Ezt azzal indokolta, hogy az MDF szerint egyrészt meg kellene teremteni „a tisztánlátás feltételeit”, másrészt ki kellene jelenteni, hogy minden párt a békés megoldások híve. A televíziós vitát Dávid Ibolya péntekre vagy szombatra javasolja. Azért van rá szükség – mondta Herényi Károly – mert „a politika szereplői jelenleg elbeszélnek egymás mellett”. A frakcióvezető azt jósolja, hogy az utcai megmozdulások péntek után is folytatódnak.
Két hete is nehezen lehetett az erőszaknak gátat vetni, most sem tudhatjuk, hogy az erőszak hívei mit tehetnek még – mutatott rá. Véleménye szerint a javasolt televíziós vita lehetőség arra, hogy a pártok a megoldás felé tegyenek egy lépést.
Az MDF vezető politikusa azt fejtegette, hogy Gyurcsány Ferenc egyre nagyobb teher a koalíció vállán. A pénteki bizalmi szavazás – melyen az MDF részt kíván venni és a miniszterelnök ellen szavazni – szerinte azt fogja eredményezni, hogy a jelenleg főleg személyesen Gyurcsány Ferencre nehezedő felelősség megoszlik majd a koalíciós képviselők között.
Orbán Viktor Fidesz-elnök az ultimátumával szívességet tett a kormányfőnek – véli Herényi Károly –, mert „olyan egységbe kovácsolta a koalíció képviselőit, amit Gyurcsány nem tudott megtenni”.
