Tech az élet nagy kérdései

Mire jók a fekete pöttyök az autó szélvédőjén?

Amanda Walker / Getty Images
Amanda Walker / Getty Images

Akik gyakran vezetnek autót biztos elgondolkoztak már azon, hogy mik is azok a fekete pöttyök a szélvédőn, és mire valók. Most megválaszoljuk ezeket az égető kérdéseket.

Amint az IFLScience írja, ez a kerámiából készült, raszternek nevezett minta három okból kerül az üvegre: rögzítés, védelem és esztétika. Elsőre furcsának tűnhet, de ezek a kis pontok segítenek a helyén tartani az egész szélvédőt, mivel a ragasztó könnyebben megfogja a kerámiával ellátott felületet, mint a sima üveget. Emellett pedig a fekete réteg megvédi az UV-sugárzástól a ragasztót, így nem kell attól tartanunk, hogy meggyengül és elengedi az üveglapot.

Ehhez persze nem feltétlenül kellenének pontok, egy fekete kerámiával teljesen bevont sáv is megfelelne, ez azonban azzal járna, hogy az üvegnek enyhe torzító hatása lenne, amely az egyenes vonalakat elgörbíti. Mivel sokkal biztonságosabb úgy vezetni, ha tisztán látunk mindent, ami előttünk van, inkább pontokat használnak, mert ezzel elkerülhető a torzulás. A kerámiabevonat ráadásul a naptól is véd, hiszen kitakarja a két napellenző között beszűrődő fényt.

A harmadik érv a pontok mellett pedig egyszerűen az, hogy sokkal jobban, esztétikusabban néznek ki a pöttyök, mintha egy sima fekete sáv futna végig a szélvédő szélein.

Kapcsolódó
Hogy néztek ki az egyiptomi piramisok új korukban?
Sokkal lélegzetelállítóbbak voltak, mint napjainkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik