A lap értesülései szerint a K&H Equities panaszbeadványa miatt elrendelt nyomozás során – amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat szoros ügyészi felügyelet mellett – állítólag megalapozottnak találták a brókercég által feltárt adatokat, és ennek eredményeképpen várhatóan pénzmosás megalapozott gyanúja miatt eljárást fognak kezdeményezni Dunai ellen.
A K&H Equities korábban újabb nyomozati cselekmények lefolytatását kérte az ügyészségtől, mondván, bizonyos személyek vonatkozásában súlyosabb következtetésekre is juthatnának, mint az a kész vádiratban szerepel. Az Equities közleményéből kiderült, hogy Rejtő E. Tibor volt bankvezér és Dunai György, a Betonút Rt. többségi tulajdonosa vonatkozásában tártak fel újabb gyanúra okot adó adatokat. Az ügyészség csak részben adott helyt az Equities panaszbeadványának. Rejtő E. Tibor esetében elutasította azt, más esetben pedig újabb nyomozást rendelt el. Tette ez utóbbit azzal a határozott megállapítással, hogy az új bizonyítékok kapcsán „személyre szóló megalapozott gyanú nincs” és ez az információk ellenőrzéséig fel sem merülhet. Fontos tény, hogy ez idáig sem az ügyészség, sem pedig az NNI nem ismerte el hivatalosan, hogy az újonnan elrendelt nyomozás célszemélye Dunai lenne – az eddig nyilvánosságra került adatokból viszont ez egyértelműen kikövetkeztethető.
Horváczy Emese, az NNI szóvivője a Népszava kérdésére az ügyről csupán annyit mondott, aprólékos nyomozati munka folyik, amelynek részleteit egyelőre nem kívánják megosztani a nyilvánossággal.
