által foglalkoztatott munkavállalókhoz köthetők. (Ez csak részben valós állítás, hiszen a 3,78 milliós bírságot az SK On kapta.) Arra sem tudtak válaszolni, kártérítést kaptak-e a meghalt dolgozók hozzátartozói, illetve a mérgezéses baleset sérültjei. A kivitelező cég megkeresését javasolták.

Az SK ecoengineering viszont azt írta a 24.hu-nak, hogy

a balesetekről semmilyen további információt nem tudnak kiadni,

ami publikus volt, az már eljutott a médiához. Hozzátették, az ügyekben hivatalos szervek intézkedtek, cégük az ügyeket lezártnak tekinti.

Az SK On tájékoztatása alapján a következő év első felében indítaná be a tömeggyártást. Hozzátették, igyekeznek minél több képzési időt biztosítani a gyártásban dolgozóknak a tömeggyártást megelőző gyártási munka jártasságának és biztonságának javítása érdekében.

Jelenleg gépbeállítások, valamint géptelepítések zajlanak, amiben 1500 fő vett részt novemberben, négy csapatban, két műszakban dolgozva. 30 százalékuk (450 fő) kölcsönzött, külföldi (többségükben ukrán) dolgozó volt. Az épülő iváncsai üzembe 2022 nyarán kezdték a toborzást, az első kölcsönzés 2023 júliusában kezdődött, amikor saját állományukban már 1100-an dolgoztak. Előzetes terveik szerint a tömeggyártás elkezdésekor

3000 főt foglalkoztatnak majd.

Hozzátették, a toborzás során elsődleges céljuk, hogy a tervezett létszámot környékbeli, magyar munkavállalókkal érjék el. Külföldieket csak azután foglalkoztattak, ha magyar munkaerővel nem tudták a tervezett ütemben feltölteni a nyitott pozícióikat. Ez a terv a jövőben is. Jelezték azt is, hogy a vállalathoz való csatlakozás után a gyártásban dolgozó alkalmazottak részletes oktatásban részesülnek a berendezések és folyamatok megismeréséről, kezeléséről.

Kapcsolódó
Akkugyári dolgozó: Rengetegen hagyták itt az építkezést. Félnek, persze, hogy félnek
Az iváncsai építkezésen dolgozó szerint ők is a hírekből tudják meg, hogy milyen anyagokkal dolgoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik