Belföld

Megvan az MTV székháztenderének győztese

Eredményesen zárult a Magyar Televízió (MTV) székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására kiírt tender – közölte a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tájékoztatásából nem derül ki, melyik cég a győztes – közölte Czeglédi László, aki nem kommentálta azt a testületi tagoktól származó információt, hogy a Wallis-csoport egyik cége veheti meg a Millenniumi Média Kft.-t. A KVI sajtóreferense az MTI-nek később szintén úgy nyilatkozott, hogy a nyertes a Wallis-csoporthoz tartozik.


Annyit mondott, a kuratóriumi elnökség felhatalmazta őt és Rudi Zoltánt, az MTV elnökét, hogy kezdjen tárgyalásokat a nyertes társasággal a szerződésről. Ennek kapcsán hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a bérleti idő lejárta után a közmédiumnak elővásárlási joga lenne az ingatlanra.


A kormány tavalyelőtt nyáron döntött úgy, hogy magántőke bevonásával épül fel a Magyar Televízió új székháza Budapesten, az építkezés és a technológiai fejlesztés költségét akkor mintegy húszmilliárd forintra téve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik