Az MDF a tisztán listás választási rendszert támogatta volna, ezért az ő javaslatait az SZDSZ nem foglalta bele a közös pontok alapján felvázolt tervezetbe. A kisebbik ellenzéki párt ezzel együtt végig konstruktívan állt az egyeztetséekhez.
Abban a másik három párt egyetértett, hogy a 2010-től bevezetendő rendszernek 300 fő alatti törvényhozást kell megvalósítania. A felek megállapodtak abban is, hogy fenn kell tartani a vegyes – listás és egyéni –, kétfordulós, kétszavazatos rendszert. Abban sem volt vita, hogy a rendszert arányosabbá kell tenni, ennek mértékéről azonban eltértek a vélemények. Mindenki támogatta viszont azt az igen jelentős változást, hogy körülbelül ugyanannyian kerülhessenek be egyéni körzetből és az országos listáról, ezzel együtt pedig a megyei listákat meg kell szüntetni.
Az SZDSZ 260 és 286 fős parlamentre vonatkozó, a töredékszavazatokat szorzóval felértékelő modellt dolgozott ki a kisebb parlamentről és a választási rendszer átalakításáról. Az új választási rendszert körvonalaiban kidolgozó SZDSZ két képviselői létszámra (260 és 286 főre) elkészített modell a nyár óta tartó egyeztetés- sorozat alatt megismert, a pártok által felvázolt különböző elképzelések közösen elfogadható elemeire épült. A javasolt rendszerben megszűnne a területi lista, helyette országos lista lenne, amely betöltené a kompenzációs lista szerepét, az egyéni körzetből megszerezhető mandátumok számát 150-ben határoznák meg. Az országos listán a pártokra közvetlenül leadott, illetve az egyéni töredékszavazatok különböző súllyal esnének latba; a töredékszavazatokat egy meghatározott szorzóval felértékelnék. Így 260 fős parlament estén 110, 286 fő mellett pedig 136 listás hely lenne.