Élő Nagyvilág

Izraelben háborús egységkormány alakul: Netanjahu mellé betársulnak az ellenzéki vezetők

AFP
AFP

F-16-osokon alapuló ukrán légierő létrehozását segíti három nyugati ország

Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok vezetésével egy új nemzetközi koalíció segítene Ukrajnának létrehozni F-16-os vadászgépeken alapuló jövőbeli légierejét – közölte szerdán a dán védelmi minisztérium.

Az új összefogás egyebek között az amerikai gyártmányú F-16-osok üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúrát is segítene kiépíteni, ideértve a karbantartási létesítményeket. Elsőként Dánia és Hollandia tett ígéretet F-16-os harci repülőgépek átadására Ukrajnának, amely már elavulnak számító, szovjet gyártmányú gépparkkal rendelkezik.

Ez egy természetes lépés, miután Dánia már vezető szerepet vállalt az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek tekintetében, különösen ami az F-16-osok átadását illeti

– hangoztatta Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter.

Dánia várhatóan jövő márciusban vagy áprilisban fogja leszállítani az összesen megígért 19 F-16-osból az első hatot – mondta a miniszter a TV2 dán televíziónak nyilatkozva. (MTI)

Vészhelyzeti kormány alakul Izraelben: Ganz és Netanjahu együtt jelentette be

Beni Ganz és Benjámin Netanjahu közös közleményben jelentette be szerdán, hogy vészhelyzeti kormány felállításáról döntöttek. Netanjahu miniszterelnök és a Nemzeti Tábor nevű centrista ellenzéki párt elnöke, Beni Ganz szerdai találkozójuk után jelentette be a vészhelyzeti kormány és egy új kabinet, a háborút irányító biztonsági kabinet felállítását.

Megállapodásuk szerint a háborús kabinet öt taggal alakul meg: a kormányfő, a védelmi miniszter és a Nemzeti Tábor elnöke (Ganz), valamint megfigyelőként Gadi Eizenkot volt vezérkari főnök és Ron Dermer, a stratégiai ügyek minisztere részvételével. Közölték, hogy a háborús kabinetben felajánlanak egy helyet a parlamenti ellenzék vezérének, a Jes Atíd pártot vezető Jaír Lapidnak is.

A háború idejére kibővítik az eddig is létező biztonságpolitikai kabinetet öt olyan, tárca nélküli miniszterrel, akit a Nemzeti Tábor delegál. Beni Ganzon kívül benne lesz Gideon Szaár, Gadi Eizenkot és két további politikus.

Ganz és Netanjahu megállapodott, hogy a háború alatt nem terjesztenek be vele nem összefüggő új törvényjavaslatot, továbbá annak végéig automatikusan meghosszabbodik minden vezető tisztségviselő hivatali ideje. (MTI)

Már 22 amerikai halálos áldozatról tudni

Az amerikai külügyminisztérium legkevesebb 22 megerősített amerikai halálos áldozatról számolt be szerdán az Izraelben kialakult háborús konfliktus nyomán. Kedden Joe Biden elnök még 14 embert említett, de Matthew Miller külügyi szóvivő szerdán már jelezte, hogy az amerikai halálos áldozatok száma várhatóan tovább növekszik. Miller a CNN hírtelevíziónak adott interjúban arról is beszélt, a kormányzat dolgozik azon, hogy a Gázai-övezetben tartózkodó amerikaiak távozhassanak onnan.

A külügyi szóvivő megjegyezte, hogy kormánya célja minden civil épségének biztosítása, és egyben úgy fogalmazott, hogy “elvárjuk Izraeltől, tartsa be a háború törvényeit”.

Amerikai kormányzati illetékesek arról is beszámoltak, hogy az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat Egyiptommal egy humanitárius folyosó megnyitásáról, amelyen keresztül a Gázai-övezetben tartózkodó amerikaiak és más civilek távozhatnának onnan. A beszámolók szerint az egyiptomi kormány engedélyezné a humanitárius útvonal megnyitását annak érdekében, hogy a palesztin területre segélyszállítmányok eljuthassanak, ahhoz ugyanakkor egyelőre nem akar hozzájárulni, hogy onnan civilek léphessenek Egyiptomba.

A Fehér Ház nemzetbiztosági tanácsadója kedden több mint 20 eltűnt amerikai állampolgárról beszélt. Jake Sullivan úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem tudnak sorsukról, és nem tudni azt sem, hogy hány amerikai lehet a Hamász által túszul ejtett emberek között.

Kedden megérkezett Izraelbe az Egyesült Államok első katonai szállítmánya az izraeli hadsereg számára, benne a légvédelem működéséhez szükséges lőszerekkel. Emellett már a Földközi-tenger keleti medencéjében van az amerikai haditengerészet hadihajó-köteléke egy repülőgép-anyahajó vezetésével.

MTI

Betiltották Bécsben az estére meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést

Nem engedélyezték az osztrák hatóságok a szerda estére Bécs belvárosában meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést. A megmozdulást mindössze néhány órával annak kezdete előtt tiltották be.

Gerhard Pürstl rendőrfőkapitány sebtében összehívott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a lépés a közbiztonság fenntartása szempontjából megengedett és ajánlott. Hangsúlyozta: azért kellett így cselekedni, nehogy áthozzák az erőszakos közel-keleti konfliktust Bécs utcáira.

Pürstl a legfrissebb hírszerzési értesülésekre hivatkozva elmondta, hogy az eredetileg „Virrasztás szolidaritásból Palesztinával” néven meghirdetett megmozdulás Izrael elleni „egyértelmű erőszakcselekményekre való felhívásokba” torkollhatott volna.

A rendezvény előtt az interneten közzétett felhívásokban a radikális iszlamista Hamász által használt jelszavakat használtak, amelyek „szabad Palesztina” mellett Izrael állam teljes megsemmisítését propagálják. A tüntetés szervezője nem határolódott el ezektől, így a hatóságok gondos megfontolást követően úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik a demonstrációt – tette hozzá Pürstl.

Leszögezte, az osztrák rendőrség mindent elkövet, hogy az este hét órára tervezett palesztinpárti tüntetés ne tartsák meg. Hozzátette, hogy a biztonsági erők megfelelő jelenlétével fognak erről gondoskodni.

A rendőrfőnök közölte, hogy korábban 200-250 tüntetőre számítottak, köztük – erőszakos ideológiákat követő – Hamász-szimpatizánsokra is.

A palesztinpárti szimpátiatüntetést a BDS Austria nevű szervezet jelentette be, amely egyebek között Izrael elleni szankciókért száll síkra, „míg véget nem vetnek az apartheidnek és Palesztina megszállásának”.

Este fél héttől a központi Ballhausplatzon a helyi zsidó közösség kezdeményezésére a véres Hamász-támadás áldozataira, illetve az eltűntekre emlékeznek.

(MTI)

Újabb evakuációs műveletet indít a kormány

Újabb evakuációs műveletet indít a kormány az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében, a hatóságok kapcsolatban vannak mind a 220 személlyel, aki konzuli védelemre jelentkezett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tbilisziben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a biztonsági helyzet továbbra is romlik a közel-keleti országban, a légitársaságok közül egyre többen törlik a járataikat Tel-Aviv repülőteréről a rakétatámadások miatt. A helyszínen lévő konzulok ennek dacára délután három újabb magyar állampolgárt haza tudtak juttatni – tájékoztatott.

Aláhúzta: összesen 220 személlyel tartják a kapcsolatot, akiknek bizonytalan a hazatérésük, mindüknek igyekeznek segítséget nyújtani.

Szeretnénk, ha minél előbb haza tudnának jönni. Azon dolgozunk, hogy mindenkinek lehetővé tegyük a biztonságos hazaérkezést. Több evakuációs művelet kidolgozás alatt van több útvonalon

– mondta. “A konzuljaink és a nagykövetség teljes csapata továbbra is 24 órás munkarendszerben dolgozik. Sajnos a munkájukat akadályozza a tény, hogy folyamatosan az óvóhelyre kell vonulniuk, amikor légiriadó van. Ma is többször sor került erre, valamint a telefonkommunikáció és az internetes kapcsolattartás sem működik mindig kifogástalanul” – mutatott rá, valamint kiemelte, hogy Izraelt a szárazföldön Egyiptom és Jordánia felé is el lehet hagyni korlátozott idősávokban, illetve a tengeri útvonal is a lehetőségek között van.

Szijjártó Péter ezután bejelentette, hogy az Izraelben rekedt, konzuli védelemre regisztrált magyarok a következő percekben a megadott elérhetőségükön értesítést kapnak egy újabb evakuációs műveletről.

Azt szeretném kérni, hogy most ne halogassák a döntést, mint ahogy hét elején az több turistacsoport esetében is előfordult, és aztán ők nem is tudtak hazajönni a mentesítő járatokkal, most meg nyilván már minden egyes percben szeretnék, ha egy evakuációs művelettel hazajöhetnének

– közölte.

Nagyon kérem önöket, hogy gyorsan hozzanak döntést, s jelentkezzenek, amennyiben részt kívánnak venni, és haza kívánnak térni ennek a műveletnek a keretében

– ismételte meg.

A miniszter ezzel kapcsolatban arra kért mindenkit, hogy ne hozzák nyilvánosságra a leendő evakuációs művelet időpontját, részleteit és útvonalát, azzal ugyanis a biztonságos végrehajtást kockáztatnák.

Aki nyilvánosságra hozza az evakuációs művelet részleteit, annak sajnos viselnie kell a felelősséget azért, ha esetleg valami baj történik az információk kiszivárgása miatt, vagy ha emiatt meghiúsul az evakuációs művelet végrehajtása

– húzta alá.

Valamint ugyanerre kérte az újságírókat is, arra figyelmeztetve, hogy bármilyen információ idő előtti nyilvánosságra kerülése veszélybe sodorhatja a művelet végrehajtását.

Arra kérem tehát önöket, akik most Izraelben tartózkodnak, és konzuli védelemre regisztráltak, hogy a következő percekben vagy órákban hozzanak döntést, és jelezzenek vissza a konzuljainknak, hogy a soron következő evakuációs műveletben részt kívánnak-e venni

– összegzett.

Tízre emelkedett a francia áldozatok száma

Tízre emelkedett a Hamász iszlamista palesztin szervezet Izrael elleni támadásában meghalt francia állampolgárok száma,  18 franciáról nincs hír, őket – köztük több gyereket – feltehetően elrabolták – közölte szerdán Elisabeth Borne miniszterelnök a szenátusban. A kormányfő a felsőházban elmondott beszédében jelezte, hogy szoros kapcsolatban áll az érintett családokkal.

Elmondta, hogy a kormány aktívan együttműködik az Air France francia légitársasággal, hogy megoldást találjon a hazatérésre Izraelből minden olyan állampolgárnak, aki ezt szeretné. “Egy különjáratot már szerveztünk csütörtökre, és különböző lehetőségeken dolgozunk, amíg a menetrend szerinti járatok újraindulnak” – tette hozzá.

„Egyértelműen kijelentem: a terrorizmussal szemben Izraelnek joga van megvédeni magát” – fogalmazott a szenátus előtt a miniszterelnök. “Mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk a térség lángba borulását, hogy lehetővé tegyük a deeszkalációt, a civilek védelmét és a nemzetközi jog tiszteletben tartását” – tette hozzá, rámutatva, hogy “ez az értelme azoknak a folyamatos egyeztetéseknek, amelyeket Emmanuel Macron elnök és Catherine Colonna külügyminiszter a támadások óta folytatnak kollégáikkal”.

A szenátusban szerdán egyperces néma csenddel emlékeztek meg a szenátorok a Hamász-támadások áldozatai előtt, hasonlóan a nemzetgyűlési képviselőkhöz, akik keddi ülésükön emlékeztek meg az Izraelben megöltekről.

Gérard Larcher, a felsőház elnöke Izrael népét összetörtnek és traumatizáltnak, de bátornak nevezte, s elítélte az izraeli mészárlásokat, amelyek szerinte emberiesség elleni bűncselekmények.

A Hamász szombati támadása és az izraeli válaszlépés óta Franciaországban mintegy ötven “antiszemita incidenst” regisztráltak – közölte korábban a kormányülést követően Olivier Véran szóvivő. Elmondta, hogy “több mint ötszáz zsidó közösségi helyet” és az összes vallási iskolát rendőri védelem alá helyezték.

A szóvivő elítélte mindazokat is, akik megpróbálják igazolni a Hamász Izrael elleni meglepetésszerű támadását.

Franciaország jobban, mint valaha, és mindig is a demokrácia és a szabadság oldalán állt és fog állni. Franciaország egyértelműen és fenntartás nélkül elutasítja a terrorizmus barbárságát

– hangsúlyozta Olivier Véran. Azt is jelezte, hogy “egyetlen eurónyi francia (humanitárius) segélyt sem fognak kapni terrorszervezek, sem közvetlenül, sem közvetve”.

Ezzel egyidőben Gabriel Attal francia oktatási miniszter egy párizsi elővárosi zsidó iskolában tett látogatásán közölte, hogy semmilyen antiszemita beszéd, tett, agresszió nem maradhat büntetlen az oktatási intézményekben.

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezer fősre becsült – zsidó közössége.

(MTI)

Pénzmozgásokat észleltek a Gázába hurcolt izraeliek bankszámláin

Az Izraeli Nemzeti Bank olyan pénzügyi tranzakciókat azonosított, melyeket Gázába hurcolt túszok hitelkártyáival végeztek – jelentette az izraeli közszolgálati rádió szerdán

A bank bejelentette, hogy befagyasztják a túszok bankszámláit. Szombat reggel óta mintegy 150-200 izraelit, katonákat és civileket, nőket és gyerekeket hurcoltak el az övezet környékéről Gázába. (MTI)

Leállt Gáza egyetlen erőműve

Leállt az egyetlen erőmű, amely korábban árammal látta el a gázai övezetet – írja a Guardian. A leállás nem váratlan, ugyanis már korábban bejelentették, hogy az erőmű működtetéséhez néhány órára elegendő üzemanyag áll rendelkezésre.

Izrael a Hamasz szombati támadására adott válaszul hétfőn megszakította saját villamosenergia-ellátását Gázában.

Ali Jadallah / ANADOLU AGENCY / AFP

A gázai kórházak menekülttáborokká váltak

A gázai kórházak menekülttáborokká váltak – mondta egy orvos a BBC cikke szerint. A brit-palesztin sebész szerint

az emberek félnek, ezért hozzák a családjukat, hogy a kórház területén maradjanak, mint biztonságos hely.

A sebész elmondta, hogy folyamatosan érkeznek a sebesültek, de a Shifa kórháza – a legtöbb gázai kórházhoz hasonlóan – már most is teljes kapacitással működik.

Gázában körülbelül 2200-2500 ágy van, és már 4500 sebesültünk van – mondta Abu Sitta.

Ruszin-Szendi Romulusz: Egy házról házra menő ostrom Gázában öngyilkossággal ér fel

Kétséges, hogy egy izraeli szárazföldi akció sikerrel járhat, mert egy olyan területet kellene elfoglalniuk, ahol potenciálisan szinte mindenki ellenség – mondta Ruszin-Szendi Romulusz az rtl.hu-nak. Az egykori vezérkari főnök szerint a Gáza övezet kiéheztetése egy nagyon rossz út, mert azzal Izrael magára haragítaná még azokat a muszlim országokat is, amelyek egyébként nem ellenségesek vele. Ez lehet az a pont, hogy más megoldást kell találniuk.

Bár Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter a blokád bejelentése mellett hétfőn elrendelte a Gáza övezet „teljes ostromát”, ami 48 órán belül elindulhat és már összevontak erre 35 zászlóaljat, kétséges, hogy egy szárazföldi akció sikerrel járhat. Ruszin-Szendi szerint egy házról házra menő küzdelem felér egy öngyilkossággal.

Mint rámutatott, 2,2 millió ember él ott egy kétharmad budapestnyi területen, ahol a lakosság potenciálisan ellenségként viselkedik. Háromszoros túlerőt kellene felmutatnia az Izraeli Védelmi Erőknek (IDF) ahhoz, hogy sikeres támadást indítsanak. Ilyen nagyságú ostromot Ruszin-Szendi szerint utoljára talán Sztálingrád ostrománál lehetett látni, amiben mindkét fél óriási veszteségeket szenvedett.

A szakember szerint az IDF-nek ráadásul három dimenzióban kell gondolkodni: a földi veszélyek mellett drónokról is komoly csapásokat tudnak mérni a terroristák, és még ott vannak az alagutak, amelyek szintén potenciális veszélyforrást jelentenek. „Nem gondolom, hogy ezt Izraelt bevállalná, csak abban az esetben, ha kiürülne a Gáza övezet” – mondta.

Illyés Tibor / MTI

Több tucat civil halhatott meg éjszaka Gázában, Libanonból lőhettek rakétát Izraelre

Gáza egyetlen erőműve három órán belül leáll, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz áram a területen – írja a BBC. Izrael hétfőn leállította az áramellátást Gázában, miután teljes ostromot hirdetett. Szerda éjszaka több száz légicsapás pusztított el egy negyedet a Gázai övezetben, egyes híek szerint már több mint 50 ember halt meg az éjszaka folyamán, többségük civil.

Dél-Izraelben közben délelőtt megszólaltak a légvédelmi szirénák, miközben az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a Gázai övezeten kívül, Libanonból lőttek ki rakétát egy izraeli katonai állás felé a határon.

Újabb öt magyar állampolgár hagyta el Izraelt

További öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, eközben pedig kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a helyzet továbbra is rendkívül aggasztó Izraelben, még zajlanak a fegyveres műveletek, rendszeresen óvóhelyre kell menniük a tel-avivi nagykövetség dolgozóinak is.

24 órás szolgálatot tartunk. Természetesen itt, Budapesten is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk annak érdekében, hogy mindenkivel, aki konzuli védelemre regisztrált, folyamatosan tudjuk tartani a kapcsolatot, és segítséget tudjunk nyújtani

– jelentette ki. Szijjártó Péter szerint hazugságot terjesztenek azok, akik arról beszélnek, hogy a nagykövetség nem tartja velük a kapcsolatot, ez pontos dokumentációval bizonyítható.

Értesültünk arról is, hogy azon turistacsoport egyes tagjai, akik a hét elején visszautasították a mentesítő járaton hazautazás lehetőségét, mondván, hogy még kirándulnak, most, hogy törölték a kereskedelmi járatukat, megpróbáltak alarmírozni egyes magyarországi médiumokat annak érdekében, hogy befeketítsék és hiteltelenítsék a konzul kollégák munkáját

– mondta.

Szijjártó a 24.hu cikkére reagált, melyben megírtuk: Pánikban van egy 15 fős magyar turistacsoport Izraelben.

Néhány magyarországi médium természetesen lelkesen próbált is ennek helyt adni, de pontos nyilvántartásunk van mindazon magyar állampolgárokról Izraelben, akiknek felajánlottuk a mentesítő járattal való távozás lehetőségét vasárnap és hétfőn, ugyanakkor ők további kirándulásuk miatt az Izraelben maradást választották. Természetesen most nekik is próbálunk segíteni kijutni

– tette hozzá. A cikkben egyébként mi is beszámoltunk arról, hogy az érintett turistacsoportnak felajánlották, hogy ingyen hazahozzák őket a magyar kormány által Izraelbe küldött mentesítő járatok egyikével.

Szijjártó Kitért arra is, hogy már a járatok egy nagy részét üzemeltető török légitársaság is törölte a járatait, az izraeli El Al budapesti járatai pedig hol el tudnak jutni Tel-Avivig, hol már Larnacán leszállnak, és onnan visszafordulnak. Amennyiben egy-egy járat eljut Tel-Avivba, a repülőtéren tartózkodó konzulok a fennmaradó helyekre próbálják feltenni a magyar utasokat, előző nap így sikerült kijutnia az országból öt embernek.

Szijjártó elmondta, légi úton egyre nehezebb és veszélyesebb elhagyni Izraelt, míg szárazföldi úton ez négy határátkelőn lehetséges, három helyen Jordánia, egy helyen pedig Egyiptom irányába.

Tömegtüntetésre szólította fel az arab világot a Hamász korábbi vezetője

A palesztinok melletti kiállás megnyilvánulásaként péntekre tömegtüntetésre szólította fel szerdán az arab világot a Hamász korábbi vezetője, Háled Mesál.

Az egész arab és iszlám világban ki kell vonulnunk a terekre és az utcákra az al-Aksza özön napján, pénteken

– mondta Mesál, aki jelenleg a Hamász diaszpóra osztályának vezetője. A Hamász kedden október 13., péntekre tömeges mozgósítást hirdetett az Al-Aksza özön-művelet keretében.

Martin BERNETTI / AFP

(MTI)

Legalább harminc halott Gázában az éjjeli támadások után

Legalább 30 ember halt meg az éjszakai izraeli légicsapásokban – közölte a Hamász szóvivője a BBC szerint. Az izraeli erők kedd este 200 célpontot támadtak Gázában. Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a támadásokat fokozni fogják, még akkor is, ha a halottak száma tovább emelkedik.

„Rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtünk el… Ez azonban nem riaszt el minket, és nem gyengíti elhatározásunkat” – mondta Jonathan Conricus alezredes. Az izraeli légierő több tucat vadászgépe elsősorban a gázai Al-Furqan negyedre mért csapást, ahol a feltételezések szerint a Hamasz egyik műveleti központja található. Az Izraeli Védelmi Erőknek ez volt a harmadik ellencsapása a térségben az elmúlt 24 órában.

ABED RAHIM KHATIB / ANADOLU / AFP

Összesen 14 thai állampolgárt ejtettek túszul

További három thai állampolgárt ejtettek túszul a Hamász emberei – erről kapott tájékoztatást a thaiföldi vezetés. Így az elraboltak száma 14-re emelkedett – közölte a külügyminisztérium szerdán. A minisztérium tájékoztatása szerint 20 thai állampolgár meghalt és 13 megsebesült a konfliktusban.

Izraelben nagyon nagy számban dolgoznak thai vendégmunkások, így feltehetően a túszok is munkavállalók voltak.

Folytatódtak az izraeli légicsapások

Szerdára virradóra folytatódtak az izraeli légicsapások az övezet ellen: a hadsereg azt közölte, 24 óra alatt több száz célpontra mért csapást Gázaváros al-Furkán nevű negyedében, mely izraeli sajtóforrások szerint a Hamász fegyvereseinek egyik központja. Az egyik légicsapás a kikötőt érte, ahol sok halászhajó lángra kapott.

Izrael célja a Hamász katonai képességeinek teljes megsemmisítése

– mondta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője.

Benjamin Netanjahu vezető tanácsadója a BBC-nek pedig arról beszélt, hogy Izraelnek erővel kell válaszolnia a Hamásznak.

A Hamász kezdte ezt a háborút. Mi fogjuk befejezni, és a mi feltételeink szerint fogjuk befejezni

– mondta a BBC-nek. Hozzátette: „Megkérdezném a többi embert, Nagy-Britannia vagy bármely más ország állampolgárait: ők mit tennének, ha egy napon 1000 emberüket megölnék?”

AFP (Photo by MOHAMMED ABED / AFP)

Tárgyalások folynak a civilek kimenekítéséről

Az Egyesült Államok tárgyal Izraellel és Egyiptommal arról, hogy biztonságos átjárást biztosítsanak a gázai civilek számára – közölte kedden Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki hozzátette: egyelőre több információt nem kíván adni az egyeztetésekről.

Annyit még megjegyezett, hogy nem céloznak szándékosan civileket és azon dolgoznak, hogy „a katonai műveleteket a jogállamiság és a háborús joggal összhangban végezzék”.

Celal Gunes / ANADOLU / AFP

A gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 900 palesztin halt meg és legkevesebb 4600-an sebesültek meg az izraeli légicsapásokban.

(via BBC)

1200-ra emelkedett az izraeli halálos áldozatok száma

Már több mint 1200 izraeli halálos áldozata van a Hamász Izrael ellen indított támadásának – jelentették helyi idő szerint kedd este az izraeli hatóságok.  A Gázai övezetet irányító Hamász szombaton indított támadásában emellett már több mint 3000 izraeli sebesült meg és hivatalosan 50 eltűntről tudni, köztük külföldiekről is.

A gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a támadásra adott megtorló akcióknak már legalább 900 halottja van a Gázai övezetben, 4500-an pedig megsebesültek.

(MTI)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik