Tech

Két Mac is olcsóbb lett az Apple nagy bejelentései után

Apple
Apple
A friss bejelentések két esetben barátságosabb árcédulát eredményeztek.

Június 5-én kezdődött az idei WWDC, az Apple fejlesztőkre és a szoftveres ökoszisztémára fókuszáló eseménye, ahol szokásos módon bejelentettek új hardvereket, illetve olyan szoftveres újdonságokat, amik valamikor idén ősszel lesznek elérhetők az Apple-eszközöket használók számára. A legnagyobb visszhangot a gyártó kevert valóság szemüvege, az Apple Vision Pro kapta, de bemutatkozott a MacBook Air 15 hüvelykes verziója, illetve az új Mac Studio és a Mac Pro – mind a három gép már M2 chipekkel kerül a felhasználókhoz.

A friss bejelentésekkel együtt jöttek új árak is, és azon szerencsés helyzet állt elő, hogy két Mac már olcsóbban szerezhető be, mint egy nappal korábban. Egyrészt az M2-es processzorral szerelt, 13 hüvelykes MacBook Air (8 GB RAM, 256 GB SSD) ára esett 599 990 forintról 529 990 forintra (ez 70 ezres csökkenés), illetve a Mac Studio kezdő árcédulája is karcsúbb lett, bár itt csak 11 ezer forintról beszélhetünk, hiszen a gép 990 990 forint helyett immáron 979 990 forintért vihető haza.

Kapcsolódó
Vision Pro: tényleg forradalmat hoz az Apple új csodakütyüje?
Jobb, mint eddig bármi ebben a kategóriában, de még kérdéses, ez elég lesz-e a kütyüforradalomhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik