Szórakozás

Győzike máris megszökött a ValóVillából

A show-man egy szlovákiai fellépés miatt volt kénytelen otthagyni a luxusbörtönt.

Gáspár Győzőt vasárnap délután Füleken várták, a településen ugyanis polgármester-választást tartottak, és a roma zenészt kérték fel arra, hogy fellépésével támogassa az egyik jelölt kampányát – írja mai számában a Bors című napilap.

Győzi már az év elején lekötötte a koncertet, ezért a ValóVilágba is csak azzal a feltétellel vonult be, ha a csatorna később kiengedi haknizni. A show-man miután lezavarta a fellépést, azonnal visszatért feleségéhez, Bea asszonyhoz a Villába.

Győző a lapnak arról is mesélt, hogy nagyon jól érzi magát a többi hazai híresség körében új lakóhelyén, egyedül csak az bántja, hogy szülei és nagyobbik lánya, Evelyn nem támogatják aktuális televíziós szereplését. A roma sztár elárulta, már az első nap eltört nála a mécses, mikor eszébe jutott, hogy családja még csak el sem búcsúzott tőle.

A szombati beszavazóshow-n egyébként az is kiderült, hogy a tesztlakó celebek után ki lesz a ValóVilla első civil lakója. Az „Okostojások” kategóriából a 32 esztendős Alekosz került ki győztesként, így a zenészként és biztonsági őrként dolgozó férfi a nézői szavazatoknak köszönhetően már biztos villalakó.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gáspár Győzi máris meglépett a Villából (BorsOnline)
Az első beszavazó-show (RTL Most)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik