A honvédelem tantárgy oktatásához kapcsolódó rendelettervezetek jelentek meg a kormány honlapján. A társadalmi egyeztetésre ezúttal is nyolc nap van.
A Honvédelmi Minisztérium a honvédelem tantárgy oktatásához kapcsolódóan, az iskolai egyéb szabadidős (fakultatív) foglalkozás keretében tervezi bevezetni a tanulók lőgyakorlatát.
Ehhez módosítani kell a fegyverekről és lőszerekről szóló kormányrendeletet. hogy újabb önálló használati jogcímet teremtsenek a légfegyverek oktatási célú igénybevételéhez, sajátos biztonsági rendszabályokat állapítsanak meg az emberi élet kioltására nem alkalmas eszközökkel történő lőgyakorlatokhoz.
Egy másik rendelettervezet azt pontosítaná, kik taníthatnák a honvédelem tantárgyat, pedagógusként. A honvédelmi nevelés-oktatás keretében egyéb foglalkozás tartására és a honvédelem tantárgy oktatására pedagógus munkakörben fő szabályként az lesz alkalmazható, aki
- felsőfokú végzettséggel és katonai szakképzettséggel rendelkezik, vagy
- érettségivel rendelkezik és részt vett honvéd altiszt vagy azzal egyenértékű képzésben.
Azt írták, cél, hogy a tantárgyat olyan katonák oktassák, akik a nevelő (oktatói) testület tagjaként a tanórai tevékenységen túl is képesek az iskolai honvédelmi nevelési feladatokban aktívan részt venni.
A bevezető oktatást, illetve a lépcsőzetesen bevezetésre kerülő iskolai honvédelmi oktatást végzőknek szakmailag hiteles, megjelenésükben, fellépésükben példamutató, a
katonaideált megtestesíteni képes személyeknek kell lenniük.
Mindkét tervezet hatásvizsgálati lapjából az derül ki, hogy a tárca
Korábban a tárca azt közölte, hogy a honvédelem választható tantárgy lesz a 2023/2024-es tanévtől a középiskolákban, a szabad órakeret terhére.
Néhány hete Rétvári Bence államtitkár arról számolt be, hogy országosan 120 iskolában indulhat el a tantárgy oktatása a következő tanévtől olyan szakemberekkel, akiknek
„a próbaoktatás megkezdése előtt szakmai, pedagógiai, tanügyigazgatási és módszertani felkészítésen kell részt venniük”.