Közélet

Ki kell adnia a több mint tíz éve titkolt „kétezres” határozatokat a kormánynak

Orbán Viktor Facebook-oldala
Orbán Viktor Facebook-oldala

Több tucat olyan határozatát kell kiadnia a kormánynak, amelyet 10 évig döntéselőkészítésre hivatkozva elzárt a nyilvánosság elől, majd még ezután sem akarta átadni őket. A hvg.hu által indított közérdekűadat-perben a Fővárosi Ítélőtábla nemrég jogerősen is kimondta: a döntések nem titkolhatók tovább.

A lap még tavaly augusztusban indított közérdekűadat-pert, miután a kormányzat nem volt hajlandó kiadni több tucat, eddig nyilvánosságra nem hozott döntését a lap közérdekű adatigénylésére, holott ezek a határozatok nem titkosak. Mégsem lehet tudni, mi áll bennük, mivel nem jelennek meg a Magyar Közlönyben, csak az érintetteknek küldik ki.

Mint írják, sorszámuk miatt „kétezreseknek” nevezett kormányhatározatokat hiába kérte ki a Miniszterelnöki Kormányirodától a hvg.hu, a szervezet arra a gumiparagrafusra hivatkozott, hogy ezek a keletkezésüktől számított 10 évig nem nyilvánosak, mert döntéselőkészítő anyagnak minősülnek. Csakhogy azokat sem adták ki, melyeknél lejárt a 10 éves időkorlát.

Az elsőfokú eljárásban a kormányiroda arra hivatkozott, hogy azért nem adják ki még a 10 év letelte után sem a „kétezres” határozatokat, mert az egyébként nem nyilvános kormányülésen hozott olyan kormányhatározat sem nyilvános, amelynek a Magyar Közlönyben való közzétételét kifejezetten nem írja elő jogszabály.

A hvg.hu által most jogerősen megnyert per azt jelenti, hogy legalább 33 korábbi döntésről kiderülhet, mit tartalmaz.

A cikkben emlékeztetnek, a Válasz Online tárta fel, hogy egy ilyen, tavaly hozott “kétezres” döntésre hivatkozva készül a kormányzat értékesíteni 74 darab értékes állami ingatlant, döntően tóparti üdülőt.

Idén csak április 4-ig 96 darab kétezres határozat született.

Kapcsolódó
Hvg.hu: Orbán Viktor titokban a gazdagok különadóját tervezte
A hvg.hu sikeresen kiperelte a több mint 10 éves úgynevezett „kétezres” (nem nyilvános) kormányhatározatokat. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik