Élő Nagyvilág

Oroszországba repültek Prigozsin magángépei, csak azt nem tudni, ő hol van

Telegram / AFP
Telegram / AFP

Zelenszkij fél éven belül meg akarja kezdeni az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokat

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a brüsszeli EU-csúcson videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében felszólította az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőit, hogy hat hónapon belül kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az értékek, a tartós béke, valamint az erős és szabad Európa elképzelhetetlen Ukrajna nélkül, és országa készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.

Az ukrán elnök a Wagner magánhadsereg június 24-i lázadásával és annak elfojtásával kapcsolatban azt mondta, hogy a Vlagyimir Putyin elleni fellépés kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tette az orosz elnököt. „Azonban látjuk a gyengeségüket is, amelyre nagy szükségünk van. Oroszország gyengesége biztonságot jelent mások számára” – tette hozzá.

Egy orosz képviselő szerint három dolog váltotta ki Prigozsin lázadását

Röviddel a megkísérelt zendülés elindítása előtt tudta meg Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója, hogy megszüntetik cége finanszírozását, mivel megtagadta, hogy szerződést kössön a védelmi minisztériummal – jelentette ki csütörtökön Andrej Kartapolov, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke újságíróknak nyilatkozva Moszkvában.

Néhány nappal a lázadási kísérlet előtt a védelmi minisztérium bejelentette, hogy minden harci feladatot ellátó alakulatnak szerződést kell kötnie a védelmi minisztériummal, és mindenki elkezdte ezt a döntést, ezt az abszolút helyes döntést végrehajtani. Mindenki, kivéve Prigozsin urat

– mondta.

Kartapolov szerint Prigozsinnnal közölték, hogy ebben az esetben a Wagner nem fog részt venni a különleges hadműveletben, azaz nem kap finanszírozást, anyagi eszközöket, ez pedig Prigozsin számára az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb – fogalmazott a volt védelmi miniszterhelyettes.

A bizottság vezetője szerint a következők adódtak össze: „először a pénz, másodszor az ostoba és túlzó ambíció, harmadszor pedig az izgalmi állapot.”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön az orosz védelmi tárca hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mi a helyzet Szergej Szurovikin tábornokkal, az Ukrajna területén harcoló orosz csapatok egyesített csoportjának parancsnokhelyettesével. Szurovikinről egyesek azt állították, hogy a Wagner-lázadással kapcsolatban kihallgatták vagy őrizetbe vették, mások szerint lemondott.

Arra az újságírói kérdésre, hogy megbízik-e Vlagyimir Putyin Szurovikinben, Peszkov azt mondta, hogy az orosz elnök főparancsnokként a védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel áll kapcsolatban, és a tárcán belüli struktúrával kapcsolatos kérdéseket ismét a minisztériumhoz irányította át.

Azt is mondta, nincs információja arról, hogy Prigozsin jelenleg hol tartózkodik.

Peszkov szerdán spekulációnak minősítette a The New York Timesnak azt az állítását, hogy Szurovikin előre tudhatott a június 23-án kitört zendülésről.

Ukrán altábornagy Szumi megye lakóinak: Meneküljetek!

Az ukrán hadsereg menekülésre szólította fel csütörtökön az orosz határ menti, északkeleti fekvésű Szumi megye lakóit a folytonos tüzérségi támadások miatt.

Mindenkit felszólítok, kérem meneküljenek, hogy megóvhassák saját életüket!

– közölte Szerhij Najev ukrán altábornagy Telegram-oldalán.

Mint írta, a helyi hatóságok az emberek segítségére lesznek az evakuációban.

Oroszország naponta rakétavetőkkel, tüzérséggel és siklóbombákkal támadja a térséget.

Szumi az északi műveleti térség legveszélyesebb szakasza

– húzta alá az ukrán altábornagy.

Trump volt alelnöke váratlanul Kijevbe utazott

Előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben Mike Pence volt amerikai alelnök csütörtökön, fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is, írja az MTI a republikánus politikus bejelentése alapján.

Donald Trump egykori alelnöke is versenybe száll azért, hogy a republikánus párt jelöltjeként elindulhasson a jövő évi amerikai elnökválasztáson. Június elején indította el az elnökjelöltségért folytatott kampányát, és az ukrán fővárosban adott tévéinterjúban kiemelte: kijevi látogatása „megacélozta eltökéltségét, hogy hozzájáruljon a határozott amerikai támogatás sürgetéséhez ukrajnai barátaink és szövetségeseink részére”.

Pence az első a republikánus párti elnökjelöltségért induló politikusok között, aki találkozott Zelenszkijjel a kampány során.

Ide-oda repkednek Prigozsin magángépei

Jevgenyij Prigozsin hollétéről továbbra is keveset tudni, de két hozzá köthető magángép az elmúlt napokban több utat is megtett, írja a CNN.

Prigozsinról azóta nem látott napvilágot egyetlen fotó vagy videó sem, hogy lázadást szított Oroszországban múlt szombaton.

Kedden a Wagner-vezér mindkét gépe a Machulishchy légibázison pihent, a fehérorosz főváros Minszk mellett. Aljekszandr Lukasenka fehérorosz diktátor pedig aznap jelentette be, hogy Prigozsin az országban tartózkodik.

A FlightRadar24 repülőgép-követő szerint viszont a gépek helyi idő szerint kedden 22 óra 45 perc körül el is hagyták a szóban forgó repteret. Az egyik, RA-02795 jelzésű gép a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre ment, a másik, RA-02878 jelzésű gép pedig a szentpétervári Pulkovo repülőtéren landolt.

Előbbi mindössze két órát töltött Moszkvában, aztán követte a másikat Szentpétervárra csütörtökre virradó éjjel hajnali kettő órakor

Ezután mindkét gép még kilenc órán át parkolt Szentpéterváron, majd az RA-02878 jelzésű jármű a moszkvai Zsukovszkiji nemzetközi repülőtérre repült.

A CNN szerint az amerikai és az európai hírszerzők is követik a gépek útját, de senki nem tudja biztosan megmondani még csütörtökön sem, hogy Prigozsin valamelyikkel utazott-e.

Egy amerikai tisztviselő a lapnak azt mondta, Prigozsin megtévesztésre játszhat, mert tudja, hogy a repülőgépek mozgásával nagyon nehéz lekövetni, hogy hol van éppen.

EU-főképviselő: Egy gyengébb Putyin még nagyobb veszélyt jelent

Egyértelmű, hogy a múlt hét végi oroszországi események gyengítették az orosz elnök hatalmát, azonban egy gyengébb Vlagyimir Putyin még nagyobb veszélyt jelent – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő Brüsszelben. „Eddig Oroszországra azért tekintettük fenyegetésként, mert nagy katonai erőt vetett be Ukrajnában, most viszont a belső instabilitás miatt vált kockázati tényezővé” – fogalmazott.

A Wagner zsoldoscsoport meghiúsult lázadásával kapcsolatban Borrell elmondta: tisztázni kell, mi történt valójában, ki állt a felkelési kísérlet mögött, és számolni kell annak következményeivel is.

„Jó hír, hogy a tagállamok megegyeztek a békeeszköz 3,5 milliárd eurós pluszfinanszírozásában, és év végére mintegy 30 ezer ukrán katona kap majd kiképzést. Vizsgálgathatjuk, mi történik Oroszországban, mi lesz majd a Wagner csoporttal, de a legfőbb feladatunk az, hogy továbbra is Ukrajnát támogassuk” – szögezte le a spanyol politikus, aki szerint az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásnak hosszú távúnak kell lennie, folytatódnia kell a háború után is.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki szintén jelen volt az uniós csúcstalálkozó elején, úgy nyilatkozott: a Wagner csoport hétvégi lázadása azt mutatja, hogy az orosz rendszeren belül megosztottságok vannak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a lázadásnak még lehetnek utórezgései, ezért fontos, hogy az EU megkettőzze Ukrajna támogatását, legyen szó katonai képességekről vagy pénzügyi támogatásról.

A Wagner-lázadással kapcsolatban Olaf Scholz német kancellár azt mondta, az EU nem vett részt az akcióban, és nem próbál beavatkozni az orosz politikába. „Nem vagyunk részesei annak, ami Oroszországban történik. Ezt a problémát Vlagyimir Putyin orosz elnök okozta saját magának. A mi célunk egy független Ukrajna megteremtése” – fogalmazott.

Kizuhant tizenegyedik emeleti otthonából egy orosz bank alelnöke

Kizuhant moszkvai lakásának ablakán és meghalt Krisztina Bajkova, az orosz Loko-Bank alelnöke, számolt be róla a Baza.

A nő mindössze 28 éves volt.

Az eset még múlt pénteken történt, a nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A lap értesülései szerint a nő egy ismerősével, a 34 éves Andrejjel tartózkodott a tizenegyedik emeleti lakásában a tragédia éjjelén. Állítólag a nő hívta el őt az otthonába egy italra.

A férfi szerint Krisztina Bajkova kiment a mellvédre és leesett.

A cikkben emlékeztetnek, tavaly a Ravil Maganov, a Lukoil vezetője zuhant ki egy moszkvai kórház ablakából, a zuhanást ő sem élte túl.

Lánya szerint nem történt semmi az állítólag letartóztatott tábornokkal

Semmi nem történt vele.

Ezt válaszolta a Baza című online lap megkeresésére Szergej Szurovikin lánya, miután csütörtöki sajtóértesülések szerint a tábornokot letartóztatták.

Az tény, hogy Szurovikin múlt szombat óta eltűnt a nyilvánosság elől, a Financial Times pedig három különböző forrásra hivatkozva azt írta, hogy az Ukrajnában harcoló orosz csapatok januárban leváltott parancsnokát őrizetbe vették.

Lánya, Veronika most közölte, senki nem tartóztatta le az apját, aki végzi a munkáját.

Hozzátette,

sosem szerepelt minden nap a sajtóban és nem is tett bejelentéseket.

Surovikin felesége nem kívánt reagálni a pletykákra.

A New York Times egyébként az amerikai hírszerzésre hivatkozva azt írta, hogy Szurovikin előre tudott a Wagner-csoport felkeléséről, mert jó kapcsolatot ápol Prigozsinnal.

Nem harcolnak tovább a Wagner-zsoldosok Ukrajnában

A Wagner-csoport katonái nem harcolnak többé Ukrajnában, miután a zsoldoscsapat vezetője, Jevgenyij Prigozsin nem volt hajlandó aláírni semmilyen szerződést a Kremllel – közölte a Duma védelmi bizottságának vezetője, Andrej Kartapolov. A The Guardian cikke szerint Kartapolov elmondta, hogy néhány nappal a lázadási kísérlet előtt az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy minden csoportnak, amely harci feladatokat lát el, szerződést kell kötnie a minisztériummal – jelentette a Tass hírügynökség.

Kartapolov szerint Prigozsin nem írta alá a szerződéseket, és arról tájékoztatták, hogy Wagner nem vesz részt különleges katonai műveletben. Vagyis finanszírozást, anyagi forrásokat nem fognak kiutalni – tette hozzá a képviselő.

The Moscow Times: Őrizetbe vették az Uukrajnában harcoló orosz csapatok januárban leváltott parancsnokát

Szergej Szurovikin orosz tábornokot letartóztatták – jelentette a The Moscow Times két, a védelmi minisztériumhoz közeli, névtelenül nyilatkozó forrásra hivatkozva. Az orosz védelmi minisztérium hivatalosan egyelőre nem kommentálta az információt. A beszámoló szerint Szurovikin (képünkön) szombat óta – amikor Jevgenyij Prigozsin Wagner-csoportja Moszkva ellen indult – nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, egyes hírek szerint a családtagjaival sem tartja a kapcsolatot.

A lap egyik forrása azt mondta, hogy a jelek szerint Szurovikin a rossz oldalra állt az egynapos felkelés során. Szergej Szurovikin az Ukrajnában harcoló orosz katonai erők parancsnoka volt tavaly októbertől kezdve. Januárban váltották le az orosz erők éléről. Szurovikin irányítása alatt az orosz hadsereg visszavonult Herszonból.

GAVRIIL GRIGOROV / SPUTNIK / AFP

160 külföldi zsoldos ellen indítottak eljárást az oroszok

Az állami tulajdonú orosz Tass hírügynökség arról számolt be, hogy Oroszország büntetőeljárást indít 33 különböző országból származó 160 zsoldos ellen, akik szerintük az ukrán hadsereg nevében tevékenykednek az országban. Állításuk szerint bizonyítékokat gyűjtöttek össze a Grúziából, az Egyesült Államokból, Lettországból, Svédországból és más államokból származó zsoldosok részvételéről.

Csehország: Oroszország veszélyt jelent a biztonságunkra

Oroszország tervszerűen Csehország politikai, gazdasági és társadalmi stabilitása ellen tevékenykedik, ezért veszélyt jelent az ország biztonsága számára. Ez a megfogalmazás olvasható Csehország új nemzetbiztonsági stratégiájában, amelyet szerdán fogadott el a kormány – jelentette a CTK hírügynökség a dokumentumot ismertetve.

Az új nemzetbiztonsági stratégia elfogadására azért van szükség, mert a korábbi, 2015-ben készült dokumentum már nem felel meg a mai követelményeknek – mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a hírügynökségnek. Kína a cseh értékelés szerint megkérdőjelezi a jelenleg fennálló nemzetközi rendet, aminek negatív következményei, kihatásai vannak az egész euroatlanti övezet, így Csehország biztonságára is.

HANNAH MCKAY / POOL / AFP

További országok, amelyek az új nemzetbiztonsági stratégia szerint veszélyt jelentenek Csehország számára: Észak-Korea és Irán. Bizonytalanság forrása a Balkán is, tekintettel az egyes ottani államok és etnikumok közötti számos megoldatlan problémára. Veszélyforrást jelentenek Csehország számára a közel-keleti és az afrikai konfliktusok is, amelyek melegágyai a terrorizmusnak és az Európai Unióba irányuló illegális migrációnak.

Csehországnak az új stratégia szerint képesnek kell lennie az ellenállásra kibernetikai, információs, gazdasági és hírszerzési területeken is, és jól felkészültnek kell lennie arra az eshetőségre, ha fegyveres konfliktus részesévé válna. A NATO- és EU-tagság meghatározó jelentőségű Csehország számára. A stratégia felszólítja az ország állampolgárait, hogy járuljanak hozzá az ország biztonságának megteremtéséhez – írja a CTK.

(MTI)

Putyin megpuszilta rajongóját

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy nyilvános eseményen köszöntötte támogatóit, miután megérkezett a Kaszpi-tenger partján, Moszkvától 2000 kilométerre fekvő Dagesztánba. A The Guardian cikke szerint Putyin a hétvégi lázadás után megpróbálja úgy beállítani magát, mint aki megtartotta a nép támogatását, és az egész orosz népet maga mögött tudhatja.

Putyin szelfizett a rajongókkal, volt, akinek puszit is adott, másokkal kezet rázott.

Gavriil GRIGOROV / SPUTNIK / AFP

Lassan, de biztosan haladnak előre az ukránok

Az ukrán erők „lassan, de biztosan” nyomulnak előre a frontvonalakon az ország keleti és délkeleti részén, valamint Bahmut környékén – közölték magas rangú katonai tisztviselők a Reuters szerint. Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnok szerint csapataiknak „sikerült megragadniuk a stratégiai kezdeményezést”.

Az ukrán védelmi erők folytatják a támadó akciójukat, előretörést értünk el. Az ellenség erős ellenállást tanúsít, miközben jelentős veszteségeket szenved

– írta Zaluzsnij Telegramon elküldött üzenetében. Az ukrán erőknek viszont további fegyverekre van szükségük, valamint aknamentesítési felszerelésre.

Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes előretörésről számolt be a két megszállt város, Berdjanszk és Mariupol környékén.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik