Gazdaság

Hvg.hu: Orbán Viktor titokban a gazdagok különadóját tervezte

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A hvg.hu sikeresen kiperelte a több mint 10 éves úgynevezett „kétezres” (nem nyilvános) kormányhatározatokat.

Orbán Viktor 2012-ben feladatul adta ki, hogy vizsgálják meg az egyes cégekre kivetett válságadók kiterjesztését gazdag emberekre is – írja a hvg.hu. A portál szerint a kormányfő egy „kétezres” (nem titkos, de 10 évig nem nyilvános) döntése volt ez. Akkori nemzetgazdasági minisztere, Matolcsy György kapta a feladatot, hogy megvizsgálja ennek megvalósíthatóságát, ütemezését.

A jómódú magánemberek különadójából végül nem lett semmi, ahogy abból sem, hogy

  • illetéket vessenek ki a gyakori elbocsátásokat végrehajtó cégekre,
  • erősítsék a gépjármű-kereskedelem állami kontrollját.

A hvg.hu által megismert kormányhatározat szerint Orbán Viktor felvetette „az átlagos bruttó kereset alatti munkavállalók közterheinek csökkentését” is.

A portál szerint a 2012 szeptemberében a kormányfő által szabott feladatokból csak egy pont valósult meg, amelyben felhívta Pintér Sándor belügyminisztert, vizsgálja meg a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének megvalósítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik